Ugrás a tartalomhoz

Oldal:Tibád Antal - A román kérdés.djvu/34

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

meghódolt az idők új rendjének, midőn a viszonyok oda értek. Aztán megfontolandó ezen kérdés vizsgálásánál az is, hogy — daczára az osztályrészébe jutott nagy szabadságnak és előjogoknak — maga az a nemesség sem szendergett rózsapárnákon a lefolyt ezer esztendő alatt. Teljes joggal elmondhatjuk, hogy a magyar történelem nagyobbik fele vérrel van megírva; ezen vérnek legjobb és legértékesebb része pedig a magyar nemesség ereiből omlott ki az ország alkotmányának és a czivilizácziónak védelmére a harczmezőn és a vérpadon egyiránt. De feltéve, hogy a múltban mégis terhelték némi hibák vagy éppen bűnök a magyar nemzetet vagy a nemességet: azok emlékének is el kellett enyészni és pedig azért, hogy a hála érzelmeinek adjon helyet akkor, midőn a nemzet illetőleg a nemesség a jobbágyokat önként felszabadította és saját magával egyenlőkké tette. Az oláh jobbágyokat épen ugy, mint a magyar jobbágyokat.

Az uj állampolgárok egy részének s ezek között a románoknak hálája azonban abban nyerte legelső kifejezését, hogy szépen megköszönték Bécsben a császárnak, a miért őket Pozsonyban a magyar nemzet felszabadította, s azután fegyvert fogtak az 1848-iki alkotmány, — a legdemokratikusabb és minden tartalék gondolattól ment alkotmány ellen, mely újabb időben csak létezett Európában.

Hic Rodus, hic salta. Itt követtetett el az elseje azon ballépéseknek, melyek a román kérdésnek mindkét részre kielégítő megoldását oly nehézzé teszik. Igen, mert a minden közös élet nélkülözhetetlen fel-