Oldal:Tibád Antal - A román kérdés.djvu/24

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap jóváhagyva


ifjuságának, hanem a Marzesku ur határozott férfias beismerésének adunk elsőbbséget.

Hogy a románok nagy nemzeti álmukat nem egyszerre akarják megvalósitani: azt szivesen elhiszszük nekik, ha nem is mondják.

Első lépés lenne a czél felé a magyarországi román állam vagy tartomány megalakulása az államszövetségben. Ez csaknem észrevétlenül magához vonzaná a bukovinai testvéreket. Majd következnék a román királysággal való egyesülés oly konokul és állhatatosan tagadott tervének végrehajtása, mint uj kiadása a keletruméliai-bolgár pucsnak. Később a beteges Törökország halálával ugy is gazdátlanná váló Maczedonia csatlakoznék az uniohoz az albániai testvérekkel. Bulgáriától pedig a plevnai dicsőséges hadsereg perelné ki rövid uton a »kétségtelen« jogalappal bíró román just az egységes nemzet számára.

Midőn ezek a részek ekképen — a sorrendből nem csinálok kabinetkérdést — szépecskén együvé kerülnének . . . akkor a nagylelkű nem tudom hányadik Miklós czár önkényt visszaajándékozná Bessarábiát csak azért is, hogy a románoknak jó napot csináljon vele, s egyszersmind maga is elősegítse, hogy a románlakta területeken egy kompakt 11 milliós román nemzeti állam alakulhasson a szláv terjedési törekvések ellensulyozására.

Kérdem tehát a replika tisztelt szerzőit: ki szenved nagyzási mániában kettőnk közül, ugyan ki?

Mi magyarok-e, kik továbbra is betölteni akarjuk és Isten segítségével fogjuk is azon küldetésünket, melynek Európa keletén ezer esztendő lefolyása alatt