egészen alkalmassá válik a nemzetiségi mozgalmakban rejlő veszélyek alapos és biztos felismerésére és legyőzésére, s a mely egy czélirányos kultur- és közgazdasági politikával kombinálva ismét az érdekeknek ezerféle nagyobb és apróbb szálaival csatolhassa vissza hozzánk a nemzetiségeket, kiket az utóbbi időben elkövetett bűnös mulasztásainkkal a magyar állami élet közösségéből ugy kulturailag, mint gazdaságilag kiválni engedtünk.
Nem szándékom bővebben részletezni ezúttal azon feladatokat, melyeknek betöltésére az állam van hivatva a nemzetiségi kérdésben.
Csak annyit akarok megjegyezni még, hogy az állami faktoroknak működése csak úgy lehet sikeres az ügyre nézve, ha azokat a magyar társadalom is erőteljesen támogatja s ha a társadalom ezen támogatáson felül még azon hivatását is lelkiismeretesen betölti, mely kizárólag az ő vállaira nehezedik az ország nem magyar nemzetiségű polgáraival szemben,
De hát számíthatunk-e arra ma, hogy mind a két faktor lelkiismeretesen és öszhangzatosan megfeleljen a rája háruló kötelességeknek?
Aligha, mert míg egyfelől összedugott kezekkel vagyunk kénytelenek szemlélni, hogy miként alakul meg és szaporodik napról-napra a Coriolán tábora Bukarestben: másfelől azt látjuk, hogy a készülődő veszedelemmel szemben a consul (a miniszterelnök) lefegyverzi és szétszórja a köztársaság megvédésére hivatott katonaságot; s ahelyett hogy ellenállásra gondolna, azon tanácskozik a szenátorokkal (a miniszterekkel), hogy mily uton-módon javíthatnák ki az
