bálynál fogra, hogy nyomtató lónak nem szokták bekötni száját, maga saját önkényes megáldomásoztatásából? – olly széles jó kedvvel hajtott haza felé, hogy még a normális tiz öles országuton sem birt volna megférni a szembejövővel, annál kevésbbé az ördög szorosán. A váltogatott replicák, duplicák és triplicák annyira sulyosodának már, hogy minden perczben a döntő hátiratokra kerülendett a sor, a mint Jávor a szinhelyre ére. A borosok nem tudván mijáratát, csak azt látván, hogy part-alulról jő feléjök, s igy ellenfélnek tekintvén őt, sürüen kezdék megérkezésekor, feje fölött suhogtatni a furkósokat. Ambrus, a hű szolga, látván a látványt, s urát életveszélyben forogni vélvén, megriadt, letevé szán mellé a hóra kosarát, s kezébe kapva Jávor csákányos botját, telhetően siete ura védelmére. S valóban el is érte czélját, mert egyszerre villámhárító lőn Ambrus a csatatéren. A borosok nem vélve egyebet, mint hogy Bakator csatázás végett nyujtja ellenök urának a fegyvert, egyenesen rajta
