Ambrus nem volt épen olly feje lágyára esett, hogy most már be ne látta volna az egész ármányszövedéket; csakhogy kissé későn. A jó fiu alkalmasint ki vala gyógyitva, s eszére józanulva szerelmi mámorából; de szegény legényre nézve, nem épen csekély tanulópénz kárvallása után. Leginkább retiradája alkalmával vetett búcsupillantása nyitá fel szemét, minthogy azzal mind Erzsinek mind Pintesnek, nyomkodott ugyan, de még is el nem titkolhatott, s kaczajnak készült mosolyaik találkozának. Megjártatá eszét szerelmi kalandja egész folyamán, s mindinkább valószinü lőn előtte orrlánczoni tánczoltatása. – Tehát diós homloku uramnak leánya, ő kigyelme? isten neki! süsse, főzze gyönyörüséges magzatát ő zsivánsága! épen nem kapok a szép rokonságnak az ő beplántázásán! ekként duhoga magában Ambrus; majd sértettnek érzé Erzsi és Pintes által büszkeségét – mert mindenki tart magáról valamit, sőt valamicskével többre is becsüli magát, mint a mennyit ér – majd
