Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/275

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

tapintá meg. Hátra tekinte Ambrus, s hajszálai ég felé meredeztek! és arcza halványabb lőn a krétaföldnél; mert maga fölött, komor borulatra vont szemölddel látja állani a – diós homlokút!

Mit keressz te itt, bagolyfiu? asztalhulladékos! dörögé ez feléje, olly iszonyatos hanggal, mint megeresztett lőcsei orgona; hallom, Erzsi lyányom körül taposod a földet; azzal felhagyj páviánmajom! mert kitaposom a párát belőled! Ismersz már az ördög-völgyi fölöstökömrül! tudom, hogy feladtál volt a commissáriusnak, adósod vagyok érte. Ennek a háznak köszönd, hogy még egyszer meg nem oldalgatlak; de a mi halad, nem marad el! Most lódulj! marsch! – S a rémületes termet olly öklöket nyujta Ambrus felé, mik mellhez-szegzettebb szivet is megrezgettethetének, mint az övé vala. Bús búcsupillantást vetve most már quasi jegyesére és tisztességes barátjára, kisiete Ambrus az ajtón s hátra tekintgetve: nincs-e nyomában a rettenetes? inkább rohant haza, mint futott.