Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/292

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


Még idejekorán érkeztek meg; vagy tíz percig kellett várniok a vonatra. Mialatt le s föl sétáltak a perronon, egészen besötétedett.

Mira félig lehunyt szemmel, boldogan hallgatta a fülébe sugott őrültségeket s mikor az állomáson csilingelni kezdett a vonat közeledését jelző villamos készülék, föltekintett szerelmesére s azt kérdezte tőle:

– Most már hiszed, ugy-e, hogy szeretlek?

Vidovics szánalmas mondatokkal válaszolt. Talán soha se volt olyan ostoba, mint életének ezen a nevezetes napján. Mert lehet valaki akármilyen nagy gavallér, elegánsabb, mint a csizmás kandur és diadalokhoz szokott, mint egy alkirály, lehet valaki kemény legény, márványlelkü, mint Don Juan Tenorio: mikor annak a lánynak az ajkáról hallja a szerelem szavát, akiről látni, hogy neki él és miatta fog meghalni, akkor még ez a kivételes valaki is megilletődik, mint ahogy a