vaskarú Goetz von Berlichingennek is megremegett a térde az oltári szentség előtt. És ilyenkor nem csoda, ha a kivételes valaki elveszti a fejét.
A vonat berobogott az állomásra. Vidovics karonfogta Mirát, megkereste a vonatvezetőt s kérte a sürgönynyel rendelt külön szakaszt. A kalauz nagy reverenciával nyitotta ki a kupé ajtaját s mialatt besegítette a podgyászt, lopva rátekintett a leányra. Nem volt azon még csak kiskabát se, csak egy közönséges fekete ruha.
– Értem, – szólt magában a tapasztalt vasutas. Visszaadta Vidovicsnak a jegyeit, eltűnt s nem mutatkozott többé.
Pedig bátran mutatkozhatott volna. Míg kifizette a szolgát, aki a podgyászt utánuk hozta, Vidovics észrevette, hogy Mira vacog a hidegtől.
– Fázik? – kérdezte, mikor magukra maradtak.
– Nem, csak fáradt vagyok. Aludni szeretnék.
