A lap korrektúrázva van
– Azon gondolkozom, – szólt a lány szomoruan, – hogy ha nem szeret úgy, mint ahogy én szeretem magát, akkor maga a legrosszabb ember a világon.
– Nem hisz bennem?
– És ha ebben a pillanatban csakugyan elkezdenék kételkedni: már késő. Szeretem magát.
– Rám bízod magad? Velem jössz? Mondd! Mondd hát! Te édes, te drága!
– Ha úgy akarod, veled megyek. Tégy az életemmel, amit akarsz. Szeretlek.
Vidovics csókkal melengette a fázékony, hideg kis kezet. Aztán, mert lépéseket hallott, fölkelt a padról és hítta a leányt:
– Jöjj hát.
– Most? Még ma?
– Most. Még ma.
– Így, ahogy vagyok?
– Így, ahogy vagy.
– Anélkül, hogy még egyszer látnám őket, anélkül, hogy egy szót szólnék nekik?…
– Két sorból meg fognak tudni mindent.
