Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/290

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

– Azon gondolkozom, – szólt a lány szomoruan, – hogy ha nem szeret úgy, mint ahogy én szeretem magát, akkor maga a legrosszabb ember a világon.

– Nem hisz bennem?

– És ha ebben a pillanatban csakugyan elkezdenék kételkedni: már késő. Szeretem magát.

– Rám bízod magad? Velem jössz? Mondd! Mondd hát! Te édes, te drága!

– Ha úgy akarod, veled megyek. Tégy az életemmel, amit akarsz. Szeretlek.

Vidovics csókkal melengette a fázékony, hideg kis kezet. Aztán, mert lépéseket hallott, fölkelt a padról és hítta a leányt:

– Jöjj hát.

– Most? Még ma?

– Most. Még ma.

– Így, ahogy vagyok?

– Így, ahogy vagy.

– Anélkül, hogy még egyszer látnám őket, anélkül, hogy egy szót szólnék nekik?…

– Két sorból meg fognak tudni mindent.