Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/284

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


most vették észre, hogy az utca közepén állnak.

– Nem maradhatunk itt, – szólt Vidovics. – Meglátnak bennünket, pedig senkinek se szabad tudnia, hogy itt vagyok. Jöjjön velem.

– Megyek, – felelt Mira s nem kérdezte, hogy hová vezeti.

Természetesnek találta, hogy messzire mennek, minél messzebbre. Már hozzá szokott ezekhez a szentimentális utazásokhoz; egész szerelmi regényük csupa sétából állott.

Vidovics a nagy sétatérre igyekezett, abba a nyilvános parkba, mely a városból a vasuthoz vezet. Úgy gondolkozott, hogy ott a napnak minden órájában találhat egy búvóhelyet, ahol tanuk nélkül mondhatja el, ami a szivét szorongatja.

A leány nem tudta merre jár; nem is törődött vele. Sejtelme sem volt róla, hogy utóljára megy végig ezeken az utcákon. Alig vette le a szemét kisérőjéről s nem ügyelt rá, hogy a járókelők utána néznek.