mosolygó, bájos operette-alakot talált, aki igen sokat foglalkozott egy szabad vadászszal. Bánta is ő, hogy mindez komédia! Ez a komédia most rettenetesen izgatta s meg tudta volna fojtani a fajankót, aki úgy kivánta, hogy Lisbeth lenge ruhát öltsön s átváltozzék a kék hegyek szellemévé.
Óh, mennyire nem volt igaza! Sohase volt tündér, aki olyan hosszu és bő pantallóban jelent volna meg a szinpadon, mint a kék hegyek e szemérmes szelleme. És látva Lisbeth-et, azt kellett volna mondania magában: Óh, irigylésreméltó Rip Van Winkle, akit ilyen édes kis asszony vár haza! Óh, menyecskék gyöngye, óh, feleségek ideálja!
De ingerelte a gondolat, hogy Mira mosolyog, mikor ő szenved s fojtogatni kezdte a féltékenység, a leggonoszabb valamennyi közül, mely ellenséget lát mindenkiben, mindenben.
Az alávalóságoknak nincs nagyobb mestere, mint ez a hitvány, pici démon. Ő gubancolja össze sok asszony élete
