Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/267

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap nincsen korrektúrázva


XII.


Ahogy a vonat megindult, Lola meglobogtatta batisztkendőjét, mosolyogva köszönt Sugár Mariskának, aztán visszaült a helyére s elégedetten szólt:

– Végre!

Csak ezt az egy szót mondta, de a hangja sokat fejezett ki. S ebben az egy szóban benne volt az is, amit elhallgatott:

– Adieu, kedves Vidovics úr, a soha viszont nem látásra! Ön igen sok bosszuságot okozott nekem, de megbocsátok önnek. A rossz álomnak vége; nem haragszom tovább.

Mira nem felelt; mintha nem is hallotta volna, amit testvére mondott. Ott maradt az ablak mellett; le se ült, úgy nézett ki