Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/268

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


tovább, mintha nem tudná, hogy mi történik vele.

A vonat kirobogott az állomásról; elhagyta a vasuti épületeket, az őrházat, a külső város parasztházait, a szőlős kerteket. Lola elővette angol regényét, s olvasni kezdett; Fröhlichné sóhajtott, nem tudni miért, aztán oda támasztotta fejét a női szakasz kopott bőrvánkosára. Két perc mulva már aludt.

Mira csak nem mozdult az ablak mellől. A halmok és a homokbuckák rendre eltünedeztek a szeme elől; kiértek a mezőre. Messze, dél felé, a pusztaságban valami fekete foltot látott; egy fasornak a szélét. Az ott Szent-János.

– Talán már leülhetnél, – szólt Lola.

Mira mozdulatlan maradt, s nem vette le szemét a fekete foltról. Elmaradt az is. A vonat elhagyta a furcsa város határát.

Mira leült a helyére. Hátra vetette fejét a diván bőrpárnájára és becsukta a szemét.

Az egész úton nem szólt egy szót se.