száju, érthetetlenül vidám emberek között, akik cigánytársaim, annál kevésbbé tudom megszokni őket. Nem tudom, hogy volna jó, csak azt tudom, hogy így nem jól van. Meglehet amúgy még rosszabbul volna. Mindössze annyit mondhatok magának, hogy irigylem azokat az asszonyokat, akik egy embernek élnek.
Ez az utóbbi pár szó is elég volt rá, hogy szeget üssön a Vidovics fejébe.
De elkövetkezett az utolsó nap is.
Mira csak előtte való este, a szezont befejező előadáson búcsuzott el a közönségtől. Attól fogva már nem lehetnek egyedül. Másnap délelőtt pakolnak s délben már indul a vonat.
Vidovics kikönyörögte, hogy az utolsó délutánt együtt fogják tölteni. Nem otthon, Lola, Fröhlichné, Sugár Mariska és a cselédleányok előtt, hanem az orgona-virágok között, egyedül. Délben kiszöknek Szent-Jánosra s csak hat órakor jönnek haza, az előadásra. Mira beleegyezett.
