Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/191

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


Mira megrezzent s mintha vissza akart volna húzódni. De ahogy fölnézett, arca kiderült s még csak a kezét sem húzta vissza.

– Igen, – szólt Vidovics, – itt van ő, itt van ő, itt van ő. Rosszul fogadjuk?

A leány nem felelt, csak nézett a szemébe s mosolygott, de úgy, mint aki mindjárt sírva fakad.

– Édes, kedves, drága! – szólt a másik halkan.

Mira intett neki, hogy ne szóljon; a tekintete is azt könyörögte: „Hallgass!“ De látszott rajta, hogy nem haragudott meg: piros volt, a festék alatt is, a haja tövéig.

Körülnézett; senkit sem látott a közelben. A két középső színfal elbujtatta őket a szinpadon lévők szeme elől, s az öltözőkhöz vezető folyosó néptelen volt.

Ahogy visszafordult, a szemök hirtelen összevillant, s a Mira ellankadt pillantása egy pillanatra foglyává lett annak a másik égő tekintetnek. A lány sietett kibontakozni