mint szeretném, de legalább vigyáz rá s nem veszti el hamar…
Mind a kettőjök szerencsétlenségére, Van der Kerkhoven kisasszony sietett elrontani a dolgot.
– Tudja, mire emlékeztet engem ez a kép? – szólt, ahogy visszajövet megpillantották a kivilágított kaszinót, melyben az excentrikus vendégek kedvéért vagy ezer villamos láng ragyogott. – Pallanzára és a Lago Maggiore-ra!
– Az ám, – felelt Vidovics, s magában így morfondált:
– De hát nincs szeme ennek a lánynak?! Milyen más ott a víz, a levegő, a növényzet, még az árnyékok is! Az ember azt hinné, hogy itt más hold sétál az égen, nyugalmasabb, szelidebb!… Nem, látni nem lát, csak érez. Szeme nincs, csak lelke.
Hanem azért ezen a legelső estén, mikor elbúcsuzott tőlük s visszavonult a szobájába, még némi gyöngédséggel gondolt arra az alakra, akit az imént elhagyott s aki ma-
