Nefélj Jancsi
Egy szegény özvegy asszonynak volt egyszer egy fia, azt, mert hogy olly bátor volt, hogy magától az ördög anyjától sem ijedt meg volna meg, még gyermekkorában Nefélj Jancsinak nevezték el. Anyja mindig azon aggódott, hogy fiát valami nagy szerencsétlenség éri, ha olly merész s vakmerő marad; feltette tehát magában, hogy Jancsiát minden áron magtanítja félni. Ez okból a falubeli paphoz adta őt mendikansnak, s a papot megkérte, hogy szedje össze minden tudományát s tanitsa meg fiát félni. A pap ugyan csak igyekezett is ám minden erejével valami módon rá ijeszteni a gyerekre, s ez okból a legborzasztóbb s legkisértetibb meséket beszélte el neki, de az illy rémitések még kedvet ébresztettek Jancsiban hasonló kisérteteket látni. Nem is volt már egyéb hátra, hanem hogy valami kisértetek felállitásával próbálja meg a pap félénkké tenni a rettenhetlen Nefélj Jancsit.
E végre a karácson előtti három napot határozta a pap; ekkor t.i. tizenkét órakor éjjel kellett a fiúak harangozni menni a falu legvégén álló toronyba, itt bizonyosnak gondolta tisztelendő uram, hogy végre valahára csakugyan rá ijeszthet Jancsira. Egy öreg reverendáját e végre jól kitömte szalmával, s a torony elé állította ugy, hogy az egyik kezével az ajtó kilincsét fogta. — Éjfél eljött, s Jancsi harangozni ment, s a torony előtt meglátta a reverenda ördögöt. — Ki vagy? elkiáltá magát; az ördög mit sem felelt. Jó — mond a fiu — ha nem felelsz, azt mondom:·takarodjál el az ajtóbul, mert ugy ruglak hasba, hogy tizenkettőt fordúlsz. Az ördög most sem felelt s Jancsi mérgesen ragadta nyakon a tisztelendő ördögét, s ugy sujtá a földhöz, hogy három ölnyire hentergett. — Azután, mintha semmi sem történt volna, felment a toronyba, megharangozott s haza ment. A pap, mivelhogy első próbája el nem sült, más nap két ördögöt csinált, egészen egyenlőt; az egyiket ismét elébbi helyére tette a toronyajtóhoz, a másikat pedig a harangkötelekhez.
Éjfélkor ismét ment Jancsi harangozni, s az első ördöggel ismét kurta processust csinált, mert a mint felelni nem akart, megint nyakon ragadta s elsújtotta azt; azután ment fel a toronyba s a mint látta, hogy ott a kötelet hasonló ördög tartja, ezt az előbbinek gondolta s igy szólt hozzá: hát komám, hogy jöttél te ide? hiszen most vágtalak a földhöz, felelj, mert még egyszer oda teremtlek ugy, hogy össze nem szeded többé magad. Az ördög nem felelt, Jancsi tehát torkon kapá, s ugy csapta le a toronyból, hogy csak ugy suhogott.
Két próbát tett már a pap siker nélkül, de a harmadiktul még mindig jót várt, s ezt igy intézé el: három reverenda ördögöt csinált, az első kettőt igy helyzé el ismét mint az előtt, a harmadikat pedig fölállitotta a harangra, ugy hogy az akadályozza a harangozást.
Nefélj Jancsi a két első ördöggel ugy cselekedett, mint az előbbi napon, s ekkor harangozni akart, de csudálkozva látta, hogy az ördög már a harang tetején ül; ettől sem ijedt ő meg, hanem mikor látta, hogy szép szóra lejönni nem akar, boszúsan ragadta meg egyik lábát, s a toronyablakon úgy sujtotta le, mint a macskát. — A pap most már átlátta, hogy nem képes Jancsit félni megtanitani, s most már csak azon törte fejét, mikép adhat túl rajta; azért tehát más nap magához hivta, s igy szólt hozzá: Jancsi! te derék, bátor ifju vagy, menj, vidd magaddal az én szürke lovamat s annyi eleséget, mennyit három napra elegendőnek tartasz, a merre szemed lát, menj a világba, meg ne állj sehol egész nap, de hová estve érsz, legyen az bár hol, ott szállj meg; úgy tégy más és harmad napon is, s a hol az éjt a harmadik napon töltöd el, ott telepedj le, ugy szerencsés leszesz.
A pap, azt gondolta, hogy Jancsi bizonyosan elvész valahol az útban; de lássuk csak: ugy lett-e?
Ment mendegélt Jancsi első nap, estve egy szük gömbölyü, de magas fa bódéhoz ért a pusztában, abba ment tehát éji szállásra, s minthogy ezt egészen üresnek találta, tüzet rakott a közepére, s szalonnát pörkölt mellette; egyszerre csak azt vette észre, hogy fölülről valami csepeg, felnéz, s látja, hogy egy emberforma lóg fölötte; ejnye! — kiáltja — hit itt se hágy békét az ördög? jösz le onnan? vagy azt várod, hogy én lóditsalak le? Az ember vagy ördög forma nem felelt, s Jancsi egy ügyes ugrással lábon ragadta s rántotta le ugy azonban, hogy feje leszakadt s ugy esett le, s csak ekkor vette magát észre, hogy akasztott ember lógott feje fölött; azonban mit sem gondolt vele, s reggelig ott időzött.
Más nap ismét szakadatlanul utazott Jancsi, estve egy vendégfogadóba ért, s ott szállást kért, de azt a feleletet kapta, hogy csak fent az emeleten van üres helyük, ott pedig el nem hálhat, mert ott kisértetek járnak.
Mit? — kiált Jancsi — ösmerem én azokat a kisérteteket, adjanak csak egy tál jó ételt, egy ital jó bort, s egy égő gyertyát fel az emeletbe, majd ott hálok én, s fogadom a Belzebubra, hogy soha többé ott kisértetek nem lesznek.
A korcsmáros mindenképen igyekezett Nefélj Jancsit merényéről lebeszélni, de ez nem nyugodott, mig őt az emeletre fel nem kisérték. — Tágas szoba volt az emeleten, Jancsi annak legközepére tette égő gyertyáját, melléje tele tálat s egy kancsó bort, s ezek mellé telepedett végre maga is, s várta a borzasztó kisértetet.
Alig hangzott el a tizenkettő, s egyszerre szörnyü lánczzörgés, kutyavonitás, lónyerités, bőgés, orditás, mekegés, bégetés, sirás, nevetés, egy szóval minden nemü állati hangok vegyülete hallatszott.
Jancsi gyönyörködve hallgatta a szép éji muzsikát; de im egyszerre egy nagy halálfej gördült be az ajtón s a tál mellett megállt, Jancsi rá tekint, s a halálfej helyett egy vén barátot lát maga előtt állni, hosszú erős lánczokkal. Jó reggelt domine confrater! — kiált Jancsi — tessék jöjjön velem vacsorálni. Elmegyek — mond a barát — de te is jöjj velem, majd én mutatok neked valamit.
Szivesen — felel Jancsi — csak vezessen ördög tisztelendő uram. Ezek után égő gyertyával követte Jancsi a barátot, a lépcsőknél előre erőteté követőjét a barát, de Jancsi nem ment, s a pap kénytelen volt tovább is vezető maradni. Majd egy szük pinczegádorhoz értek, itt ismét szerette volna a barát előre bocsátani, de az nem engedett, s igy ismét csak az ördög ment elül; de alig tettek egy pár lépést, Jancsi olly ügyességgel és erővel lökte le a barátot, hogy hanyat homlok zuhant alá a lépcsőkön, s egészen összetörte magát. — Reggel a korcsmáros eltemette az ijesztő papot, Jancsit pedig jól megajándékozta, ki azonnal tovább vágtatott.
Ismét egész nap lovagolt Jancsi, s estvére megint egy olly korcsmába érkezett, hol alant nem kaphatott szállást, fent pedig a bolygó kisértetek miatt senki sem mert lakni.
Oda szállt tehát Nefélj Jancsi, s a legnagyobb terem közepén vigan falatozott, midőn az óra tompán jelentette az éjfélt, egyszerre az előbbi napon hallott muzsikához hasonló zaj ütötte meg füleit s nagy ropogás közt egy emberi kéz esett le a padlásról tála mellé. — Jancsi hideg vérrel sújtotta a kezet az ajtó mögé; ismét egy más kéz, azt is az előbbi után dobá; most egy láb zuhant alá, azt szinte oda vetette Jancsi; ezt követte a másik leesett láb; végre egy nagy emberi fej egyenesen a tál közepére esett, s széttörte azt. Mérgesen sujtá azt is ajtó mögé Jancsi; ezután körülnézett s az ajtó megett az oda hányt tagok helyett egy nagy kisértő alakot látott, ezt azonnal szidta, hogy fizesse meg az eltörött tálat. A kisértet erre igy szólt: jól van, jól, a kárt meg fogom fizetni, ha velem jösz. Jancsi rá állott, s mentek, úgy azonban, hogy mindenütt a kisértetnek kellett elül menni; igy értek hoszu tekergős garádicson le egy nagy pinczébe. Csak ugy tátotta Jancsi szemét száját, midőn a pinczében három kád aranyat, hat kád ezüstöt, tizenkét kád réz pénzt látott
Ekkor igy szólt hozzá a rém: ime, válaszsz magadnak egy kád pénzt a tál helyett, s vidd a hová akarod; de Jancsi hozzá se nyult, hanem igy felelt: majd bizony! még én czipeljem a pénzt ki, a ki ide hozta, az vigye ki. — Jól van válaszolt a kisértet — látom, emberre akadtam, ha e pénzhez, hozzá nyultál volna, azonnal szörnyüt haltál volna; most azonban, minthogy olly derék, s bátor ficzkó vagy, a millyet még nem láttam, telepedj itt le, s használd e kincset békével, háborgatni, kísérteni többé senki sem.
E szók után a rém eltünt, Jancsi a nagy kincsnek ura lett s nőül vette a korcsmáros egyetlen szép leányát, s vele, ha meg nem halt, még most is vigan él, s vigan költ a pinczében álló kádakból,