Megérkezés az újkorba/2
A vaskor eleji klímaváltozás krízise, amely az egy főre jutó GDP jelentős visszaesését hozta, bő 200 éven át a népesség enyhe növekedését a gazdasági recesszió, így elszegényedés jellemezte, és az ebből is következő rettenetes polgárháborúk elkerülhetetlen módon arra sarkallták az embert, hogy újra elgondolkozzon, immár többszintűbbé vált környezetének felelősségén, ezen belül a saját felelősség-köreit is alaposabban meglátva. A környezet kedvezőbbé válása, a technológia beérése, a fejlettség néhányak számára lehetővé tette az önreflexiót, Zarathustra például az első modern vallásalapító felment a hegyre és elsőként hirdette meg az autonóm erkölcsi lény választásának lehetőségét.
A szellemtörténet, mely először vállalta fel, hogy a történelem meta-összefüggéseit feltárja és megvilágítsa, már a XIX. század második felében jól körvonalazta, hogy a mai társadalmi gondolkozás alapjai itt húzódnak, és ez az, amit Karl Jaspers tételesen publikált Tengelykor néven már 1949-től A történelem eredete és célja című meghatározó jelentőségű könyvében.
Új szerep
[szerkesztés]Amikor a vaskori klímakrízis vége felé bizonyos csoportok életszínvonala elkezdett emelkedni, lehetővé vált, hogy kisebb-nagyobb gondolkozók elindítsák azokat a gondolatokat, melyek segíthetnek az embereknek komplexebb szereptalálások által biztosabb fogódzókat találni.
A Csou-dinasztia a 4 mesterség koncepciójával már ekkor elindult a fél-feudális irányba. A Delphoi Jósda „20-parancsolatának” első pontja például ez: „Gnothi seauton”, vagyis legelébb is: Ismerd meg önmagad! De többek között azt is tartalmazza, hogy "Senkit ne nézz le!". Felszólít a szerénységre is. Az eposz hagyományában megszületik az Odüsszeia, Kínában elkezdik leírni az Út és erény könyvét, Indiában egyes csoportok kinyilvánítják az ahimsza, vagyis az erőszakmentesség elvét, fellép Buddha.
Az új szerep fogódzókat ad ahhoz, hogy ne kelljen lehetőleg közép- és hosszútávon különféle lényektől, elsősorban egymástól rettegni, egy világos, egyszerű rendszer, hogy ha valamit adok, valamihez hozzájárulok, kapjak hosszú távú biztonságot. Ezt az új szerepet először talán a perzsa társadalom felfogásában lehet legtisztábban látni. A nagy vallásmegújító próféta, Zarathustra forradalmian új üdvtanát könnyű volt követni, és már a következő néhány évszázad során a perzsák az úgynevezett pre-sumer társadalmak előtt meggyökeresedett rabszolgatartást lényegében feudalizmusra cserélték.
A társadalom nagyon sok szempontból még archaikusan, analógiákat központba helyező szemlélettel gondolkodott, mely ugyanakkor a különböző területeken fokozatosan egyre strukturálisabbá, elemzőbbé vált, Indiától Görögországig a világ legtöbb részén már fejlett szótagírásokat, sőt betűírásokat használtak a papirusz (a későbbiek folyamán pergamen) hordozóra és mindezen vívmányok összessége hatalmas ugrást indított el, mind az elméleti (latin: scientia, görög: epistemé), mind a magas szintű gyakorlati művészetekben (latin: artes, görög: techné).
Szókratész
[szerkesztés]Szókratész, ki Athén elővárosából – Alópekéből – származott jelentőségét mai világunk egyetlen pontján sem lehet túlbecsülni. A legelsők között többek között azért, mert ő maga volt a megtestesült önreflexió, olyan példát mutatva, mely napjainkig mindenkinek kiutat mutat.
Amint az általánosságban mindig elmondható, nem kisebbítve az önmagával szembeszálló alapvető hős-archetípus, Gilgames, Augustinus, Dante és valamennyi hasonló társ jelentőségét, Szókratész a jó ember volt a megfelelő téridőben, így társaihoz hasonlóan fellépése szinte törvényszerű.
Mi volt ez a megfelelő téridő, amikor Szókratész fellépett, és amikor a megfelelő válaszok iránya kijelölhető volt az emberiség legnagyobb etikai kérdéseinek felvetésére adekvátan? Szókratész 20 éves volt, amikor megköttetett a Perzsa Birodalommal a háborúkat névleg lezáró kalliaszi béke-egyezmény.
A közvetlenül előtt járók, a preszókratikus filozófusok 2 fő irányzatának utolsó-utolsó nagy képviselői, a milétoszi iskolából Thalész, és az eleai iskolából a teknős és más paradoxonjairól a leginkább ismert Zénón nem találkoztak annyi etikai problémával, mint Szókratész.
Szókratész mindennek azonosításához kimagasló érzékkel rendelkezett, egyrészt azért, mert magas humán családból származott, apja szobrász, anyja bábaasszony volt, másrészt azért, mert közel 20 éven át kellett gyalogosként harcolnia, így igen mélyen belelátott ezekbe a rettenetesen súlyos erkölcsi kérdésekbe.
Szókratész önreflexióval – mégpedig példamutató önreflexióval mutatta meg, hogy mit jelent tanárnak, vagy általánosabb értelemben vett tanítónak lenni. Nélküle sem a következő évszázadok során, sem a napjainkban vett önreflexió nem létezne számunkra.
A daimonjával, az isteni eredetű lelkiismeretével közvetlenül az emberhez fordult, és az istentől eredő lélekkel rendelkező emberek közötti beszélgetésre koncentrált – így tanított.
Az etika, az erkölcsös életvitel tekintetében nem elégedett meg azzal, hogy az ember nem vét a társadalom ellen. Azt tartotta, hogy a közvetlen közösség javát, a közjót kifejezetten figyelembe kell venni.
Szókratész nagyon élesen megtapasztalta a kora társadalmában lévő erőszakot, és úgy tartotta, hogy a párbeszéd, az igazság keresése, az önreflexió az egyetlen célravezető és helyes magatartás, nem szabad az embereknek erőszakkal meggyőzniük egymást.
És ennek mindig istentől eredő lelkiismeretnek kell, hogy legyen az alapja; a bálványimádást pedig nem tartotta helyesnek.
Azt is gondolta, hogy a felelősséghez hozzátartozik az, hogy a társadalomban az emberek a vágyaikat, képességeiket ki tudják bontakoztatni.
Megállapította, hogy pusztán a többség szavazata által biztosított népuralom, nem biztos, hogy mindig a helyes utat biztosítja.
A bálványimádás helytelenítése miatt a hatalomféltők istentelenség vádja miatt halálra ítélték.
Tanítványai megszöktették, de Szókratész a daimonra, az isten sugallta lelkiismeretére hallgatott, és tudta a kötelességét, hogy bármilyen következmény mellett ki kell állnia az elveiért.
Nem állt ellen a halálbüntetésnek, és a szükséges áldozatot meghozva, nyugodt szívvel itta ki a méregpoharat.
Személyisége, személyes példamutatása és tanítási módja óriási hatással volt tanítványai, például Platón körében, és az emberiség erkölcsi fejlődősének további iránya szempontjából, és már III. Alexandrosz („Nagy” Sándor) hódító korában tanai már széleskörűen ismertek voltak a Földközi-tengeri térségben, újabb 200 év elteltével, Augustus (Cicero: Tusculanae disputationes, V.4) és Tiberius császár idejében pedig már a Római Birodalomban is.
Az alapjogi harc kezdete
[szerkesztés]A Csou-dinasztia végén, Szókratész halálos ítélete után alig több, mint 60 évvel Nagy Sándor kezdeményezésére létrejött a Selyemút, melynek segítségével immár a szűkebb értelemben vett történelmet is világtörténelmi szemszögből nézhetjük, kezelhetjük. A kereskedők szállították a kultúrát. Az egymásra ható kultúrák lecsapódása a különböző helyeken rendkívül sok szempontból eltért, de egy valami közös volt, jelentős mértékben növekedett annak igénye, hogy az emberek adófizetőként legalább a saját kis közösségük tagjainak és mindenek előtt a saját maguk puszta életének alapvető biztonsága felett tudjanak rendelkezni, vagy ezt legalább tiszta törvények határozzák meg.
A küzdelem mindenek előtt az egyén puszta élete fölötti legalapvetőbb jogok problematikus helyzete fölött indult meg. Jól jellemzik ezt például a Csin-dinasztiában vagy a Római Birodalomban elindult felkelések.
Szókratész korától a Római Birodalom összeomlásáig általában is stagnálás, de inkább elszegényedés volt jellemző, a világ össztermelése a Bradford DeLong-féle kimutatás alapján gyakorlatilag stagnált, az iránytűt és a papírt birtokló Kína jelentős mértékben elszakadt a nyugati fejlődési iránytól többek között azért, mert a hsziungnuk folytonos támadása elleni védekezésre kellett messze a legtöbb energiát fordítania.
A Római Császárság első pár évtizedének szerény növekedés utána az utolsó 450 évben különösen súlyos volt a helyzet, Tiberius császár egy nagy recessziót vett át, csupán az utolsó 120 év indul egy kisebb növekedéssel, Konstantin idején, amely a korszak végére különféle okokból stagnálásba meg át.
A vaskor kezdete óta látható, hogy a régi, rabszolgákra épített rend nem tartható fent, önmagában a korábbiakhoz képest olcsó vas, amelyet így a „demokratikus fém” néven is illetnek, lehetővé teszi, hogy az egyén, vagy a korábbinál sokkal kisebb közösségek autonómabb módon, jobban szerveződjenek, jobban tudják ellátni magukat. A politikai decentralizáltság, a szubszidiaritás növekedése elkerülhetetlen, ez azt eredményezi, hogy mindenhol nő a jelentősége egy a korábbiaknál központosítottabb ideológiának. Ez, annak minden szentségtörő és embertelen megnyilvánulásával egyetemben, mint például Hüpátia meggyilkolása, a Fekete-tenger térségétől nyugatra: a monoteizmus. Az átlagember helyzetét többé nem rabszolgasága szabja meg, hanem az, hogy ennek az ideológiai közösségnek a tagja. A nagyjából halálos ítéletet jelentő kiközösítésig elsősorban csak ezen ideológiai közösségen belüli egyes alapjogai, de különösen kötelességei vannak, így legalább a többség rabszolga mivoltának válságából, ahogy Hippói Augustinus is utalt rá elkezdett felemelkedni az ember. Ezzel egy időben krízisként jelentkezett a Római Birodalom feudális rendszerekre hullása, mert a napjaink világtörténelmi szemével nézett jelentős kulturális fejlődés mintegy bő 2,5 évszázadra lelassult, ám ez a viszonylagos felbolydulás, mint majd a következő rézben látni fogjuk, a Selyemút-menti népek rivalizálása folytán hamarosan olyan óriási progresszív fordulathoz ért, mely majd Marco Polo munkájával elvezet a világtörténelmi szemmel elindult Újkorba.