Megérkezés az újkorba
| Megérkezés az újkorba szerző: Szervác Attila 1 - Az ősközösségtől a leigázásba | 2 - Szerepek, egyéni felelősségek → |
Az emberiség túléléséhez szükséges nagy jelentőségű kulturális forradalmak – logikus módon – történelmünk olyan pillanataiban következnek be, amikor, mint korunkban is, a megelőző életforma fenntarthatóságának alapvető krízise következik be, mely történhet akár külső, akár belső okokból.
Ezekre a krízisekre jellemző, hogy az azt megelőző, megszokott életforma fenntartásához szükséges egy személyre jutó erőforrások csökkenek, az előálló helyzet mindig valamilyen konfliktust eredményez, ez pedig valamilyen megoldást kíván.
Napjainkban a korábbi növekedési modell fenntarthatatlanná vált, a szellemi erőforrásaink, például az IQ csökken, az egy főre jutó energiafogyasztás növekedése is egy kritikus szintet ért el, az egy főre jutó tiszta víz, élelem és más alapvető természeti erőforrásaink úgyszintén, tehát fenntarthatósági válság állt elő. Krízis, konfliktus, haladás, est, éjjel és hajnal. Ha adni akarnánk az emberiségnek még legalább kétezer évet, hogy tágabban értelmezhessük Dante szavait: „Nel mezzo del cammin di nostra vita”, „az ember életútjának felén”: a hegeli újrafelfedezés újra- és átgondolása a napjainkban rendelkezésre álló művelődéstörténeti ismeretekkel okvetlenül szükséges.
A Nagy Kiugrás[szerkesztés]
Nagy Kiugrásnak neveti az elmélet a régészettudomány leleteinek alapján azt a pillanatot, melyben néhány összefüggő hatás eredményeképp létrejött a modern viselkedésű ember, mely a korábbinál jóval absztraktabb gondolkozással bírt. A „Három fivér” barlangban látható zenés-táncos sámánjelenet, vagy a világ más tájaink talált ábrázolások, a kultikus kő- és kerámiaszobrocskák, vagy a sokszor megdöbbentő tisztasággal hangolt csontfurulyák elterjedése és az emberiség történetéből még számos más példa azonnal eszünkbe jut erről.
Az elmélet szerint: a krízis a Toba-katasztrófa volt, melynek hatására a korábban már főleg Ázsia felé eljutott vegyes fajú emberek, Homo erectus, Homo sapiens, annak ellenőre, hogy például a tűzhasználatot más ismerték, kihaltak, csupán a mintegy 15.000 Homo sapiens fajú ember maradt meg Afrika szarván, az akkori legkedvezőbb afrikai fás-szavannás viszonyok között. A Toba vulkán kitörése után a vegetáció jelentősen visszaesett, az Y-kromoszómában bekövetkezett változás a tesztoszteronszint csökkenésével agresszió-csökkenéssel is járt. („Y-Ádámnak” is nevezik ezt a változást…) A katasztrófa után újra növekedésnek indult népesség elindult utolsó, máig sikeres kirajzására és elindította a modern kultúrát, ahonnan a modern viselkedésű ember történetének tárgyalását kezdeni szoktuk.
A Neolitikus Forradalom, és a Pleisztocén-Holocén becsapódási esemény[szerkesztés]
A Neolitikus Forradalom a pleisztocén korszak, és a földtörténeti Jelenkor, ahogy ma sokszor hivatkozzuk a Holocén naptár fordulóján következett be. Kényszere – krízise – mögött elsősorban a vadászati lehetőségek beszűkülése, sőt a követő, nomád állattartás lehetősének beszűkölése állt. Vagyis vége lett a paradicsomi állapotoknak, a népességnövekedést is számolva e korban fenntarthatatlanná vált a vadászó-halászú-gyűjtögető életmód, annak minden komoly problémájával együtt háziasítani kellett élelemforrásnak számos nagyobb testű emlőst településekre épülve pásztorkodni, és ehhez kapcsolódva el kellett kezdeni a földművelést, a növénytermesztést is, hogy a növekvő népesség kielégíthető legyen olyan természetföldrajzú területen, ahol ez lehetséges. A legkedvezőbb terület erre akkor a Földön, mind sós- mind édesvízben viszonylag gazdag és ezek között viszonylag nagy bolygónkon az úgynevezett Termékeny Félholdon volt, azon a sarló alakú területen, melyet a Nílus-Kagera, a Jordán, illetve az Észak-Anatóliától a Perzsa-öbölig tartó Eufrátesz-Tigris folyóköz, használt görögös nevén: Mezopotámia alkot. Természetesen más területek is voltak még a Földön, például az emberiség története, a történelem kialakulásának még 2 kulcsterülete, a Himalája 2 oldalán (különös tekintettel az Indus, a Sárga és a Jangce folyókra), de a hasonló adottságú területek között a krízis, a nagy és villámgyors elsivatagosodás itt volt a legnagyobb. A folyóvölgyi civilizációknak azért is volt már ekkoriban is különösen nagy jelentősége, mivel a kútásás folytán a talajvíz kinyerése még igen kezdetleges állapotban volt, ezért az emberek már akkor is kénytelen voltak alapvetően a nagy, felszíni édesvízforrásokra támaszkodni. Minden romantikája mellett (lásd: Exupéry), a sivatagban nem jó élni, sőt, konkrétan a legrosszabb (lásd például az Atlanti-óceán parti Nyugat-Szahara népsűrűségét), de indirekt módon hozzájárult az élelem-, és általában véve a termelés, lényegében a kényszerű munka és munkaszervezés megindulásához.
A neolitikus forradalom, főleg a nagyállattartás által behozta a legdurvább fertőző betegségeket – ez köszön vissza majd legdurvábban bő 10.000 évvel később az emberiség eddigi utolsó nagy fordulatát hozó bő 200.000.000 embert kiirtó Fekete Halál alkalmával –, de összességében lehetővé tette a túlnépesedett településeken elérhető nagyobb életszínvonalat, de legalábbis nagyobb várható élettartamot is (bár ezt még egészen a XVIII. századig az 50%-nál nagyobb arányú gyermekhalandóság jellemezte.) Mivel a történelem (írásrendszerek által említett független források) ekkor még nem indult el, népneveket még nagyon hosszú ideig nem ismerünk ebből a korból, gyakorta technológiákról, vagy releváns településnevekről nevezzük el ezeket a kultúrákat. A ma ismert legrégebbi neolitikus települések között van például az anatóliai Göbekli Tepe – Hordó- vagy Korsóhasú Domb – a világon eddig ismerten legrégibb megalitikus, nagy kőtömbökből épített – szakrális, kör alaprajzú épületével, „körtemplomával” és az úgynevezett „Keselyűkő” ábrázolással, amely a hatalmas, Észak-Amerikai pleisztocén-holocén üstökös-becsapódás esemény világszerte a korból származó ábrázolásainak egyike, amely becsapódás és az általa keltett szökőárak részben a szintén világszerte meglévő özönvíz legendák alapja is lehet.
A neolitikus forradalomnak órási eredményi születtek, ekkoriban kezdték kényszerű módon a legelső és legegyszerűbb téglakészítési módszereket is feltalálni – tehát már nem csak a masszív kövek faragása tudta adni az egyetlen tartós, kemény anyagot – valamint hatalmas jelentősége volt többek között annak is, hogy lassacskán elindult a rendszeres agyaghasználat, lassan-lassan feltalálták a korongozást is, ami lehetővé tette a megtermelt javak könnyebb és tartósabb tárolását. Ugyanakkor a viszonylagos egalitárius, viszonylagos egyenlőségre épülő ősközösségi társadalom felbomlása is elindult, elkezdett kialakulni a társadalom, jelentős mértékeben vagyoni hatalomra épülő rétegződése és az ezzel járó új krízis, új konfliktusok is. Véget ért egy korszak, és elindult a társadalmi csoportok sokáig természetesnek vett, és sok, vagy talán a legtöbb területen máig tartó leigázásnak kora.
A szolgaság és a leigázás kora[szerkesztés]
A neolitikus korszak, és a neolitikus forradalom végét, képszerűen szólva az a hevület adja, amikor az emberek már eléggé tudták – részben fújtatókkal – hevíteni a tüzet ahhoz, hogy az ércekből az alacsonyabb olvadáspontú fémek, mindenek előtt a réz képes legyen kiolvadni, és ennek megfelelően neve tehát: kalkolitikum, kőrézkor tehát a váltókorszak neve. Mielőtt a történelem elindult volna, Mezopotámiában a mai Ubaid városka mellékéről elnevezett Ubaid-kultúra, vagy a Sumer városállam kulturális kiemelkedése előtti Eridu városállam és néhány mezopotámiai társa korából már látszik, hogy a rétegződött társadalomban kialakultak mély válságjelenségek, megjelent a bilincs, elindultak a háborúk. Fontos tudni, hogy ebben az időszakban is negatív klímaváltozások következtek be, amellyel a technológia nem tudott teljesen lépést tartani, ez is vezetett a szolgaság rendszerének kialakulásához. A kapcsolatba került népek leigázták és szolgasorba döntötték egymást, feltalálták a kereket, a szekeret, elindult a szükséges, adminisztratív módon is támogatott kereskedelem, ott is a lehetőség szerint középtávon egymás alávetésének, leigázásának céljával. Mindehhez szükség volt az írás írásrendszerekké fejlesztésére. Az Indus-völgyi Harappa-kultúrától nyugat felé főleg, de nem csak a legnagyobb folyók mentén folyt a kereskedelem, az útvonal középpontjában egészen addig Mezopotámia állt, míg majd bő 2-3000 évvel később, a korszak vége felé sikerült stabilan is meghódítani az édesvíz szempontjából viszonylag korlátozottabb Balkán-félszigetet, ahol később létrejön majd Mükéné, még később a többi település. E közben érdemes megjegyezni, hogy a Himaláján túl, az ekkor még elszigetelt Kínában is ébredezik az ókor, a történelem, amely, úgyis mint a leghatalmasabb népességű állam majd az úgynevezett Tengelykorban kapcsolódok be a világtörténelem fősodrába.
Az ekkor még középpontban álló Mezopotámiában – illetve kisebb, de később egyre nagyobb részben Anatóliában – az egyelőre viszonylag ismeretlen etnikumú, de vegyes Sumer városállam és kapcsolódó városállamok körében, egymásnak adják a kilincset az immár birodalmakká szerveződő sémi és olykor már nyugat-indoeurópai városállamok, birodalmak, nyugat-indoeurópai birodalom például a hettita, és a nyugati indoeurópai népek később továbbterjeszkednek majd Anatóliában, majd Kréta és Európa irányába, sémiek az Asszír, az Akkád, majd a Babiloni Birodalom.
Ekkor keletkezik a világon néhány kis agyagtáblára ékírással vésve, az eddig ismert legelső jelentős szépirodalmi mű: a Gilgames-eposz, amely felveti az emberiség legalapvetőbb problémáit, melyeket később a sémik is átvesznek majd például a zsidók ószövetségében. Főbb üzenetei között megjelenik benne többek között a már fent is említett Özönvíz (Utnapistim felel majd meg a majd későbbi Noénak), ember és a fenntartható természeti környezet konfliktusa, Humbaba, a természetőr személyében valamint a 7 szűk és bő esztendő formájában a fenntarthatóság, a barátság, a földi lét és a túlvilági közötti út, az ember, mint érték, a halhatatlanság kérdése és így tovább. Évezredek múltán az újkor végérvényes és egyértelmű kezdőpontja, Petrarca fellépése megérhető természetesen minden előzmény nélkül is, de összefüggései legmélyebben ennek ismeretével érthetők meg.
Legfeljebb egy lehelet választja el, de szinte egy időben emelkedik fel a berendezkedésükben sokkal kevésbé változékony Egyiptomi Birodalom (Egyiptomi Óbirodalom). Dél felé egy másik nagy kultúrával a núbiaiakkal kereskedtek, észak-kelet felé pedig Mezopotámiával, mellyel így majdnem egyenrangú és úgy az elméleti, mind a gyakorlati tudást (latinul: scientia, artes) a polihisztor Imhotep és társai nagyon magas szinten fejlesztették tovább.
A népesség tovább nőtt és az számos különféle ércben gazdag Anatóliában sikerült elérniük a vas kinyeréséhez szükséges hőfokot, a szekerek, így a harci szekerek és egyéb fegyverek is erősebbek lettek, soha nem látott nagy háborúk vették kezdetüket, a Földközi-tengeren az úgynevezett tengeri népek csatározásai kezdték ki a Krétán található Minószi civilizációt, az indoeurópai árják az Indus-völgyben a Harappa-civilizációt rombolták le és háborúskodtak egymással, erről tanúskodik a védikus kor számos irata. Anatóliában, a Dardanelláktól enyhén délnyugatra, a tengerparton sok éven át világháborús állapotok uralkodtak Trójánál, mint az ismeretes. Az ezt követő időszakban pedig világszerte belviszályok során döntötték nyomorba egymást az emberek, globális szinten hasonló krízis jött létre, mint a Gilgames-eposz elején, és hasonló megoldás indult el, az egyéni felelősség nagyobb felismerése egy 1000 éves folyamatban, amelynek kezdete: a Tengelykor.