Megérkezés az újkorba/3

← 2 - Szerepek, egyéni felelősségek

Megérkezés az újkorba szerző: Szervác Attila 3 - Talasz és Petrarca, megérkezés az Újkorba

[[]] →

Amit a történelemtudomány szűk értelmében népvándorláskornak nevezünk, az egy szűk időszelete egy főleg a kései vaskor és a legtöbb helyen egy korai, feudális-félfeudális rendszernek tekinthető állapotot létrehozó események közötti nagyobb népmozgással járó eseménysorozatnak.

Talán a 2 legismertebb folyamat ebben egyrészt a germánok stabil léte Közép-Európában, másrészt a hsziungnuk folyamatos támadásai nyomán kialakult belső feszültségek Kínában, ami miatt a pedig fejlett, például iránytűvel és papírral rendelkezdő Kína jó pár száz évre leszakadt az eurázsiai fejlődésről. Valószínűleg ennek is a hatása, hogy a kínai írás megrekedt a széles tömegek számára még sokáig nem-megtanulható szóírásnál a fejlettebb szótagírás helyett.

Ugyanakkor Kínában is történet egy a későbbi nyugati fejlődés szempontjából jelentős esemény: Bódhi Darma megérkezett Indiából, így távol-keleten is terjedni kezdett a Buddhizmus, és megalapította a Shaolin templomot is, ami a lehetséges kínai autonóm gondolkozás jelentős központjává vált.

Indiától nyugatra a legjelentősebb hatalom természetesen a Római Birodalom keleti fele, vagyis a Bizánci Birodalom volt, amíg meg nem támadták az iszlám hitre tért arabok, és az Ommajád dinasztia-révén jelentős területeket elfoglalva meg nem alapozódott az első kalifátus.

A mobilitás megjelenése az iszlám humanizmusban

A történelem meghatározása szerinti szűk értelemben vett népvándorláskornak már első fázisa is értelemszerűen gyengítette Bizánc erejét is, a legrosszabbul pedig a nomád arabok jártak, sokan lehetetlenül elszegényedtek, korábbi érzékeny, törzsek közötti szövetségekre épülő társadalmuk végveszélybe került, ezért szükség volt egy koránál modernebb, aránylag stabil, erős civilizáció létrehozására, amely civilizációban ugyan a túlélés érdekében nagyon szigorúak a szabályok, viszont az emberi értéket kihasználja, így a férfiak számára lehetővé válik a társadalmi mobilitás.

Ez a civilizáció az iszlám. Az iszlám civilizációban jelennek meg először a humanizmus legeslegkorábbi kezdetleges csírái, sokszor kiemelik ezek közül például a világnézet szabad kialakításának és gyakorlásának védelmét, nagyon fontos szempont, hogy az iszlám civilizáció: kultúrák és bölcsességek találkozóhelyénél alakult ki. Hozzá kell tenni, hogy az iszlám civilizációban említett kezdetleges, elméleti humanista csírák, a gyakorlatban nem mindig érvényesülték, a muszlimok sokszor érezték fenyegetettnek magukat más államberendezkedésű ideológiáktól.

Mindazonáltal az iszlám civilizáció nagyobb terepet adott az önfelismerésre például azáltal, hogy ösztönözte a művelődést.

A nagy áttörést mintegy a világtörténelem egyik legjelentősebb eseménye, a Talaszi csata hozta meg (általános időszámításunk szerint (CE) 751). Ekkor indult meg az a folyamat, amely végén Petrarca és kortárs történészei felismerték, hogy egy viszonylagos sötétség korszakának végére, az újkorba érkeztünk.

A Talaszi csata során az akkor már az Abbászida felfogás alatti iszlám kalifátus megszerezte Kína immár 600 éve féltve őrzött kincsét, a hihetetlenül olcsó tömegmédiumot: a papírt.

Az ezt követő, az 1001 éjszaka meséiből is ismert időszakot nem véletlenül nevezzük nyugatias szemlélettel „az iszlám Reneszánsznak”, ez volt az iszlám fénykora, amelyben lényegében minden elméleti és magas szintű gyakorlati tudományt (scientia et artes) hatalmas mennyiségben lemásoltak és továbbfejlesztettek olyan nagyságok, mint például a matematikai algoritmusok névadója, Al-Hvárizmi, bármely férfi által nyitva álló, kontinenseken átívelő hatalmas méretű könyvtárrendszert hoztak létre. (Az iszlámmal egyeztethetetlennek látott ókori irodalmat elégették, végleg megsemmisítették az alexandriai könyvtár kincseit.) Felépítették és 971-ben létrehozták a Karói Egyetemet, a világ első, független, modern karokkal rendelkező egyetemét, megalapozták az oktatás autonómiáját, hogy a szellemi élet eredményei ne függjenek közvetlenül a mindenkori állami vagy vallási hatalomtól. Elért eredményeik nagy hatást gyakoroltak az itáliai Bolognában működő iskolákra is, a Bolognai Egyetem, a tudás első, és mindmáig egyik legjelentősebb európai fellegvára, ahol például majd Dante is tanult, 1088-ban jött létre. Nincs olyan terület, a zeneelmélettől az orvostudományig, amelyben a korban ne az arab tudósok jártak volna az élen. Az iszlám civilizáció hatása még a XII.-XIII., vagyis a tőlük Leonardo Fibonacci által átvett helyi-értékes számolással: 12.-14. században több hullámban is alapvető hatással volt az egész térségben, így a továbbfejlődő Európa gondolkozására és fejlődésére is, amint ez majd Marco Polo Genovában lediktált ismeretterjesztő irataiból is ki fog tűnni majd.

Francesco

Mintegy 300 évvel a Talaszi csata után, a népvándorláskor legfőbb időszakának lezárultával egy különösebben nagy megrázkódtatások nélküli korszak jött a világra, különösen Európára minimalizálódott a külső politikai nyomás, így az araboktól visszakapott antik eszmék, melyek továbbfejlesztve haladókká váltak fű alatt lassan-lassan teret kaphattak. Egyre jobban élesedett ugyanis az fenntarthatatlan feszültség, amely az erőszakos egyház és a kibontakozásukban szándékosan gátolt emberek között feszült. Természetesen az egyik központi hely, ahol ez érezhető volt újra Itália lett, amely Galileiig ismét 600 évre visszavette Európa szellemi vezető szerepét.

Itt, Itáliában indult el és bontakozott ki az úgynevezett XII. századi reneszánsz, ami 200 év alatt elvezetett az Európában megjelent újkorig. Ennek mozgatórugója az volt, hogy az arab reneszánsz nyomán a társadalom égbekiáltó szétszakadása alakult ki.

Ahol mindez a legjobban látszott, ott látta meg ezt már gyermekként is Szent Ferenc, aki, ahogy a muzulmán források is emlékeznek róla az őskereszténység óta elsőként fordult valamennyi környező néphez rendkívüli közvetlenséggel, szeretettel, szerénységgel, a megértés és béke megőrzése iránti felelősséggel.

A krízis feloldásának kulcsszava ez a megértés, ugyanis a krízis feloldását Ferenc úgy indítja el, hogy az isteni értékek önálló keresésére, amelyet Huizinga „esztétikai” pozitivizmusnak hív indít, adja meg a lehetőséget és ösztönöz, és ezáltal már nem csak közvetlenül környezetére hat, mint Gilgames, hanem az egész jobbágyságra, amely még azért a rabszolgasorhoz elég közeli: fizikai és szellemi mozgásában korlátozva él.

Ferenc társadalmában még nem érhetők el széleskörűen az antik eszmék, amelyek alapján készen áll a társadalom az újjászületésre, Assisi Ferenc, Marco Polo és Dante a reneszánsz, az újkor közvetlen előfutárai.

Nem csak a Huizinga által megfogalmazott „esztétikai pozitivizmus”, ami Ferenc nagy lépése. Ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy a felelős embernek mindenre kiható magatartása a korábbinál sokkal magasabb szintű: ez az univerzális testtvériség. Ha pedig enenk a hatására gondolunk, akkor óhatatlanul először a több mint 500 évvel később bekövetkezett európai „Felvilágosodás”, mint az eddig utolsó nagy európai össz-szellemi mozgalom kiteljesedése ugrik be. Aztán Schiller szavai a szent örömről és azon sora, amely szerint: „Testvér lészen minden ember”. Mindennek alapjait Ferenc már leteszi. Munkásságának üzenete leginkább az, hogy közel a hajnal.

Ferenc fellépésének hatalmas fénye egész Európában, még a távolabbi vidékeken is szédületes sebességgel elterjed, elég például arra utalni, hogy még a távoli Angliában Roger Bacon is ferences alapon fejlesztette már kifejezetten újkori szemléletű filozófiáját ráadásul példamutatóan emberszerető tudományetikai színvonalon. Bolognában, az európai etikai és tudományos világ fellegvárában elindult a jobbágyfelszabadítás. Marco Polo az Appenninektől keletre számos helyen találkozott a ferences eszmékkel, de nyugatra azok Genovában és Toscanában is nagy hatást tettek, mely visszaköszön többek között az előbb említett esztétikai pozitivizmust perspektívába nyitó Giotto és mindenekfelett természetesen Dante műveiből.

A világi ferences rend tagjaként Dante is a néphez fordul, mégpedig úgy, hogy a nép nyelvén fogalmazza meg korából hatalmas mértékben előretekintve pozitivista-bölcsességszerető művét, a Commedia-t, bonyolult személyes erkölcsi helyzetéből hihetetlen bátorsággal szól a vezetők bűneiről, nagy erővel szól a kisebb hibákról is, amelyek a rendszert fenntartják. Mindezt 800 éve páratlan történelmi rálátással írta meg, a problémákat bemutató olyan kritikával, melyek még ma, 800 év után is pontosak és aktuálisak, egyszóval a ferences pozitivista eszméket továbbvivő Dante már közvetlenül az újkort előzi meg, mielőtt a sötétség és a tudatlanság még egyszer odacsap.

A középkor végén következett be az emberiség legnagyobb katasztrófája, a minden elképzelhetőt felülmúlóan, 200.000.000 ember halálát okozó pusztító nagy pestisjárvány, a Fekete Halál, egyfajta valóság-ellenőrzés. Ez volt az újjászületés, a hajnal előtti legsötétebb pont az emberiség történelmében. Európa lakossága 4 év alatt félig kihalt és nyilvánvalóvá lett, hogy a mindeddig az elnyomó hatalom érdekében fenntartott dogmatikus babonák nem működnek. A felfoghatatlan viszonyok követelték az új, értéknek tekintett, cselekvő ember kibontakoztatását. Ez az autonóm, jóravaló, önmagát kibontakoztatni képes ember, amely nem csak Itáliában, hanem például majd Gutenbergben és követőiben mutatkozik meg, ez az embereszmény az újkor alapja, ez a humanizmus, melynek atyja a Ferencről elnevezett Francesco Petrarca.

A sötétből az Újkorba: Petrarca

A ferences Dante után Francesco Petrarca ifjonti tapasztalatai arra juttatták, hogy az ember pozitív autonóm földi cselekedetei fontosak, szükségszerűen hozzájárulnak az isteni terv végrehajtásához. Megvan ugyanis minden emberben erre a képesség, a tudás elnyomása káros, ezért Petrarca elvetette az előtte lévő 1000 év felfogását, amit söét, középső kornak nevezett. Ez volt a középkor vége. Petrarcát fiatalkorában számos szélsőségesen ellentmondó élmény érte, látta kora kilátástalan belharcait, a nagyrészt az emberi butaságból származó durva éhínség éveit, amelyet utána önkéntelenül is szembeállított a pozitív ember lehetőségeivel, az eszménykép Laurával, a szonettekben megjelenő pozitivista eszményképekkel.

Mindennek betetőzése a világtörténelem eddigi legnagyobb emberi katasztrófája volt, a közel 200.000.000 ember halálát okozó Fekete Halál volt, ami ellen a sötétségben tartott emberek semmit nem tudtak tenni, egyértelművé vált, hogy az Istenhez való könyörgés önmagában semmit sem ér, az embernek igenis kiemelt feladata, hogy autonóm módon, pozitív módon törődjön a világgal; mert az ember képes erre.

Ez a humanizmus, az új ember erkölcsi alapvetése, melyet Petrarca számos fontos művében, többek között a Fekete Halál végére befejezett Secretum meum – Titkaim – című művében kifejt, Gnothi seauton, Kételkedem tehát vagyok, az ókor, a klasszikus görögség, Szókratész, Augustinus gondolatait viszi tovább, hogy a sötétségből megújulva lépnem tovább az ember. (A sötét középkor koncepcióját, definícióját Petrarca után 68 évvel a történelemtudomány területén Leonardo Bruni viszi tovább és rögzíti, ez már akkor történik, mikor az Ibériai-félszigetről a portugál hajósok hasznosítják az új tudományt és elindítják a felfedezések korát elsősorban a tudomány további terjesztésére összpontosítva, 3 évvel az európai fémtípusos nyomtatás feltalálása után.)

Tekinthetjük-e úgy, hogy Petrarca eszméinek nyomán az emberiség átlépett a reneszánsz közepén fellépő legnagyobb gondolkodók által már meghatározott újkorba? Aligha, a világ nagy részén nagyon sok szempontból uralkodnak ugyan már a modern embereszmény alapvető értékei, azonban a Földnek a mai napig egyetlen egy olyan pontja sincs, ahol ezek „már elég jól” érvényesülnek.

Számos olyan jelenség van a Földön, még a legfejlettebb államokban is, amelyek a mai napig ókori állapotokat mutatnak.

Az alkotmányos alapjogok gyakorlati érvényesülése alapján talán már valamiféle új korban vagyunk? Dehogy vagyunk. Hol van Ferenc univerzális testvérisége, hol van Petrarca eszméjének megvalósulása, mely szerint minden ember egyedi érték, és ezt felismerve, ezt látva kell egymással viselkednünk? Nagyon messze vagyunk még ettől, sokakat tartunk ma is jogfosztottságban, kirekesztésben. Mégis az a folyamat, amelyet Ferenc, Petrarca és kortársaik betetőztek elindított egy új gondolkozást, amelyben nem lehetünk pusztán egymás tulajdonai, egy berögzült földi tulajdonrendszer alávetettjei, hanem legalább ekkora mértékben szintén szükséges felismernünk, hogy minden ember egy önálló érték hordozója is. Ez az újkor. Ebben a kapuban állunk.

Főbb források

• Karl Jaspers: Vom Ursprung und Ziel der Geschichte, 1949 OCLC: 510596
• Johan Huizinga: A középkor alkonya