Jaj az én életem e világon immár

Népdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
Jaj az én életem e világon immár

Jaj az én életem e világon immár,
Bújdosom egyedül, mint görlicze madár;
Melly kesergi párját, zöld ágra nem is száll;
Mind addig bujdosik, mig valahol megáll.

Az én éltemnek is ugy vagyon már sorsa,
Mert bokros búbánat azt igen futkossa,
Mert hontalan vagyok szülötte földemen
S régi sczithavérrel szerzett örökségen.

Le sem hajtom fejem s meg sem pihenhetek,
S veletek barátim, többé nem lehetek.
Örökre átkozott legyen, ki az oka,
Eltávozásunknak keserű bajnoka.

Heted ízig egye a koldus falatot,
S a föld is vesse ki az átkozott korcsot.
Elmegyek, elmegyek túl a rengetegen,
Túl rengetegeken s a magas hegyeken.

Hegyeken, völgyeken, vadas havasokon,
Magas kősziklákon, és még túl azokon.
Hol reszketnek őzek s remegnek a vadak,
Hol a fák sűrűjén nem zengnek madarak.

Elhagylak szép vidék, gyönyörű Székelyföld,
Kedvesimnek virúlj, és légy örökké zöld.