János király/Negyedik felvonás, 1. szín

← Harmadik felvonás, 4. szín

János király szerző: William Shakespeare, fordító: Arany János Negyedik felvonás, 1. szín

Negyedik felvonás, 2. szín →

Northampton. Szoba a várkastélyban. Hubert két porkolábbal jő.	SCENE 1. Northampton. A Room in the Castle. Enter HUBERT and two Attendants.
HUBERT Hevítsd izzóra e vasat; te meg Állj e kárpit mögé; s ha lábam a föld Keblére toppan, hát rohanj elő, S kötözd erősen székhez a fiút, Akit velem lelsz. Jól vigyázz; eredj!	HUBERT. Heat me these irons hot; and look thou stand Within the arras: when I strike my foot Upon the bosom of the ground, rush forth And bind the boy which you shall find with me Fast to the chair: be heedful: hence, and watch.
ELSŐ PORKOLÁB Van teljhatalmad erre, gondolom?	FIRST ATTENDANT. I hope your warrant will bear out the deed.
HUBERT Csúf aggodalmak! Láss hozzá! Ne félj. Porkolábok el. Jer, kis öcsém, jer! Egy szóm lesz veled. Arthur jő.	HUBERT. Uncleanly scruples! Fear not you; look to't.— Exeunt ATTENDANTS. Young lad, come forth; I have to say with you. Enter ARTHUR.
ARTHUR Jó reggelt, Hubert.	ARTHUR. Good morrow, Hubert.
HUBERT Jó reggelt, kis herceg.	HUBERT. Good morrow, little prince.
ARTHUR Oly kicsi herceg, amily csak lehet, Bár több lehetni oly nagy címe van. Komor vagy.	ARTHUR. As little prince, having so great a tide To be more prince, as may be.—You are sad.
HUBERT Volt már vígabb kedvem is.	HUBERT. Indeed I have been merrier.
ARTHUR Ó, boldog Isten! Hisz rajtam kivűl Bús lenni oka sincsen senkinek; Pedig fransz földön laktomban, tudom, Sok úrfi oly komor volt, mint az éj, Merő hívságból. A kereszt-vizemre! Csak én fogoly ne volnék - őrzenék Juhot bár - mily vidor lennék napestig! Sőt itt is az; csak a nagybácsira Gyanúm ne volna: mit forral megint. Fél tőlem, én is tőle. Tehetek Én róla, hogy Godofréd volt apám? Nem, úgye? Nem bizony. Adná az Ég: Volnék fiad! Szeretnél, úgye, Hubert?	ARTHUR. Mercy on me! Methinks no body should be sad but I: Yet, I remember, when I was in France, Young gentlemen would be as sad as night, Only for wantonness. By my christendom, So I were out of prison, and kept sheep, I should be as merry as the day is long; And so I would be here, but that I doubt My uncle practises more harm to me: He is afraid of me, and I of him: Is it my fault that I was Geffrey's son? No, indeed, is't not; and I would to heaven I were your son, so you would love me, Hubert.
HUBERT félre. Ha szólok, ez ártatlan csevegés Felkölti bennem holt irgalmamat: Tehát dologra; végezzünk hamar.	HUBERT. Aside. If I talk to him, with his innocent prate He will awake my mercy, which lies dead: Therefore I will be sudden and despatch.
ARTHUR Beteg vagy, Hubert? Oly halvány az arcod. Ó, vajha volnál egy kissé beteg, Hogy én virrasszam ágyad reggelig; Jobban szeretlek, mint engem te, lásd.	ARTHUR. Are you sick, Hubert? you look pale to-day: In sooth, I would you were a little sick, That I might sit all night and watch with you: I warrant I love you more than you do me.
HUBERT félre. Beszéde mindjárt meghódítja keblem. - Olvasd, kis Arthur. Papírt mutat. Félre. Ejnye, balga nedv! A szörnyü kínzást ajtón dobja ki! Sietni kell, mert elhatározásom Lágy női könnyben mindjárt elpotyog. - Nem szép az írás? nem olvasható?	HUBERT. Aside. His words do take possession of my bosom.— Read here, young Arthur. Showing a paper. Aside. How now, foolish rheum! Turning dispiteous torture out of door! I must be brief, lest resolution drop Out at mine eyes in tender womanish tears.— Can you not read it? is it not fair writ?
ARTHUR Ó, szép, nagyon is, ily rút tartalomhoz! Ki kell taszítnod mind a két szemem Tüzes vassal, Hubert?	ARTHUR. Too fairly, Hubert, for so foul effect. Must you with hot irons burn out both mine eyes?
HUBERT Ki kell, fiú.	HUBERT. Young boy, I must.
ARTHUR És megteszed?	ARTHUR. And will you?
HUBERT Meg.	HUBERT. And I will.
ARTHUR Van hozzá szived? Ha csak fejed fájt, én zsebkeszkenőm Kötöttem, ládd-e, homlokod köré (Az volt a legszebb, hercegnő himezte), Azóta vissza sem kértem soha; Kezembe tartám éjfelig fejed, És, mint az óra fürge percei, Fel-felvidítám a nehéz időt, Kérdezve tőled: »hol fáj?« és: »mi kell?« Vagy: »mit csináljak enyhitésedűl?« Sok pórfi szunnyadt volna csendesen, Nem vetted volna egy nyájas szavát; Hanem királyfi volt az ápolód. Gondolhatod most, e nagy szeretet Csak színlés, tettetés: gondold, ha tetszik. Ha Isten úgy akarta, hogy te bánts, Hát bántanod kell. - Kisütöd szemem? E két szemet, melyek terád soha Görbén se néztek s nem fognak soha?	ARTHUR. Have you the heart? When your head did but ache, I knit my handkerchief about your brows,— The best I had, a princess wrought it me,— And I did never ask it you again; And with my hand at midnight held your head; And, like the watchful minutes to the hour, Still and anon cheer'd up the heavy time, Saying 'What lack you?' and 'Where lies your grief?' Or 'What good love may I perform for you?' Many a poor man's son would have lien still, And ne'er have spoke a loving word to you; But you at your sick service had a prince. Nay, you may think my love was crafty love, And call it cunning.—do, an if you will: If heaven be pleas'd that you must use me ill, Why, then you must.—Will you put out mine eyes, These eyes that never did nor never shall So much as frown on you?
HUBERT Megesküvém; most vassal pörkölöm ki.	HUBERT. I have sworn to do it! And with hot irons must I burn them out.
ARTHUR Ah! e csak ily vaskorban lehető. De hiszen a vas, bár izzó-vörös, Amíg szememhez ér, felissza könnyem, S tüzes haragját e szerint maga Ártatlanságom nedve oltja ki; Búvában akkor rozsda rágja szét, Amért tüzes volt, hogy szememnek ártson. Tudnál keményebb lenni, mint a vert-vas? Angyal ha jőne s mondaná nekem, Hogy a szemem Hubert kiszúrja, mégse Hinném; se másnak, Huberten kivűl.	ARTHUR. Ah, none but in this iron age would do it! The iron of itself, though heat red-hot, Approaching near these eyes would drink my tears, And quench his fiery indignation, Even in the matter of mine innocence; Nay, after that, consume away in rust, But for containing fire to harm mine eye. Are you more stubborn-hard than hammer'd iron? An if an angel should have come to me And told me Hubert should put out mine eyes, I would not have believ'd him,—no tongue but Hubert's.
HUBERT Gyertek be, hé! Toppant Porkolábok jőnek, kötéllel, vassal stb. Tegyétek a parancsom.	HUBERT. Stamps. Come forth. Re-enter Attendants, with cords, irons, &c. Do as I bid you do.
ARTHUR Jaj, jaj! ne bánts, Hubert, ne bánts! szemem Már e bakók láttára oda van!	ARTHUR. O, save me, Hubert, save me! my eyes are out Even with the fierce looks of these bloody men.
HUBERT Mondom, kötözd meg; addszi a vasat.	HUBERT. Give me the iron, I say, and bind him here.
ARTHUR Jaj, jaj! mi szükség e bősz durvaságra? Hisz meg se moccanok, mint egy darab kő. Hubert, ne köttess meg, az Istenért! Hallgass ki, Hubert: küldd el ezeket, Oly csendesen megűlök, mint a bárány, Egy moccanást, rúgást, szót nem teszek, A vasra sem tekintek mérgesen, Csak űzd el e két embert, s megbocsátom, Akármi kínzást téssz rajtam magad.	ARTHUR. Alas, what need you be so boist'rous rough? I will not struggle, I will stand stone-still. For heaven sake, Hubert, let me not be bound! Nay, hear me, Hubert!—drive these men away, And I will sit as quiet as a lamb; I will not stir, nor wince, nor speak a word, Nor look upon the iron angerly: Thrust but these men away, and I'll forgive you, Whatever torment you do put me to.
HUBERT No, várjatok künn; hagyjatok magunkra.	HUBERT. Go, stand within; let me alone with him.
ELSŐ PORKOLÁB Sokér nem adnám, hogy itt nem leszek. Porkolábok el.	FIRST ATTENDANT. I am best pleas'd to be from such a deed. Exeunt Attendants.
ARTHUR Ó, jaj! kiszidtam egy barátomat: Nézése zordon, de jó szíve van. - Hídd vissza, hogy részvéte a tiédet Élessze föl.	ARTHUR. Alas, I then have chid away my friend! He hath a stern look but a gentle heart:— Let him come back, that his compassion may Give life to yours.
HUBERT Fiú, készítsd magad.	HUBERT. Come, boy, prepare yourself.
ARTHUR Hát nincs menekvés?	ARTHUR. Is there no remedy?
HUBERT Nincs; tartsd a szemed.	HUBERT. None, but to lose your eyes.
ARTHUR Ó, Istenem! bár a tiédbe csak Egy szálka, porszem, hajszál volna most, Vagy bármi e becses érzéknek árt: Hogy érzenéd, mi kínos ott az is, S elszörnyekednél bősz szándékodon.	ARTHUR. O heaven!—that there were but a mote in yours, A grain, a dust, a gnat, a wandering hair, Any annoyance in that precious sense! Then, feeling what small things are boisterous there, Your vile intent must needs seem horrible.
HUBERT Hát ezt igérted? Hallgass, fogd be szád.	HUBERT. Is this your promise? go to, hold your tongue.
ARTHUR Két száj se volna sok, Hubert, midőn A két szemet kell védenünk vele. Ne mondd, fogjam be a szám; ó, ne, Hubert: Inkább, ha tetszik, vágd ki nyelvemet, Csak a szemem ne bántsd. Ó, a szemem ne! Ha másért nem, csak hogy nézhesselek. Ni! eszközöd kihűlt; bizony ki az! Lám, ő se bánt már.	ARTHUR. Hubert, the utterance of a brace of tongues Must needs want pleading for a pair of eyes: Let me not hold my tongue,—let me not, Hubert; Or, Hubert, if you will, cut out my tongue, So I may keep mine eyes: O, spare mine eyes, Though to no use but still to look on you!— Lo, by my troth, the instrument is cold And would not harm me.
HUBERT Könnyű meghevítnem.	HUBERT. I can heat it, boy.
ARTHUR Nem azt ugyan; meghalt búvában a tűz, Hogy, bár az ember kéjelmére van Teremtve, ily méltatlan, szörnyü célra Fordíttatik. - No, íme, nézd magad, Nincs már e szénben semmi ártalom; Az Ég fuvalma, ím, elfújta lelkét, Szórván fejére bűnbánó hamut.	ARTHUR. No, in good sooth; the fire is dead with grief, Being create for comfort, to be us'd In undeserv'd extremes: see else yourself; There is no malice in this burning coal; The breath of heaven hath blown his spirit out, And strew'd repentant ashes on his head.
HUBERT Csak rálehellek, és föléled újra.	HUBERT. But with my breath I can revive it, boy.
ARTHUR Akkor csak elpirítod újra, Hubert: Szégyen miatt fog égni tetteden; Sőt tán szemedbe szikrát is lövell, És mint az eb, ha harcra mérgelik, Hozzákap őtet csipkedő urához. Lám, minden eszköz, mellyel ártanál, Megvonja tisztét; csak benned hiányzik Az irgalom, mely tűzbe, vasba megvan, Tudjuk pedig, mily irgalmatlanok:	ARTHUR. An if you do, you will but make it blush, And glow with shame of your proceedings, Hubert. Nay, it, perchance will sparkle in your eyes; And, like a dog that is compell'd to fight, Snatch at his master that doth tarre him on. All things that you should use to do me wrong, Deny their office: only you do lack That mercy which fierce fire and iron extends, Creatures of note for mercy-lacking uses.
HUBERT Jó, láss, hogy élj: én nem bántom szemed Bátyád egész kincstáraért se; bár Megesküvém, fiú, és eltökéltem, Hogy e tulajdon vassal kisütöm.	HUBERT. Well, see to live; I will not touch thine eye For all the treasure that thine uncle owes: Yet I am sworn, and I did purpose, boy, With this same very iron to burn them out.
ARTHUR Ó, most megint Hubert vagy; ekkorig Álcát viseltél.	ARTHUR. O, now you look like Hubert! all this while You were disguised.
HUBERT Csitt! Isten veled. Bátyád ne tudja, csak holt híredet. E kém kutyákat álhírrel tömöm meg. Aludj te bátran, kedves kis fiú: Nincs a világnak kincse, amiért Illetne Hubert.	HUBERT. Peace; no more. Adieu! Your uncle must not know but you are dead; I'll fill these dogged spies with false reports: And, pretty child, sleep doubtless and secure That Hubert, for the wealth of all the world, Will not offend thee.
ARTHUR Ó, Ég! köszönöm.	ARTHUR. O heaven! I thank you, Hubert.
HUBERT Hallgass! ne többet. Jer titkon velem; Kockára dobtam érted a fejem. Elmennek.	HUBERT. Silence; no more: go closely in with me: Much danger do I undergo for thee. Exeunt.