IV. fejezet Az 1950-es évek. A Lélektani Intézet beolvadása a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe. Tettamanti Béla munkássága

Linkek hozzáadása
A Wikiforrásból
← III. fejezet Az 1941-től 1951-ig tartó időszak: a Lélektani Intézet működése a Horthy Miklós Tudományegyetemen Bognár Cecil Pál vezetésévelA lélektan 80 éves története a szegedi egyetemen 1929-2009
szerző: Szokolszky Ágnes		V. fejezet A marxista pszichológia évtizedei az 1960-as évektől 1990-ig →
Társszerzők, társszerkesztők: Pataki Márta, Polyák Kamilla. Nyomtatásban megjelent: Szeged : JATEPress, 2009. 302 p. IV. fejezet 121-141.

IV. fejezet Az 1950-es évek. A Lélektani Intézet beolvadása a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe. Tettamanti Béla munkássága[szerkesztés]

E fejezet megírásában közreműködtek: Pataki Márta, Tóth Beatrix Lujza, Szokolszky Ágnes

Összefoglaló: Az 1950-es évek légkörét meghatározta a kommunista párt diktatúrája. A pedagógia erősen átpolitizálódott a marxista – leninista ideológia jegyében, a lélektan pedig elítélt tudománnyá vált. Az egyetemek autonómiája megszűnt, személycserék zajlottak a párt irányítása alatt. Ebben a légkörben Bognár Cecilt nyugdíjazták és a Lélektani Intézetet beolvasztották a Neveléstudományi Intézetbe, amelynek addigi vezetőjét, Mester Jánost szintén nyugdíjazták. Egy rövid interregnum idejére az irodalomtörténész Baróti Dezső vette át a most Neveléstudományi és Lélektani Intézetnek nevezett intézet vezetését. Őt hamarosan követte az intézetvezetői székben Tettamanti Béla, a következő időszak meghatározó személyisége. Tettamanti életét és munkásságát Gácser József és Pukánszky Béla tanulmánya[1] alapján ismertetjük. Az időszak meghatározó élménye volt 1956, amelynek ősze során a szegedi egyetem bölcsészkarának diáksága tette meg az egyik első lépést a forradalom irányába. A forradalom leverése, az azt követő megtorlás és „konszolidáció” erősen rányomta bélyegét az 1950-es évek szegedi bölcsészkarának életére.

1. A lélektan háttérbe szorulása az 1950-es évek elején. A Lélektani Intézet beolvadása a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe[szerkesztés]

Magyarországon a II. világháborút követően megkezdődött a társadalom demokratikus újjáépítése, élénk szellemi élet bontakozott ki. Az újraszerveződő pszichológia igyekezett bekapcsolódni a háború romjain újjáépülő társadalom felépítésébe, a nevelésügy, a mentálhigiéné, az oktatás és a gyógyítás fejlesztésébe. Diszkriminációtól mentes, tág teret kaptak a különböző pszichológiai irányzatok. Az erőteljes és gyors balra tolódás következtében azonban 1949-re már ténnyé vált a kommunista párt hatalomátvétele. A politikai légkör 1949-től kezdve kiéleződött, egymást követték a párton belüli „ellenség” likvidálására szolgáló koncepciós perek.

Az egyetemeken is lezajlottak személycserék. Egymás után küldték nyugdíjba azokat a professzorokat, akiket megbízhatatlannak, klerikális - reakciós világnézetűnek tekintett a párt. Sokakat ért munkaképességük teljében mellőztetés – ennek lett áldozata többek között a szegedi egyetemen Mester János és Bognár Cecil Pál is. Nyugdíjazásuk nem csak a félreállítást jelentette, hanem a megbélyegzettséget és kiközösítést is; a klerikális reakcióval való kapcsolattartást ugyanis nem nézték jó szemmel még az 1970-es években sem.[2]

Átalakult az egyetemi hallgatóság összetétele. Az 1948-as reform keretszámokat fogalmazott meg, 60%-ban szabva meg a munkás-paraszt származású fiatalok arányát a felvételiken. Az értelmiségi szülők gyermekeinek jóval nehezebb volt bejutniuk a felsőoktatásba, nem beszélve az „osztályidegenekről”. Az egyetemeken erőltetett tananyagcsökkentést hajtottak végre, az alacsony szakmai színvonalú tankönyvet vagy jegyzetet gyakran visszakérdező szemináriumok követték. Az oktatás színvonala csökkent, a tudományos teljesítményeket nem honorálták.[3] 1950-től tananyag lett a marxizmus az egyetemeken, az oktatókkal szemben elvárás lett a párttagság. 1950-ben a szegedi egyetemen megszüntették a nyugati nyelvi tanszékeket, ugyanakkor (mint mindenhol) kötelező lett az orosz nyelv tanulása.

A pedagógia és a lélektan helyzetét meghatározta a Szovjetunió tudománypolitikája. A szovjet párt a harmincas években burzsoá elhajlásnak minősített több tudományt, köztük a pszichológiát, a pedagógia és neveléslélektan területén pedig harcot indított a pedológia (azaz a gyermekközpontú reformpedagógiai irányzatok) ellen. A voluntarista emberkoncepció ugyanis ellenlábast látott minden olyan kiindulópontban, amely korlátokat feltételezett az ember alakíthatóságában, illetve az egyének megismerésére, az egyéni különbségek figyelembe vételére helyezte a hangsúlyt. Ennek keretében elmarasztalták a pszichológiai tesztek használatát és hosszú időre felszámolták a pszichodiagnosztikai munkát a Szovjetunióban.[4]

Magyarországon a pszichológia helyzete az 1940-es évek végére fordult egyértelműen kedvezőtlenre: 1948-ban felszámolták a Magyar Pszichológiai Társaságot, ezzel együtt megszűnt tudományos folyóirata, a Magyar Pszichológiai Szemle, amelynek kiadása az 1960-as évek elejéig szünetelt. 1950-ben az MDP[5] Központi Vezetősége március 29-én párthatározatot adott ki a közoktatás kérdéseivel kapcsolatosan, amelyben a pedológiát tették felelőssé az oktatásügyben jelentkező problémákért, végső soron az „ellenség aknamunkáját” láttatva a pedológia mögött.[6] Ennek során elítélő kritika éri Mérei Ferencet, a hazai gyermeklélektan kiváló képviselőjét, a kommunista párt tagját, aki 1945 után az új magyar nevelésügy egyik irányítója volt, és többek között az országos Neveléstudományi Intézetet vezette.[7] Domokos Lászlóné híres reformpedagógiai iskolája is megszűnt 1949-ben (valamennyi iskola államosításával együtt).[8] A Magyar Pedagógiai Társaságot szintén felszámolták, mérsékelten konzervatív pedagógiai irányzatokat közvető lapját, a Magyar Paedagógiát beszüntették.[9] A pszichológiai intézmények bezárásra kerültek, az egyetemi pszichológusképzés megszűnt.

Ennek a fordulatnak a keretében a szegedi egyetemen a Lélektani Intézetet 1950-ben beolvasztották a pedagógiai intézetbe, amelynek elnevezése Neveléstudományi és Lélektani Intézet lett.[10] Ezzel nem csak a pszichológia önálló szervezeti kereteit kívánták megszüntetni, hanem – az országos tendenciának megfelelően – a szocialista eszmerendszerű pedagógia segédtudományaként kívánták meghatározni a pszichológiát. A lélektan oktatása az ötvenes években visszaszorult a marxista szemléletű általános lélektani stúdiumok oktatására, heti 2 óra terjedelemben.

2. Egy rövid átmenet az intézet élén: Baróti Dezső[szerkesztés]

Baróti Dezső[11] (eredetileg Kratochfill) (Torda, 1911. október 2. – Budapest, 1994. szeptember 5.) Sík Sándor, Zolnai Béla, Várkonyi Hildebrand Dezső tanítványa volt a szegedi egyetemen. Polgári iskolai igazgató fiaként látta meg a napvilágot. Szegeden érettségizett 1930-ban, majd a szegedi egyetemen magyar irodalomtörténet és francia szakon folytatott tanulmányokat 1930-1935 között. Egyik legjobb barátja Radnóti Miklós volt, akivel egy évfolyamra jártak. Radnóti Miklóssal, Tolnai Gáborral, Baróti Dezsővel, Ortutay Gyulával, Erdei Ferenccel, Tomori Violával részt vett a Buday György által vezetett Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának művészeti és falukutató munkájában.[12] 1934-ben bölcsészdoktori, 1939-ben tanári oklevelet szerzett. 1935-1941 között Sík Sándor tanársegéde volt. 1941-1942-ben Csongrádon, 1942-1945-ben Budapesten tanított.

Baróti Dezső (1911-1994) irodalomtörténész, 1956-os elítélt

1943-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a szegedi egyetemen. 1945-1947-ig az Országos Köznevelési Tanácsban, 1947–1948-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott. Ezután a Szegedi Tudományegyetemen 1948 és 1957 között a magyar irodalomtörténet tanszékvezető egyetemi tanára lett. Az 1949/50 –es tanév első félévében bízták meg a Pedagógiai Lélektani intézet vezetésével.[13] A Mester János távozása és Tettamanti Béla érkezése közti interregnumot hidalta át Baróti megbízása. 1952-55-ig a Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztét is betöltötte, 1955 és 1957 között pedig ő volt a szegedi egyetem rektora. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban betöltött szerepe kapcsán menesztették a szegedi egyetem rektori székéből[14] (az 1956-os eseményekre részletesebben kitérünk később e fejezetben). 1957. április 26-án letartóztatták és október elsején első fokon 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Börtönből való szabadulása után nehezen tudott elhelyezkedni, végül 1957-1977-ig Budapesten dolgozott a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

1988-ban a Várkonyi Hildebrand Dezső emlékülésre meghívták Szegedre, s ő emlékbeszédet mondott egykori professzoráról. Saját vallomása szerint Várkonyinak, mint irodalomtörténész is sokat köszönhetett, az irodalmi művekben előadott érzelmi szempontokra Várkonyi előadásai kapcsán figyelt fel. 1971-ben válogatott irodalmi tanulmányainak a következő címet adta: Írók, érzelmek, stílusok.

Művei (válogatás): Juhász Gyula (1933). Szeged, Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma; Dugonics András és a barokk regény (1934). Szeged, Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma; Kolozsvár, Ferenc József Egyetem; Érzelem és okosság: a magyar próza a felvilágosodás korában (1943). Budapest, Ardói Kiadó; A felvilágosodás és a reformkor magyar irodalma (1954). Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó; Radnóti Miklós: 1909-1944 (1959). Budapest, M. Helikon; Írók, érzelmek, stílusok: válogatott tanulmányok (1971). Budapest, Magvető.

3. Tettamanti Béla – a Neveléstudományi és Lélektani Intézet vezetője[szerkesztés]

Az 1950-51-es tanévben, amikor a Lélektani Intézet beolvadt a Neveléstudományi és Lélektani Intézetbe, az intézet vezetője már egy éve Tettamanti Béla volt. Személyében a szegedi pedagógia és lélektan történetének figyelemre méltó, egyúttal sajátságos utat bejárt alakja került meghatározó pozícióba egészen 1959-ben bekövetkezett haláláig.

Tettamanti Béla[15] (Budapest, 1884. szeptember 30. — Szeged, 1959. június 28.) 1884. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Budapesten, kisiparos család gyermekeként. Édesapja kosárkötő mester volt, mesterségének elismeréseképpen a Vakok Országos Intézete növendékeit tanította. Nagyapja, Tettamanti Albin európai látókörű művelt férfiú volt, aki házasságkötése révén Madzsar Béla, Hábori Janka családjával került rokoni kapcsolatba. A család ezen ágának leszármazottai, Madzsar József, Madzsar Imre, Jászi Oszkár, Jászi Aliz nagy hatást gyakoroltak Tettamanti Béla polgári radikális gondolkodásának kialakulására, olvasta lapjukat, a Huszadik Századot.

Tettamanti Béla

Két fivérével ellentétben szülei őt nem akarták egyetemen taníttatni, így a polgári iskola elvégzése után felső kereskedelmi iskolába íratták a főváros VI. kerületében. 1902-ben érettségizett, majd a Törley gyárban kezdte pályáját, mint tisztviselő. Erős ambíciói azonban arra ösztönözték, hogy magánúton tanuljon tovább. Gimnáziumi érettségi vizsgát tett, majd a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán magyar és német nyelvet, valamint irodalmat tanult. Szellemi fejlődése szempontjából itt is találkozik meghatározó egyéniségekkel. Az intézményben tanító Beöthy Zsolt, Négyesy László, Riedl Frigyes, Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Heinrich Gusztáv, Petz Gedeon nagy hatással voltak a fiatalemberre. Itt ismerkedett meg kora divatos tudományaival: Pauer Imrénél pszichológiát, Finánczy Ernőnél pedagógiai tárgyakat, Alexander Bernátnál filozófiát tanult.

Az okleveles magyar-német szakos középiskolai tanári képesítés megszerzése után 1909 szeptemberétől rokoni kapcsolatainak köszönhetően a makói főgimnáziumban alkalmazták helyettes tanárnak, itt került először kapcsolatba a Jászi Oszkár vezette polgári radikális csoporttal. Gondolkodása fokozatosan materialista irányt vett. 1912-ben elnyerte a rendes tanári kinevezést, s még ebben az évben jelentkezik első pedagógiai témájú munkájával Lélektani ismeretek a nevelés munkájában címmel. Az 1912-es év magánéletében is nagy változást hozott,: feleségül veszi Pataki Edit tanítónőt. Két fiú született a házasságból, leszármazottaik ma Budapesten élnek.

A makói főgimnáziumban (ma József Attila Gimnázium) tanított 1927-ig. Közben az első világháború idején frontszolgálatra vezényelték, itt keserves tapasztalatokat szerzett a VII. honvédezred katonájaként. Úgy érzékelte, hogy sok tiszt csak a bőrét menti, ugyanekkor azt is látta, hogy sokan igyekeznek becsületesen helytállni. Tettamantit is a helytállás jellemezte, többször is kitüntették, 1915-ben Kis Ezüst Vitézségi Érmet kapott 90 korona jutalommal. A 90 koronát a makói főgimnáziumnak adományozta, hogy abból olyan tehetséges gyermekeknek adjanak ösztöndíjat, akik elvesztették édesapjukat a háborúban. A VII. honvédezredből szerelt le hadnagyként 1918. október 31-én 44 havi frontszolgálat után. A háborút követően visszatért a makói gimnáziumba, ahol energiáit tanítványai nevelésére-oktatására összpontosította, házát és könyvtárát is rendelkezésükre bocsájtva. Ekkor kapta diákjaitól a kedveskedő „Tetta” becenevet. Itt került kapcsolatba József Attilával a főgimnáziumi önképzőkörben. A költő neki dedikálta az Őszi alkonyat című versét.

Az 1925/26-os tanévet Bécsben töltötte a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként, ahol az élő idegen nyelv oktatásának módszertanát vizsgálta. 1926-tól Szegeden vállalt munkát, ahol a Központi Tanárképző Intézet tanára lett. Itt került kapcsolatba a Kolozsvárról Szegedre áttelepült m. kir. Ferenc József Tudományegyetemmel és annak Pedagógiai Intézetével. Az intézetet ekkor Imre Sándor vezette, aki nagy hatást gyakorolt Tettamanti gondolkodásának fejlődésére. 1933-tól a bölcsészkaron elkezdett, főleg neveléstörténeti tárgyú, előadásokat hirdetni.

Tettamanti teljesen mértékben elfogadta Imre Sándor nemzetnevelés-elméletét, több recenzióban, tanulmányban népszerűsítette mestere pedagógiáját. A Magyar Pedagógia című lapban két ízben is éles kritika tárgyává tette a budapesti pedagógus-professzor, Prohászka Lajos kultúrfilozófiai alapozású pedagógiájának gyenge pontjait. Prohászka „műveltség-centrikus” szemléletmódja helyett Tettamanti a szociális nevelő tényezők, közösségi körök szerepét fölismerő nemzetnevelés-pedagógiát mutatta be követendő példaként. 1928-ban jelent meg az az átfogó munkája, amelyben Imre Sándor Neveléstanának első kiadását elemezte. Ez a munka új szakasz kezdetét jelentette munkásságában.

Tettamanti doktorrá avatásának oklevele[16]

Ebben az évben letette bölcsészdoktori szigorlatát, doktori értekezésének címe: A közösség gondolata Kármán Mór neveléselméletében. A kor szokásainak megfelelően ez a dolgozat könyv alakban is megjelent 1928-ban. A munka különös érdeme, hogy kijelöli Kármán méltó helyét a magyar neveléstörténet nagy gondolkodóinak sorában. 1932-ben A személyiség nevelésének magyar elmélete címmel Schneller István neveléselméletét, személyiségpedagógiáját elemezte újabb munkájában. A szerző erényeit – a kritikai képességet és a más által létrehozott elméleti rendszerbe való beleélés képességét - maga az idős Schneller akadémikus is elismerte:

„Igen kedves Barátom!

Nem volt hallgatóm: de legkedvesebb hallgatóm és barátom útján ismerkedett meg velem s szel1emi életem alapjaiba elmélyedve megküldött tanulmányával ismertet meg engem volt hallgatóim s jelenlegi hallgatói előtt is, úgy hogy ott élek, ahol gyermek korom óta vágytam élni: az egyetemen, a szellemi szabadság emporiumán. - A jó isten adja, hogy kedves Barátom is oly boldognak érezze magát az egyetemen, amily boldog voltam én actív professzori hivatás pályámon. - Non omnis moriar.
Ezért is fogadja hálás köszönetemet!
Igen örülök azon is, hogy nem referal egyszerűen, hanem kritikailag állást is foglal velem szemben; s így nem csak lelki barátom, hanem professzori (profiteor) collegám.
Nagyon sajnálom, hogy személyesen alig érintkeztünk s így nem élvezhettük együttérzésünk érvényesülését személyi tapasztalatok és azok értékelése alapján.
Köszönetet mondok én is az egyetem baráti egyesületének, amely tanulmánya kinyomtatását Iehetővé tette.
Igen kedves Barátját pedig szeretettei és hálás érzéssel öleli lekötelezett híve

Budapest, 1932. április 3-án.................Schneller István”

Schneller István levele Tettamantihoz[17]

Ebben az évben nyújtotta be pályázatát a Bölcsészettudományi Karhoz, a neveléstudomány története című tárgyban kívánta megszerezni a magántanári kinevezést. Pályázatát elfogadták, egyetemi magántanárrá nyilvánították, ami új értelmet adott életének, lendületet munkásságának. A Schnellerrel foglalkozó kötet alapján kapta meg az egyetemtől habilitációját. 1933-ban felvételt nyert a Magyar Pedagógiai Társaságba, majd 1936-ban kinevezték rendes tanárnak az egyetemi gyakorló gimnáziumba. Még ebben az évben tartotta meg székfoglalóját a Pedagógiai Társaságban Dilthey pedagógiai rendszere címmel.

Tettamanti magántanári képesítésének megerősítéséről szóló oklevél (1941)[18]

A szegedi egyetemen 1934-től 1942-ig tartott pedagógiai előadásokat, mint egyetemi magántanár Az ő szerkesztésében indult útjára 1937-ben a Szegeden megjelenő Nevelésügyi Szemle, amit következetesen és nagyon lelkiismeretesen 1942-ig gondozott. A sokrétű tartalommal bíró folyóirat a közművelődés időszerű kérdéseire éppúgy kitér, mint a határon túli magyarság és a hazánkban élő nemzetiségek oktatáspolitikájára. Ezen kívül a külföldön megjelenő oktatással foglalkozó könyveket és folyóiratokat is bemutatja (a 1930-as és 1940-es évek tárgyalásakor részletesebben is bemutattuk a Nevelésügyi Szemlét). 1939-ben elnyeri az egyetemi címzetes nyilvános rendkívüli tanári címet.

Magántanárságáról 1942. július 28-án mondott le a most már Horthy Miklósról elnevezett szegedi egyetemen, mivel Imre Sándor hívására Budapestre ment; 1942-1944-ig az Országos Közoktatási Tanács előadója volt, közben a Műegyetemen is tartott órákat. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után azonnal kérte nyugdíjazását. Károly fiával és menyével Miskolc mellé költözött, ugyanis tevékenyen részt vállalt a Márciusi Front munkájában, s a Sztójay-kormány hatalomra kerülése után bujkálnia kellett.[19] 1945 szeptemberében már szerette volna reaktiválni magát és a Műegyetem pedagógiai katedrájára pályázott, amely Imre Sándor halála miatt éppen megüresedett, de azt nem vele, hanem (a Kolozsvárról Budapestre költöző) Várkonyi Hildebrand Dezsővel töltötték be.

1945 augusztusában (ekkor 61 éves) kérte felvételét a Magyar Kommunista Pártba. Érdekesség, hogy ebben az időszakban mindössze négy egyetemi tanár volt, akik tagjai voltak a pártnak. Budapesten a II. kerületben megszervezte a dolgozók iskoláját és ott tanított. Filozófiai-pedagógiai gondolkodása Wilhelm Dilthey, Schneller István, Imre Sándor szellemiségétől az ötvenes évekre a marxizmus elfogadásáig jutott el. 1945 után az új társadalmi-politikai berendezkedés hatására elsők között tett határozott lépéseket a marxizmus pedagógiája magyar változatának kidolgozása felé.

1947-től meghívást kapott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemre, ahol pedagógiai és pszichológiai előadásokat tartott, gyakorlatokat vezetett, és megbízták a neveléstudományi tanszék irányításával. Az ottani nyugdíjkorhatár elérése miatt azonban 1949-ben felmentették megbízatása alól. Hazajött Magyarországra, éppen abban az időszakban, amikor a személycserék zajlottak. Rögtön alkalmazást is nyert a szegedi egyetemen - a Neveléstudományi- és Lélektani Intézet nyilvános rendes egyetemi tanáraként kinevezték az intézet vezetőjének. (1951-től a tanszékvezető egyetemi tanár megnevezés terjedt el).[20] 1950/51 és 1951/52-es tanévekben ő töltötte be a Bölcsészettudományi Kar dékánja tisztet is.[21] Tudományos fokozatát illetően a Magyarországon bevezetésre került szovjet tudományos szisztéma szerint 1952-ben nyert kandidátusi fokozatot. Akadémiai nagydoktori disszertációját is megírta, de annak megvédésére már nem került sor.

  • Tettamanti Béla ünnepségen a szegedi egyetem aulájában (1952)
    Tettamanti Béla ünnepségen a szegedi egyetem aulájában (1952)
  • Tettamanti Béla kiemelve az előbbi csoportból
    Tettamanti Béla kiemelve az előbbi csoportból

Tettamanti Béla mindvégig pedagógiát és neveléstörténetet adott elő a szegedi egyetem valamennyi tanárjelöltjének. Ebben az időszakban alaposan tanulmányozta az antik világ nevelésügyét, ugyanakkor erőteljesen azonosult a marxista – leninista ideológiai doktrínával. Belevetette magát Marx, Engels, Lenin, Sztálin nevelés- és iskolaüggyel kapcsolatos mondanivalóinak kutatásába. Elsőként írt baloldali szociális irányú neveléstani jegyzetet, amelyet 1952. október 25-én vitattak meg a Magyar Tudományos Akadémián egész napos pedagógiai ankét keretében. Az ankéton a vita vezetője éppen Ágoston György volt, aki 1959-ben Tettamanti Béla utóda lett, ezt ekkor még egyikük sem sejthette, hiszen hogy kit miért, hova helyeztek, azt abban az időben gyakran párt szempontok döntötték el. 1955. január 10-11-én részt vett és felszólalt a Magyar-Szovjet Társaság Pedagógiai szakosztályának ülésén, amelyet a közösségi nevelés kérdéséről rendeztek. Autentikus előadót választottak, Szokolszky Istvánt,[22] a NÉKOSZ mozgalomban tapasztalatokkal bíró pedagógust, Makarenko tevékenységének ismerőjét. Az eszmecserére alkalmas előadáshoz nemcsak Tettamanti, hanem más tudós pedagógusok is hozzászóltak, köztük Nagy Sándor, Pataki Ferenc, Ágoston György, Zibolen Endre.[23]

Tettamanti részt vett az 1956. október 1-6. között Balatonfüreden tartott Pedagógus Konferencián. A tanácskozás már előrevetítette a bekövetkező eseményeket: a konferencián nem csak a neveléstudomány hivatalos képviselői vettek részt, hanem néhányan azok közül is, akiket korábban "adminisztratív úton" félreállítottak. A konferencián jelentős esemény volt, hogy Mérei Ferencet, a gyermeklélektan kiváló hazai képviselőjét nyilvánosan rehabilitálták. Tettamanti felszólalásában hangsúlyozta a baloldali szociális irányultságú pedagógiatudomány létjogosultságát, de jóvátételt kért Mérei Ferencnek és Faragó Lászlónak.[24]

Az 1956-os forradalom alatt Tettamanti munkába temetkezett, hallgatóit is erre biztatta. Még 1956-ban elindította útjára a szegedi egyetem aktájának Sectio Paedagogica et Psychologica[25] c. sorozatát. 1956-1958-ig szerkesztette, helyt kaptak benne neveléstörténeti, pszichológiai, módszertani témájú cikkek, de még egy vitaanyag is Tettamanti Bélától és Geréb Györgytől, amelynek tárgyát Comenius világnézete és ismeretelméleti állásfoglalása képezte. Igen tanulságos az 1956-os első szám és az 1957-es 2. szám tartalmának közzététele, mely világosan megmutatja, hogy Tettamanti a szegedi egyetemen teret engedett nemcsak az oktatásban, hanem a kutatásban is a pszichológiának:

A Tettamanti által szerkesztett Sectio Paedagogica et Psychologica első három számának tartalma

Első évf. (1956)
1.sz.

Király József: A színes hallás és a feltételes reflex [I]

2.sz.

Tettamanti Béla: Művelődés és nevelésügy az ókori görög városállamok virágzásának és válságának korában
Király József: Az idegrendszer plaszticitása és a nevelhetőség
Király József: Új készülék reakcióidő határozására
Király József: Kereszturi Ferenc
Muhy János: Schwarcz Gyula kultúrpolitikai nézetei

3.sz.

Király József: A színes hallás és a feltételes reflex [II]


Tettamanti Bélát széleskörű európai műveltség, elmélyült filozófiai gondolkodás, tudósi habitus, ugyanakkor erős szociális érzékenység, és egy igazságosabb társadalom ideáljával való elköteleződés jellemezte. A világháború után, életének utolsó másfél évtizedében messze jutott a „polgári nézetek” elvetésében, Marx, Engels, Lenin, Sztálin „pedagógiai tanításainak” egyetértő hangoztatásában. Szocialista pedagógiát akart alkotni, de másoktól eltérően ő eredetileg nem a hazai pedagógiai hagyománnyal való gyökeres szakításként, nem a szovjet minták szolgai másolásaként értelmezte ezt a célt. Éppenséggel a magyar pedagógiai örökség szerves továbbfejlesztésének lehetőségét látta a szocialista nevelés kialakításában.

Tanítványai tisztelték és nagyra tartották. Neveléstani és neveléstörténeti előadásai igen híresek, sokak által látogatottak voltak. Az ötvenes évek légkörében, a marxista – leninista eszmerendszer hirdetése közben is átsütött műveltsége, szakmaszeretete. Számos pedagógus vallotta magát büszkén Tettamanti tanítványának. Művelődéstörténetileg fontos adalék, hogy József Attila útját is egyengette Makón és Bécsben.[26]

Életének utolsó évtizedében Szegeden lakott. 1959-ben még dolgozott, de a Művelődési Minisztérium illetékesei már nyugdíjazását szorgalmazták közeledő 75. születésnapja alkalmából. A minisztériumnak Ágoston György személyében már volt jelöltje Tettamanti helyére. Tettamanti még egy év alkotói szabadságot szeretett volna kapni, ezt nem adták meg neki, de már nem is kellett, hirtelen elragadta a halál.[27] A szegedi Belvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.[28] A makói főgimnáziumban eltöltött éveinek emlékezetére makói házának falán emléktáblát helyeztek el születésének 100. évfordulója alkalmából, 1984-ben.

Tettamanti Béla sírja a szegedi Belvárosi temetőben


Művei (válogatás): A közösség gondolata Kármán Mór neveléselméletében. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1928. 107 o.; Egyetemi nevelés. Imre Sándor tanulmánya, Studium. In Nyugat, 1931/8. sz.; A személyiség elve és a neveléstudomány. A Cselekvés Iskolája, I. és II. évf. (1932/33. évi 1933/34. tanév); A személyiség nevelésének magyar elmélete. Schneller István rendszere. Szeged, 1932. 139 o.; A neveléstudomány két újabb magyar rendszere. (Mitrovics Gyula és Veszely Ödön rendező szempontjai). Szeged, 1936. 8 o.; Wilhelm Dilthey pedagógiai rendszere. Szeged, 1936. 12 o. (Klny. a Szellem és Életből.) [Székfoglaló előadás a Magyar Pedagógiai Társaságban.]; Móra Ferenc tanítása. Szeged, 1936. 19 o.; A szókincs szerepe a nyelvtanításban. Szeged, 1943. 40 o.; A nevelésről. Szemelvénygyűjtemény. Marx, Engels, Lenin, Sztálin műveiből. Budapest, 1955.; Művelődés- és nevelésügy az ókori görög városállamok virágzásának és válságának korában. Szeged, 1956. 40 o.; Vita (Geréb Györggyel) Comenius világnézetéről és ismeretelméleti állásfoglalásáról. Szeged, 1957. 27 o.

Tudományos tisztségek: MTA Pedagógiai Bizottság (elnök, 1957-1959); Nevelésügyi Szemle[29] alapítója és szerkesztője (1937-1942); Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Sectio Paedagogica et Psychologica c. egyetemi tudományos folyóirat elindítója és szerkesztője. (Tom I. 1956-; szerk. 1956-1958)

Társasági tagság: Magyar Pedagógiai Társaság; Dugonics Társaság (igazgatósági tag)

A Tettamanti vezette intézetben két adjunktus dolgozott: Kunsági Elemér (1917–1994) és Király József (1926-2004), mellettük megemlítik az egyetemi feljegyzések Miklós Józsefné hivatalsegédet.[30] Király József (1925—2004) 1948/49-től 1959-ig oktatott pszichológiát a szegedi egyetemen, közismert pszichológus volt. A „Kísérletező pszichológusok” című 1964-ben megjelent könyvében érdekfeszítően és olvasmányosan mutatta be az általános lélektani kísérleti munka kor színvonalán álló eszköztárát és vizsgálati eljárásait az észlelés, az érzelmek, a képzelet, a zene hatásának területein. Öröm és gond a gyermek, Alkalmazott pszichológia, valamint Jellemkutatás címmel jelentek meg művei, és foglalkozott a vendéglátó ipari munka pszichológiai kérdéseivel is. A spiritizmus és okkultizmus témakörben írt könyvét halála után is közreadták.[31] Az 1958/59-es tanévben Király József adjunktus helyébe Duró Lajos lépett.

1956, és az azt követő kádári konszolidáció a szegedi egyetemen[szerkesztés]

Az 1956-os forradalom előkészítésében országosan is jelentős szerepe volt a szegedi egyetemnek. Október 16-án a Bölcsészkar Ady téri épületének auditórium maximumában, egy forradalmi hangulatú diákgyűlésen jött létre a párttól független diákszervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesült Szövetsége (MEFESZ). A diákok felvették a kapcsolatot a munkástanácsokkal, röplapokat terjesztettek. Baróti Dezső, aki rektor volt ebben az időpontban, jóváhagyta az új ifjúsági szövetség megalakulását, és az első sorban csatlakozott feleségével az egyetemi hallgatók Dóm téri gyűléséhez október 23-án. Ugyancsak ott volt –a diákok élén haladva, ugyanakkor óvva, védve a tüntetőket, amikor október 25-én sortűz dördült el, amelynek következtében egy munkásfiatal meghalt és sokan megsebesültek. Másnap megalakult a város forradalmi bizottsága, melynek elnökéül a jogi kar dékánját, Perbíró Józsefet választották.[32] Ezekben a napokban szünetelt a tanítás az egyetemen.

November 4-én a várost minden fegyveres ellenállás nélkül foglalták el az orosz csapatok, és a forradalmi szervezetek csendben feloszlottak.[33]

1957. január 16-án indult újra a tanítás az egyetemeken és a főiskolán. A megnyitó napján tapasztalható hangulatról így adott számot egy rendőrségi jelentés: „Jogi kar: a hangulat csendes, bizonyos mértékig mélabús. Csoportosulás, hangoskodás nem volt. Bölcsészettudományi Kar: hírek szerint a MEFESZ vezetők disszidáltak. TTK: A hangulat csendes.” Néhány hét múlva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte a letartóztatásokat. 1957. február 10-én letartóztatták Perbíró József dékán helyettest, a Szegedi Forradalmi Bizottság elnökét, majd hosszú tárgyalást követően életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1957. április 26-án letartóztatták Baróti Dezső rektort és 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. 1957. május 23-án letartóztatták Bibó Istvánt[34] és 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre ítélték.

Mérei Ferencet, aki a balatonfüredi konferencián is kifejezte a szocializmus iránti mély elkötelezettségét, 1958-ban államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és elítélték.[35] A BM Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya a szegedi MSZMP vezetőivel együttműködve 1957 tavaszán javaslatokat tett egyetemi tanárok és dolgozók fegyelmi elbocsátására, illetve egyéb fegyelmi büntetések kiszabására. Az egyetemeken és a főiskolán megindulnak a sorozatos fegyelmi eljárások.

A szegedi egyetem 1968-as évkönyve megállapítja: „Az ellenforradalom … az átlagosnál nagyobb politikai – eszmei zűrzavart okozott, amely – talán így lehetne összefoglalni sajátosságát – előbb kezdődött és későbben ért véget egyetemünkön, mint más területeken.”[36]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Egy nagy neveléstudós, Tettamanti Béla élete és pedagógiai munkássága (1992). Szalay István, Szeged
  2. ↑ Lásd Veczkó József közlését Bognár Cecilnél tett látogatására, a jelen kötetben megjelent interjúban.
  3. ↑ Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. NK, 1996. (12.2. Az "ötvenes évek") http://www.mefesz.hu/mefesz.php?oldal=korkep&nev=1956_kepzes
  4. ↑ Pléh Csaba (2000). A lélektan története, Osiris, Budapest, 541.
  5. ↑ Magyar Dolgozók Pártja, a kommunista párt neve Magyarországon (1948-1956).
  6. ↑ Sáska Géza (1991). A reform reformjának reformja. Tantervpolitika az 1945 utáni Magyarországon. Budapest, [Kiad. az] Oktatáskutatási Intézet.
  7. ↑ Pléh Csaba: A lélektan története. i. m. 463.
  8. ↑ Sáska i.m.
  9. ↑ Pukánszky.
  10. ↑ Pukánszky i.m.
  11. ↑ Szegedi Egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. i.m. 90.; Az arckép forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteménye.
  12. ↑ Csaplár Ferenc (1967). A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. I. m. 35.
  13. ↑ Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970 (1971). Szeged, JATE 248.
  14. ↑ A József Attila Tudományegyetem beszámolója: 1948-1967 (1968). Szeged, JATE : Táblázat 18. p. után.
  15. ↑ Szegedi Egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. i.m. 211.; Az arckép forrása: SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteménye.
  16. ↑ Forrás: Gácser, J. és Pukánszky, B. (1992). Egy nagy szegedi neveléstudós Tettamanti Béla élete és pedagógiai munkássága c. könyvből Pukánszky Béla engedélyével.
  17. ↑ Forrás: Gácser, J. és Pukánszky, B. (1992). Egy nagy szegedi neveléstudós Tettamanti Béla élete és pedagógiai munkássága, i.m. Pukánszky Béla engedélyével.
  18. ↑ Forrás: Gácser J. és Pukánszky B. (1992). Egy nagy szegedi neveléstudós Tettamanti Béla élete és pedagógiai munkássága c. könyvből Pukánszky Béla engedélyével
  19. ↑ Gácser-Pukánszky:Tettamanti Béla (1992). Szeged, JGYTKF 17.
  20. ↑ Devich Andor: Az oktatói létszám alakulása. In A József Attila Tudományegyetem beszámolója : 1948-1967 (1968). Szeged, JATE
  21. ↑ A József Attila Tudományegyetem beszámolója: 1948-1967. i.m. táblázat 18. p. után
  22. ↑ Szarka József: Szokolszky István (1989). Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.
  23. ↑ Uo. 8.
  24. ↑ Gácser-Pukászky (1992). i.m. 74.
  25. ↑ Acta Universitatis Szegediensis. Pedagógia és pszichológia : Paedagogia et Psychologia: [1.]1956; Acta Universitatis Szegediensis. Paedagogica et Psychologica: 2.1957-9.1965; Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Sectio Paedagogica et Psychologica: 10.1966-31.1989.
  26. ↑ Gácser-Pukánszky i.m. 13-14.
  27. ↑ Sajnálatos baleset okozta halálát, fésűfog volt a kenyérben, s azt lenyelvén átszúrta a beleit, vérmérgezés végzett vele. Duró Lajos szíves közlése.
  28. ↑ X. díszsírhely 70. Lásd Tóth Tamás temetőkutató: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára (2008). Szeged, Tóth Tamás. 16.
  29. ↑ Nevelésügyi Szemle pedagógiai szakfolyóirat, 1937-1944-ig jelent meg Szegeden.
  30. ↑ A Szegedi Tudományegyetem Tanrendje az 1957/58. tanév második félévére (1958). Szeged, Szegedi Nyomda Vállalat. 46.
  31. ↑ Király József (1960). Mi a spiritizmus? : okkult jelenségek lélektani vizsgálata. Budapest, Gondolat; Király József (2007). Spiritizmus és okkultizmus. Budapest, Athenaeum.
  32. ↑ Újszászi Ilona (2006). A szabadság pillangója. 1956 Szegeden, az egyetemen. (Intejú- és memoárkötet). Szeged, Belvedere Meridionale.
  33. ↑ Az 1956-os szegedi események részletesen megismerhetőek a MEFESZ honlapján. Nyomtatásban: Kiss Tamás (2002). Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 1956 – Szeged. Szeged, Belvedere; Újszászi Ilona idézett könyvéből: Perbíró József: 1956 Szegeden emlékeimben. Szeged, Belvedere.
  34. ↑ Bibó István (1911. augusztus 7. – 1979, május 10.), a kiváló társadalom- és politikatudós több szállal kötődött a szegedi egyetemhez. Apja könyvtárigazgató volt a szegedi egyetemen. Bibó 1929-től a szegedi egyetem jogi karán tanult, 1946 és 1950 között a szegedi egyetemen tanított politikatudományt, s az MTA tagja volt. 1950-től Budapestre ment, könyvtárosként dolgozott az ELTE Egyetemi Könyvtárban. Az 1956-os forradalom idején részt vett a Nemzeti Parasztpárt (Petőfi Párt) újjászervezésében. Így került be november 3-án a Nagy Imre-kormányba, ahol államminiszterré nevezték ki. 1960. április 20. és november 24. között Márianosztrán tartották magánzárkában, a váci éhségsztrájkban való részvétele miatt. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd újból könyvtárosként dolgozott. A kádári diktatúra idején halt meg Budapesten.
  35. ↑ A Petőfi-kör első pedagógiai vitáját követően 1956. okt. 1-6. között országos pedagógiai tanácskozást tartottak a pedagógus szakszervezet balatonfüredi üdülőjében, ahol a résztvevők megvitatták és többen kritika alá vették az elmúlt évtized pedagógiai gyakorlatát. Az ülésen Tettamanti Béla a Magyar Pedagógiai Társaság visszaállítását sürgette. Mérei Ferenc arról szólt, hogy az oktatásügyi kormányzat munkájában nem volt művelődéspolitikai koncepció. Forrás: A balatonfüredi pedagógus konferencia. 1956. október 1-6. : rövidített jegyzőkönyv / [szerk. Szarka József, Zibolen Endre, Faragó László] ; kiad. a Pedagógiai Tudományos Intézet. Budapest, 1957. 440 p.; Sáska Géza (1991). A reform reformjának reformja : tantervpolitika az 1945 utáni Magyarországon. Budapest, OI. (Sorozat: Kutatás közben, ISSN 0865-4409 ; 161.) ISBN 963-404-248-1
  36. ↑ A József Attila Tudományegyetem beszámolója: 1948-1967 (1968). I.m.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikisource.org/w/index.php?title=IV._fejezet_Az_1950-es_évek._A_Lélektani_Intézet_beolvadása_a_Neveléstudományi_és_Lélektani_Intézetbe._Tettamanti_Béla_munkássága&oldid=81100”