Hitel-12.
| ← Hitel-11. | Hitel szerző: Széchenyi István Hitel-12. | Hitel-13. → |
Azon okoskodások, melyek Magyarországban a hitel lábra állítása mellett vínak
Sok dúsnak újabb idei szomorú elszegényülése vázként szolgál a mostani generációnak; s úgy, mint nehány harminc-negyven esztendő előtt kocka, kártya, pazar fényűzés, a legízetlenebb időtöltések unalma s kivált maga dolga után nem látás némely előkelőt mai elaljasodásra bírt; úgy a maiak nagyobb része játékban se pénzét nem veszti, se idejét hiában nem tékozolja, hanem maga dolga után szorgosan jár s mindenben rendet tart; s mai napokban szinte oly nagy, ha nem nagyobb száma az úgynevezett „romlott vagy veszedelmes idejű” férfi- s fiatal, jó s rendes gazdáknak – mint az úgynevezett „józan idejű” koros s vén pazérlóknak! s így nem tagadhatni, némely egyesek elbukása igen jó következést szült az egészre nézve, mint minden ijesztő példa; csakhogy haszna nem tartósb, mint azon benyomás, melyre a szemlélők ébresztettek általa.
A kemény büntetések s vesztőhely lecsillapíthatják, le is csillapítják a rablási s gyilkolási hajlandóságot, de csak józan törvények, s nem bot, nem hóhér képes bírni halkan egy egész nemzetet nemesb erkölcsiségre; s nem annyira szép okoskodások s magas helyen fénylő példák tartják a közembert az emberség útján, mint inkább azon helyeztetés, melybe tesszük, hogy ti. fáradozási után jobban s bátrabban élhessen. Könnyű annak nem lopni, kinek mindene van, könnyű megelégedtnek s így csendesnek lenni, ki mindennel bővelkedik, de a szegénynek, fázónak, koplalónak vajmi nehéz!
A közel szomszédságban porrá égett egy-két falu oly beható példa, hogy a megmaradt helységekben jó darab ideig – míg ti. a benyomás eleven az emlékezetben – gyertyára, zsírra, pipára, kenderre sokkal nagyobb a vigyázat – de igazi bizodalom mindaddig nem lesz, míg a házak kőből s fedelek cserépből, szóval az épületek gyúlhatlan s el nem éghető szerekből nincsenek. S így világos, hogy az akasztófa s egypár elégett falu csak negativa – nemleges –, de semmi positiva – igenleges – hasznot nem hajt; így soknak pénz- és vagyonbeli elbukása, tagadhatlan, szinte az egész ma élő generációra nagy negativa hasznot hajtott, de positiva jót egyenesen éppen semmit sem tett, mert azt csak a hitel felállítása viheti végbe; mint a közember erkölcsiségét csak jobb értelme s nagyobb tehetsége emelheti fel; a helységek s építmények bátorságát pedig csak kő, tégla s efféle alkothatja; szóval: jobb szisztéma.
Ha pénzbeli törvényink oly szorosak s kemények volnának, hogy az adós minden bizonnyal előre tudná: majd megveszik rövid úton rajtam, amivel tartozom, akár vagyonomon, akár bőrömen – kételkedni se lehet, hogy más érzéssel írná nevét a hitelezőlevél alá, mint ma teszi.
Az alig serdülőt szüléi már jókor intenék veszélytűl való óvakodásra, midőn ma tán az ily oktatásokat feleslegnek tartják, vagy övéiket arra figyelmeztetni egészen el is felejtik.
Nehezebb volna, kétséget nem szenved, új szisztéma után önnemzetségét, mint mondani szokás, örökíteni, mert a törvény az adóst igazságon túl védelme alá nem venné. S tán az öröködért egészen más módon kellene eszközleni – nem hercegi palást vagy grófi köpönyeg alá vagy régi név, avagy pénzesláda – melyben pénz sokszor nincs – mögé bújás, hanem igazi becsület, egyenesség, takarékosság s halhatatlan tettek által. Azon időt, melyet a szülék majomtus s effélék kinyerésére fordítnak, gyermekeik jobb nevelésével tölteni kínszerülnének, melynek sommája lenne: kitörülhetlen betűkkel szíveikbe vésni, hogy csak erkölcsi szép és jó nemesíthet valóban, s hogy mennél magast a születés, mennél nagyobb a vagyon, annál jobb s hívebb szolgálatot vár a haza, vár a király. Ily arisztokrácia a trónus igazi támasza, ily öröködés a nemzet fénye!
Az, hogy azon rendkívüli jó időket, melyeket sok sajnosan emleget, a proportione oly kevesen tudták használni, a pénzbeli actió- s reactiórúl való közértelmesség híján nyíltan bizonyítja; s ezen tudatlanság is hitel nemlétéből ered; mivel annak felállítása mindenkit kínszerítne, ha márúl holnapra nem akarná elveszteni mindenét, tudni: mennyi jövedelme, minő terhei, röviden: mije van. Most több van oly birtokos, ki ezen igen egyszerűt és szükségest nem tudja, mint olyas, ki világosan s öncsalás nélkül tudná. Most természeti apátiájábúl – bár szabad volna nevezni némelyeket! – sok nem is igen ébred fel, noha sejdíti némely pillantatokban lefelé hengerülését, mert még messze s homályban a veszély. Mily nagy haszon lenne az országra nézve, ha ily veszedelem – mely a rendetlenségből származik, s abbúl, hogy sok, számos egyéb oktalansága mellett, csak azt se tudja, minek ura s mije van – oly világosan s rémítőleg állana mindenkinek szeme előtt, hogy végre az álmosak, tudatlanok vagy minden egyébbel foglalatoskodók felijesztetnének némelykor magok dolga után is látni s azt nem mindég minden egyéb után hagyni, vagy tán csak akkor kezdeni, midőn nagyon késő, s a vagyon meg van emésztve immár.
Sok elbukása után rendesb- és szinte megelégültebbé lesz, mint azelőtt vala, s nem azért, mivel kevesebbje lőn, mert azon keveset is rendetlenül költhetné, vagy hogy kevés jobb volna soknál; hanem mert tudja világosan s elhatárzottan, mije van, amit előbb sohasem tudott, s főképpen azért, mivel azon meggondolási processzuson esett át, melyre a szükség kínszeríté, s melyet önmagávali számolásnak s rendbenlétnek hívhatunk.
S nem szembetűnő-e, mily nagy jótét lenne sokra nézve, ha ezen önmagávali számolás s rendbenlét benne nem szükség, hanem nevelés befolyása által eszközöltetnék? Az egész közönség nevelésére semmis sem hathat erősebben a törvényeknél, s így eldönthetlennek látszik, hogy a törvényesen felállított hitel azon fordulást teszi a nevelésben, mely által minden rendű s birtokú jókor arra figyelmeztetik már, hogy magával vessen számot s rendben legyen. S ha ily meggondolás sok életforgás- s nemzéssoron hat egy egész nemzeten keresztül, és szinte a nép véribe elegyül, lehet-e kételkedni áldásterjesztő következésín, s nem áll-é egész tiszta miségében elő, hogy az igaz hitel felállítása földművelés- s kereskedésbe egy eddig nem ismert életet öntene, s hogy mindannak, amitől félnek, éppen ellenkezője valósodna, mert a rendes és becsületes ember jutalmazva, a rendetlen s csalárd ellenben büntetve lenne, s a hitel hazánk valóban nagy nemzetségeit s oszlopait nemcsak elbomlani nem engedné, de azokat mind erősb s hatalmasb létre magasítná.
Ha azonban mindez mégse volna elég súly az eddig előadott és sok számos elő nem adott s tőlem még nem is sejdített ellenvetések megcáfolására, legtanácsosbnak tartom azon nemzetek mibenlétét, kiknél hitel van, azokéval összehasonlítni, kiknél hitel nincs. S ezt mindenkinek saját vizsgálatára bízom, netán valakit önítéletében azzal is untassak, ami úgyis oly világos, hogy szinte szemet szúr.
Ha még efelett azt is számba vesszük, hogy némely nemzet szerencsés fekvése – úgy mint az erősnek a rendetlen életmód se árt – a józan szisztémát nem is teszi oly okvetetlen szükségessé, s hogy szinte minden ország pénzbeli elrendelése tökéletlen, s nagy javításokra képes, akkor azon következést húzhatjuk: hogy a legjobb fekvésű s egyébaránt erős nemzet, mely hitel híjával is fenntarthatja valamiképpen magát, hitellel határ nélkül emelkedne fel, s hogy a gyengébb s mostoha helyezetű nemzetek hitel nélkül nem is élhetnek; vagy más szavakkal: hogy az egészséges, jó vérű ifjú a vénség fájdalmit elkerülné és sokkal idősb lenne, ha korhely s rendetlen nem volna; de hogy a beteges, hideg vérű férfi koporsónak indul, ha korhely s rendetlen. Sok éjjel-nappal korcsmában ül s részegségéből alig ébred fel, de egészséges; sok pedig óra szerint él, latszámra eszik-iszik, s legrendesebben tölti napjait, mégis nyavalgó; de azért az első életmódot jónak, a másodikat pedig rossznak nem mondhatni.
Magyar hazánk is a jó s erős természetűekhez való, s hitel híjával is boldogabb sok egyéb országnál, melyben a hitel legszorosb; de azért ebből nem az foly, hogy nálunk jó pénzbeli rendelkezés felesleg volna, mert így is el lehet élni; hanem hogy éppen azért, mert jó szisztéma nélkül is életben marad az ország, jobb szisztéma következésében annál bizonyosabban tenne mind testi, mind lelki jobblétére óriási lépéseket.
Azon okbúl, hogy Zápolya vagy Dózsa ideire, s midőn Rákoson gyűltek össze eldődeink, szoros pénzbeli törvények nem illettek, még nem az foly, hogy azok mai időkre se valók, hanem hogy ily józan változásokra s elrendelésekre éppen a jelenkor legalkalmasb; mert midőn hosszasabb nyugalom s békesség s az abbúl eredő jövedelmek apadási a mezei gazdaság körülti állhatatosb gondot lehetőbbé, de egyszersmind szükségesebbé teszik; akkor jelentkezik azon időszak, melyben a nagyobb rész józanabb elintézés által egyenlő vagy csekélyebb erővel több életjavakat előteremteni minden módon iparkodand. Ezen közipart s mindenütt naprúl napra nevekedő szorgalmat hazánkban közülünk ki nem vette észre, s ugyan ki tagadhatja? De mit ér minden gazdasági fáradozás, kereskedési észtörés, ha javításra, javak vásárlásira s messzebb szállításira pénz nincs; pénzt ellenben olcsón hogy kaphatni bizonyos hitel-adhatás nélkül? S íme, itt vagyunk megint azon következtetésnél: hogy a hitelt közénk nem holnap, de inkább ma kellene bévennünk, mert az 1814-ki béke óta úgyis elég idő veszett immár.
Sok azért irtózik minden változástúl, mert azt gondolja, ma meglehetősen vagyunk, s holnap tán rosszabbul lehetnénk. Ily aggódás helyes és hasznos, ha megfontolás s mindenoldalú vizsgálat származatja; helytelen ellenben s minden javítás gátja, ha legkisebb felvilágosítás előtt is félretevést vagy elvetést szül.
Veszedelemtől nem félni s vakmerőn nekirohanni s kártúl nem óvakodni; ártatlantúl ellenben rettegni s a hasznost s jótévőt messze kerülni, egyenlőn gyarló értelmet, gyermeki agyvelőt s gyávaságot bizonyít. A vadász négy karót dug a földbe és zsineget kötvén rájok, egy négyszegletű helyet jelel ki, melybe rozsalját szór; s így fogoly madarait, melyek a zsineg alatt elbukva eledelhez juthatnak, kitelelteti. – A varjú eszesb a fogolynál, de az értelem legszomorúbb lépcsőjén lévén, nem tudván, mire van azon négy karó és zsineg, mint szűk eszű, mindjárt feketét s maga ellen lest gyanít benne, s nem akarván magát az ügyes ember által megcsípetni – amit egyébaránt ez ily készülettel nem is tehetne –, önesze magasztalásával távulrúl nézi a hasznos magot, míg maga szép esze szerint koplal; de csak oly csekély eszközök által is, melyek öngyengeségét vagy másokra törő ellenséges érzelmeit gerjesztik, mint a dög, a bagoly, könnyen puskára kerül! – Így fél sok a legártatlanabb új intézetektől, s büszkélkedve nyomorog tovább a régi zavarban.
A behozatandó váltókereskedési törvénynek nem volna hátraható ereje, s természetesen csak azon adósságokra terjedhetne ki, melyek elfogadása után tétetni fognak; s így a hitel szoros lábra állítása azt – ki eddig azon szép s becsületes mód által tartotta csak fenn magát, ami egyébaránt nem is szembetűnő már, mert szinte szokássá vált, senkinek se tőkéjét, se kamatját, se más tartozásit nem fizetni soha – egy cseppet se háborgatná, s még tovább is élhetne jeles praerogativáival. Az új rend csak az új adósokat illetné, s ilyeseknek valóban egyéb elsőségekről kellene gondoskodni, mert aki tartozásiban eldődei példáját akarná követni s csak pávatollakkal fényleni, mindenétől megfosztva, úrbúl könnyen szolga lehetne. Rendetlen famíliák elbuknának, és sok helyen a legszomorúbb példák tűnnének elő, ezt nem tagadom; ellenben éppen azon mértékben, melyben az álfény minden becsét elvesztené, a valódiság mind erősebben nőne s gyökerezne.
Új elrendelés után egyes személyek, kik az új törvény alá vetnék magokat, vagy egész famíliák is, sokkal sebesebben fosztatnának ki minden vagyonikbúl, mint ma; de éppen azért sokkal kisebb számúak is. Egyetlenegy példa, mely csak rövid idő előtt ritka gazdagságot és szinte márúl holnapra tökéletes elbukást úgyszólván egy festésben mutat: a község javára többet ér, mint azon lassú aljasodások, melyek egy egész életre terjednek, és szinte több képekre szakadván, mert több személyeken hatnak keresztül, azon erőt egészen elvesztik, mely benyomást tehet a népre. Oly mérget, mely rövid idő alatt öl, a legostobább is kerüli; midőn lassú méregtől a sokaság sohasem fél, s attúl csak a bölcs fog távozni.
A nemzet eszesb s így sokkal kisebb része ma is meglehetős rendben van, ámbár hitelállapítás után mód nélkül jobban bírhatná még magát; a nagyobb rész ellenben szinte minden bizonnyal örvénybe bukik.
Ezen veszély ellen pedig nem tehetni egyebet, mint azt, ami eddig csak lassú, de bizonyos méreg vala, tüstént megsemmisítő méreggé változtatni, mert csak ilyestől óvakodik a nagyobb rész.
A gyenge velő ilyes rendeléstűl retteg, mint sok hadvezér ahelyett, hogy tízezer embert vesztene bizonyos diadalért, inkább szereti lassankint serege nagy részét kórházakban vagy eledel híja miatt veszni hagyni, s azzal a győzedelem minden gyümölcseit is. Az energiás elrendelés kegyetlennek látszik; de csak látszik, mert éppen ellenkező. A foghúzó vagy operátor műveglő – akkor kegyetlen, ha esztelen lágyszívűség miatt lassan és halkan húzdogál, s csak kis vágásokkal végzi hosszas ideig munkáját.
Minden országlás filozófiája a legnagyobb rész boldogítása,* s azt csak ily férfias eszközlések által nyerhetni meg. A katona közjóért s polgártársai nyugalmáért legnagyobb kincsét, az életet áldozza fel – s ezt ki-ki természetesnek nézi, mivel csak ő vagy az egész nemzethez képest igen kevesen vesztenek, bármi sajnosan is; nyer ellenben a közjó, az egész.
Szoros hitellel is az egészre nézve csak kevesen buknak el tökéletesen s rövid idő alatt, de annál jobban és szaporábban emelkedik a község java s az egész haza dísze. Valóban csak azon különbség van az elveszett katona s az elbukott birtokos vagy kereskedő közt, hogy az első többnyire a sereg virágja s felemelkedett lelkének áldozatja; a második pedig nemritkán a nemzet salakja, s tudatlanság vagy korhelység hozta csak szomorú állapotjára. Nincs egyébaránt rendszabás kivétel nélkül.
Meg fog szűnni azon botránkoztatás, mely külföldön a magyar névre oly nagy homályt terjeszt: látni némelyeket szinte mint privilegiált rablókat váraikban bátran ülni, míg özvegy, árva s több hitelezője kenyérben is szűkölködik, s minden más, de kivált külföldi hitelező legalacsonyabb fortélyokkal játszatik ki jussaibúl.
Elenyészik azon veszedelmes balvélemény s helytelen puhaszívűség, hogy a gyáva- s tudatlannak pártját kell fogni; mert ezáltal csak egyes nyer, midőn a község annál sajnosabban veszt. Jók s célarányosak bizonyos helyeken az ügyetlenek s részegek kedviért a kerítések, sorompók; de az egész országot olyanokkal nem korlátozhatni. Hasznos, sőt szükséges a bolondház, hanem a nemzet valódi ereje közértelmességen alapul. Egy-két személy semmi, a község minden. – Úgy pedig nem nevelhetni a szorgalmat, takarékosságot, rendet, igazi becsületet, az adott szó szentségét s tetti egyenességet – ha ezek ellenségei nemcsak bocsánatot nyernek, hanem még pártoltatnak, védelmeztetnek is.
| ←Hitel-11. | Hitel Hitel-12. | Hitel-13.→ |