Hitel-13.
| ← Hitel-12. | Hitel szerző: Széchenyi István Hitel-13. | Hitel-14. → |
Természetes béfejezés
Józan ész sohasem áldoz fel pillanati vagy igen kis időre terjedő haszonért, habár ma nyúlhat is hozzá, jövendő nagyobb s tartóst hasznot; de inkább az ideig-óráiglani rövid nyomást a várható hosszabb kellem miatt békével tűri. A rabló legesztelenebb, mert ő egy igen kis időszak miatt, melyben pénzben, borban sat. rendkívül bővelkedik, egész jövendőjét megsemmisíti. Nincs egészséges belátása azon gazdának, ki nagyobb jövedelmezés végett jószágit kimeríti, mert annál kevésb jövedelme lesz nemsokára sat. A józan ész idétlen lágyszívűség miatt nem pártol pillantatig egy-két érdemetlent, hogy azáltal az érdemes utóbb szenvedjen. Jutalmat s pensiót nem tesz ki oly célra, melyet a selejtes, ha meg nem hal, szinte oly bizonyosan elér, mint a derék – s fonák és helytelen jószívűség miatt jutalmat s büntetést egy pontra nem állít.
A józan országlás – mert a nemzetek élete sokkal hosszabb, mint egyes személyeké – pedig még tágasb időkört tűz ki elintézésinek, s minden anticipatiót a lehetőségig kerül s előtte inkább a nagyobb szám haszna, jóléte s boldogsága azon fő tekintet, melynek minden egyéb mellékes haszon, fény vagy szükség hátratétetik és hódul.
Ezek szerint, ha az előadottak igazak, s azt tán senki se fogja kérdésbe hozni, az foly: hogy a józan ész közünkbe a szoros hitelnek mennél előbbi felállítását javasolja, mert csak egy kis pillantati zavar s ideig-óráiglani nyomás után annál nagyobb s tartósb lesz a jövendő kellem s haszon, s nehány méltatlan egyesek nem pártolásával annál bizonyosb a közgyarapodás és boldogság. Amit pedig józan ész javasol, s józan országlás végrehajt, annak jó haszna s bizonyos sikere nem is marad el.
Ami végre a hitelállítás praxisát – valósításmódját – illeti, ne merüljünk teoretikai szisztémákba, mert könnyen elbódul az ítélet a képzeletek s hiedelmek árjában, hanem nézzük közelebb s távulabb szomszédinkat, miképp munkálódnak azok, válasszunk józanul, alkalmaztassunk helyesen, s idő jártával javítsunk.
A pénzbeli hitel-vagy cambio-mercantile forum – váltókereskedési törvényszék – velejének, akármily módosításokkal legyen is alkotva, mindenesetre annak kell lenni, hogy:
Először: a pör sebesen folyjon.
Másodszor: az ítélet után mindjárt kezet lehessen tenni a vagyonra s birtokra, mely annyiba adassék, amennyit az valóságosan s nem képzeletben meg is ér, azaz amennyiért tüstént dobra üthetni; s ne is lehessen az ítéletvégrehajtást ellenállással s egyéb késlető parancsokkal vagy akármiféle nevezetű pörorvosló menedékkel s módokkal – juridicum remediumokkal – hátráltatni, vagy az exequált jószágot erővel visszafoglalni. Ezen két fő feltételt pedig igen könnyen kivihetni, anélkül hogy akár a törvényekkel, akár valamely fontos politikai tekintettel összeütközzenek; mivelhogy az óra jól, de szaporábban jár, mint azelőtt, midőn némelykor egészen meg is állott, azért óra marad minden épségében – s így, ha hat-húsz esztendő helyett egypár hét alatt is eljuthatni sajátunkhoz, nincs azért felforgatva a törvénykezési rend, hanem csak javítva – s mert egypár rendetlen nem pártoltatik s nehány úgynevezett nagy família nem tartank fenn, midőn azonban a rend s nemzeti értelmesség nőtten nő, nem bomlik el azért a haza.
Egyébaránt nem lehet ennél igazabb libere volenti non fit injuria* – s így maradjon meg a régi is, s álljon egyszersmind mellette fel új szisztéma. Igen könnyen megférnek egymás mellett. Én részemről kölcsön senkinek egy garast se adok, ki a régi szisztéma örve alatt tovább is bujdoklani akar, s így az másutt keressen pénzt; ha pedig kölcsön pénzre szorulok, szívesen az új rend alá vetem magamat, mert örömestebb fizetek kisebb, mint nagyobb kamatot, s mert bona fide vévén fel a pénzt, bona fide vissza is akarom fizetni; s ha esztelenségem által vagy örökösim bitanglása miatt én is, ők is tenkrejutnánk, békével tűrném, hogy vegyék meg, amivel tartozunk, ha úgy kell, bőrünkön, ha egyebünket esztelenül elprédáltuk, vagy nem volt elég becsület bennünk arra vigyázni, ami tulajdonképp soha nem volt sajátunk. Aki tartozásinak becsületesen eleget akar tenni, nem fél az lekötelezéstől, sőt a nagylelkű némelyekben örömest is teszi, hogy önindulatossága s emberi gyarlósági ellen magamagának tegyen korlátot – s tán nem oly széplelkű örökösit – igazság szolgáltatásra kínszerítse.
Többnyire az is egyike azon számos előítéleteknek, melyek a társaságban igazság gyanánt adatnak s fogadtatnak el, hogy szabadság ellen van magát valamire lekötni. Az, amit szabadon s megfontolt önkényünk szerint teszünk, akármi legyen is, igazi szabadságunkra sohasem hozhat csorbát. Senki sem fogja kérdésbe venni, hogy valamely közjó előmozdítására tett áldozatunk minket rabbá nem tesz; ha ez áll, úgy szinte oly kevéssé vesztjük szabadságunkat, ha több esztendei vagy örökös hozzájárulásunkat önkényt ígérjük, s az intézet sikere miatt – melynek alapja sohasem lehet változékony jókedv, hanem valami bizonyos – magunkat meg is kötjük. A társasági szabadság bája sohasem kap az által, amit mindegyik önkényesen az egész miatt áldoz fel, homályt; hanem azon mód által szeplősül gyakran meg, mellyel az áldozat tétetik. Az önkötelezés szabadsággal jár, s ha nem volna szabad önmagát megkötni, akkor lenne igazán vége a szabadságnak, mely csak akkor tűnik el, mikor idegen kéz köt meg!
Az új pénzbeli elrendelés oly hitelt fog adni, hogy 5- s 6-tal, sőt 3-4-gyel elég pénzt találand az, ki hypothekát adni tud. Csudálni fogjuk, mennyi pénz tűnend majd elő, ámbár egy garassal se lesz több, csakhogy egy kézben, hová előbb rendesen, de lassan minden esztendőben egyszer-kétszer esett, szinte azon pénz most számtalanszor fog megfordulni. Nyitva marad az előbbi út is, de azon pénzt lelni, tudom előre, senki sem fog, kivévén azt, ki a régihez ragaszkodása miatt hitelt nem, de jó nagy kamatot kíván adni minden erővel. Ezt ellenzeni nem fogja senki, s éljen a szabadság s kivált oly belátás, mely megkülönböztetésnek s privilegiumnak tartja 100-túl 5-nél, 6-nál magasb kamatot adni! Mindenki úgy fog tenni, amint neki legjobban tetszik, s ezzel, tudom, minden magyar ember meg is lesz elégedve.
Ki új rend alá veti magát, tudni fogja előre: hogy a pénzbeli pör egypár hét alatt lefoly, s hogy a törvény mindenére kezet fog tenni, ha kötelezését nem oldja fel; s így ennek elkerülése végett vagy gondoskodni fog, vagy zúgolódás nélkül tűrni, amire szinte maga ítélte magát; ki pedig az ó rend mellett marad, annak is igazsága van, ha azzal is boldogulhat.
Senki nem akarja a régi várat feldúlni – Isten mentsen –, s azáltal, hogy nagyobb kényelem-, s kellemért itt az ablakok üveggel rakatnak be, ott kandalló állíttatik, ide kárpit vonatik s oda alkalmas bútorok tétetnek, gondolom, a vár falai nem gyengülnek – de a benne lakni való kellemesség, kivált béke idején, határ nélkül magasbra emeltetik.
Azon előítélet, melyet számtalanszor hallunk, „eddig is jó volt, tehát ezentúl is jó lesz”, egy cseppel se józanabb okoskodás, mint p. o. ezek: „mert eddig volt pénzünk, továbbad is lesz – mert eddig éltünk, tovább is fogunk élni – mert máig nem törött el kocsink, ezután se törhetik el – mert már tizennégy esztendeig szolgál ezen ló a postán, tehát még tizennégy esztendeig jól fog szolgálhatni” sat.
A természet szent törvényei egészen ellenkezőképp állanak. Ami eddig jó volt, az éppen azért, mert a múlt időben volt jó, ma tán csak meglehetős s utóbb még káros is lehet, mert minden előre vagy hátra megyen a világon. Ha pénzünket elköltöttük s újat nem szereztünk, nem az foly: hogy tovább is költhetünk, mert eddig is költöttünk, hanem hogy többé nem költhetünk, mert már ami volt, elköltöttük. Abbúl, hogy fiatalságunkban sok mozgás, lovaglás, úszás s több efféle egészségünkre vált, nem az foly: hogy hetven-, nyolcvanesztendős korunkban is nagy hasznunkra leend, hanem hogy bölcsen cselekszünk, ha éltünk módját korunkhoz, nyavaláinkhoz szabjuk. – Azért, hogy kocsinkon nagy utunkban Cadixig s vissza nem törött el semmi, nem az foly: hogy most megint Irkuckra mehetünk bátran rajta, hanem hogy éppen az elkocsizott hosszú út miatt kováccsal, kocsigyártóval – bognárral – kell szólanunk, nehogy gyalog járni kényteleníttessünk – s a vén postalovat, nehogy hiába egye a szénát, legjobb lesz kimustrálnunk sat.
S így van minden tárggyal, minden intézettel a világon; mennél régiebbek, annál szükségesb az utánalátás, gond, támogatás, javítás!
| ←Hitel-12. | Hitel Hitel-13. | Hitel-14.→ |