Erdélyi levelek/XXVI. levél
| ← XXV. levél | Erdélyi levelek szerző: Kazinczy Ferenc XXVI. levél |
Két napja már, hogy itt mulatok, s vártam, hogy az én barátom, a ki ismeri tiszteletemet az ő atyja iránt, és a ki rég óta tanácskozik velem, mint kelljen azt a dombot, melyen a temetőkápolna áll, ültetések s egy szép épület által felékesíteni, önmagától viszen fel oda, s minthogy ő nem hítt engem, én híttam őtet. Minden szó nélkül vive oda, s a mint a helyhez érénk, némán nyult el a gyepen, s magamat hagya menni. Tiltsd el magadtól azt a gondolatot, barátom, hogy ez az ő elnémulása, hogy ez az ő elnyulása alakos fájdalom volt. A 20 esztendős ifjú másként érez, mint a kinek lelkét a hosszas és nagy szenvedések már eltompították; s képzeld a Wesselényi tűzlelkét, képzeld, mennyit veszte ő annak halála által, a ki neki nem csak nemzője, hanem nevelője s legbelsőbb barátja is volt, s meg fogod vallani, hogy érzése való érzés lehete, ha az ily másnál alakoskodásnak tetszhetnék is — Nincs az ő lelkében redő, s a minek ő látszik, ő valóban az.
A kápolna tele van, úgy hogy midőn Wesselényi meghala, új sírt kelle ásni a kápolna előtt oly szándékkal, hogy ez az új sír idővel a kitoldott kápolnába essék. S oly bőven hagyák, hogy a báróné halálakor egy kész helyet találhasson férje koporsója mellett. Egy meg sem álmodott történet ezt az ürességet másnak foglaltatá el.
Pataki Mózes az én Wesselényimet 10-ik esztendeje óta nevelé előbb a háznál, majd Kolozsvárott. Szeretetre méltóbb párt, mint ő vala ifjú barátjával, nem láthatni. Tanult Pataki, de tanított is, s minden dicsősége az volt, hogy ily fiat fog adhatni Erdélynek; úgy hitte, hogy ha magából kevesebbet csináland is felosztott szorgalma s gondjai miatt, mint különben csinálhatott volna, nyerni fog Erdély, hogy Wesselényi-böl többet teve. A legnagyobb bölcseséggel folytatá össze személyében a barátot és nevelőt, a tanítót és a társat, úgy hogy sem a tanító s nevelő nem felejté soha, hogy ő társ és barát egyszersmind, s a Wesselényi személyének és születésének is tartozik valamivel, sem a társ és barát nem soha, hogy 5 tanító és nevelő is, s Wesselényi is tartozik viszont neki. Együtt látni a kettőt, egy asszonynak itélete szerint, kit ismertek, annyi volt mint Carloszt látni és a szeretetreméltó, érettebb Pózát. Vezeté ez amazt, s amaz ezt, s mint Wesselényi vezeti lovát szelid bölcseséggel: úgy vezeté az én kedves barátomat az én másik kedves barátom a legnemesb bizodalommal, mert tudta, hogy Wesselényi bizodalmat érdemel. Midőn 1814-ben együtt valánk Bécsben, egy valaki megszólítá Pataki-t, hogy tanítványát tartaná szorosban. Uram, felele ennek Pataki kevély örömmel, mi ketten ismerjük egymást. S hogy Pataki nem csalatkozott meg, bizonyságok superintendens Kis úrtól s más barátimtól vett leveleim, melyek Wesselényi felől épen úgy szólanak, mint én szólok hozzád.
Tíz hét mulva azután, hogy Wesselényi és Pataki velenczei útjokban hozzám kikerülőnek s elmentenek tőlem, Döbreniei azt a hírt küldé, hogy Patakit egy tüdőgyuladás megölte. Wesselényi-nek bánatja határtalan volt. Engedelmet nyert anyjától, hogy e második atyját atyja mellé temethesse, s a test Kolozsvárról ide hozatott, s Wesselényi-nek koporsója mellé letétetett. E két szeretett barátom sírboltja felett állék meg, s ide szólítám a nemes Philopatort. S a páratlan ifjú érezhető, érzé, hogy őtet annyira szeretem, mint nem senkit.
Cserei Miklós tegnap második ízben jőve által, a mint mind szívem, mind hiúságom akarja velem elhitetni, én miattam s én érzettem, mit kíván tőlem megbecsülhetetlen figyelme, mit a jobb emberek közt ismeretes rend: de Zsibóról magamat kivájnom lehetetlen volt; csak levél által köszönöm meg barátságát s cselédem körül tett gondjait, kit Hidalmásról magához hozata, s nekem által külde. Ha siető útja nem volna, ma csakugyan által menénk vala hozzá, s így magam előtt durvaságom miatt mentve vagyok, s nála, úgy hiszem azt, még inkább mentve leszek.
Ember ment Cserei Farkas-hoz js.
Reggeleink minden nap egyenlően folytak el, előbb a kis kert ernyőjében, azután az istállóban. Az ernyő oly szűk, hogy abban Farkas-nak, ki köztünk legifjabb, csak állani lehete. Buczy örömest szól, s az az ember, kinek mindig van mit mondania. Mint irigylem szerencséjét, hogy a mit olvasott, a mit olvasása közben megszeretett, azt szóról-szóra el is tudja mondani! — Írni és szólani igen sokszor nem jár együtt, igen ritkán jár együtt; ki írt szebben, kivált deákul, mint gróf Teleki József és Biharnak követje, Domokos Lajos, s ki szólott szerencsétlenebbül? Az utolsó egy bihari gyűlésben s egy igen könnyű előadása alatt úgy összezavará magát, hogy el kellé hallgatnia. — Buczy azoknak számokba való-e, kik csak az egyik nemben szerencsések, nem merném meghatározni: de bár azok, a kik írunk, ennyit olvastunk volna, annyit tudnánk, mint ő.
Az ő Kornis-a csak barátja neki, nem tanítványa is: Buczy ennek testvér öcscsét s húgát neveli; de az ő társalkodása a szeretetre méltó ifjúnak, ki érzi, hogy lelketlen nevelői miatt hátrább marada, mint öcscse fog, sokat használ és bizonyosan mind ki fogja pótolni, a mit iskoláiban talán elmulasztott. Valóban, édes barátom, gróf Komis Mihály méltó vala azon ajánlásra, melyet felőle Buczy teve nekem, s én, a ki az ő atyja s anyja iránt nagy tisztelettel viseltetem, örvendek, hogy ennek a nagylelkű asszonynak ilyen fia, hogy Teleki Károlynak ilyen unokája van. Kornis és a nálánál 3 esztendővel ifjabb Gyulay, Wesselényi után, a szeretetre legméltóbb gyermekei az Erdély fényes házaiknak azok közt, a kikkel ez útam alatt megismerkedém.
Holnap elhagyom Zsibó-t, s Wesselényi és Farkas, Komis és Buczy elkísérnek Hadadig. Wesselényi a nagy istállóból kihozatá néhány lovait az udvarra, hogy örömem lehessen őket még egyszer látni, A 28 esztendős horpadt hátú Bucephalus még ifjúnak mutatá magát. Kihozák Jupitert is, s a szép, már csaknem fehér Armidort, az öreg Wesselényi egykori kevélységét; mert ez s a mellette állott ifjú Caesar a Zsibó lovai közt az idősb Caesarhoz leginkább hasonlítottak. Kihozá Almanzort is, melynek én adom az arany almát. A lovak közt ez az igazi Antinous.
S most az alsóbb istálló lovai közül hozának ki 18-at egyszerre, fékeken. Mely mozgás, mely szökdelletek, mely nyerítés! Wesselényi nekem fordult, s hatalmat ada, hogy válaszszak. Ezt én másszor első szavára tettem volna: az ily gazdag embertől egy lovat venni el annyi, mint tőlem egy könyvet; s én ne érezzem-e, hogy nekem nagy ok a kevélkedhetésre, hogy egy Wesselényi lován lovagolok, hogy azt mondhatom, hogy az neki ajándéka; de most, minekutána ő ez idén a sok eső miatt közel 100 ezerig szenvede kárt lovaiban, azt semmikép nem tevém. „Úgy én választok neked,” mondá, s inte a lovászának, hogy azt a piros Courteaut hozná elő. „Ez-a te növésedhez leginkább illik; nem nagy, de az általad szeretett Almanzornál nem kisebb. De minekelőtte kiadnám kezemből, hadd legyen az az örömem, hogy még egyszer reá ülhessek” mondá, s rá ült, s néhány kerengőst, néhány szökést teve vele. A ló gyönyörű, s méltó fia Zsibónak. Edipsznek fia egy török anyától; Orra lámpásos, jobbik hátulsó lába fehér; legfőbb dísze a hattyúnyak, a vékony láb, a széles szügy, a hosszú test — bonum ex integra causa, malum ex quolibet defectu. De angol nevet neki, mert eddig a török anyától török Csapuk nevet visele. Én a Bruce, Hutchinson és Wilson neveiket mondám ki, kik ujságleveleinkben á la Vatelle történetei miatt oly sokat forogtak, s Brucenek nevezénk el. Farán a zsibói bilyeg, a Wesselényi szirén.
Zsibón az istállók eláltatják a vendéget, hogy városban van: napjában 3 ízben verik a dobot, az abrakolás és czipók kivétekor, melyet az istálló emberei mindennap kapnak.
Ebéd után a báróné 2 hermelinjén kikocsizánk a fáczános kertbe a Szamos mellett. Leülénk a víz szélén s Buczy mondá Virgilnak és Horácnak némely szebb helyeit, s megtaníta, hogy, a mit keresek, Dio Cassiusnál a 43. részben áll. — Onnan gyalog jövénk vissza a csikós kanczák kertjén keresztül, s csudáltuk a szép fajzatokat, s a bárónénak bika szépségű teheneit s igen szép borjait.
Az álom éjfél utánig nem jöve szemeinkre, kivált hogy Buczy előttünk azon óráit festé, melyeket Bécsben 1808-ban, a seminariumban lakván, cancellarius gróf Teleki Sámuel körül tölte. Ez a nagy ember szabad hozzájárást engede a rásába öltöztetett ifjúnak, s olykor együtt olvasták a classicusokat, egy ízben 3 órákig. Hány kis ember van, még az iskolai tanítók közt is, a ki azt hiszi, hogy. az ilyen nem illik az ő nagyságához, és hogy ő sokat elveszt tekintetéből, ha magát a cathedrán kívül tanítványaihoz lealázza. — Buczy Bécsben óhajtá elérni, hogy pappá kenettessék, s akadályokat talált. A cancellarius kegyességéhez folyamodott, s ez kérést teve az érseknél, kivel barátságban áll, s a kérés azonnal teljesíttetett.
Wesselényi és Farkas paripákon, Buczy és Kornis szekéren kisérének Hadadig, hol ismét egy gyönyörű napot, s egy álmatlan szép éjt élék. Még akkor nap itt leheténk vala; de csak hamar azután, hogy a vadasban a kanczák, kanczacsikók ménesét megtekinténk, oly rettenetes zápor jöve ránk, s ez a zápor oly sokáig tarta, hogy Nagy-Monban meg kellé szállanunk; nem .képzelheted, mint romla meg az út. Dél vala midőn ide érénk. Báró Wesselényi József, administratora Közép-Szolnoknak, gyermekeinek betegségek által vonatott el tőlünk, mert gyermekei veres himlőben fekszenek. Leányom túlesett volt már ezen: de mégis engedtem a tanácsnak. — Buczy és Kornis délután mentek: Wesselényi és Farkas ma virradtakor hagyának el.
„Töltsük együtt az éjt,” monda nekem a minden ifjak legjobbika; „tedd a barátságnak ez áldozatot; ne feküdj le, míg elmegyek.” Érted, mit mondhattam megszólítására. Elvontuk magunkat Farkas-tól és a ház gyermekeinek nevelőjétől s éjünk úgy mula el, mint a legboldogabb, melyet ember élhet. A gondviselés vádoltathatik-e általunk, mivel mi az ily órák becsét nem érezzük a szerint, a hogy ezek azt érdemlik; és annak csak a kedvetleneket nem felejthetjük? Vádolja magát az ily hálátlan: én egy ily. éjért, az ily nyolcz napért, a mily ez az utolsó vala, sok hónapokat kész vagyok szenvedni. Midőn virradt, lekísérem barátimat a felső udvarból az alsóba, s hogy azt mondhassam, hogy erdélyi barátim közt Wesselényi vala. az, a kinek végső csókjával Magyarországra által lépek, nem engedem Farkas-nak, hogy ajakával illessen. Forró, de csóktalan öleléssel váltam el a lelkes ifjútól.
S így Wesselényi Farkas-nál ére az örömnek az a neme, mely után már régen áhitozám. Ez nagy kedvelője s gyakorlója a muzsikának, s saját öröme s a két ház gyermekeinek tanítások miatt, egy híres hangmestert Caudéla, s egy ügyes éneklőt, Ménard urakat, tartja a házáhá!. Caudéla örömest játszék, s mi örömest hallgatánk; .s igy a fortepianó, egyike a legjobbaknak, melyet valaha hallottam, reggel óta késő éjjelig zengé a Gluck, a két Bach, a Haydn, Mozart, Pleyel, Salieri, Rossini darabjaikat. A két ház asszonyai nem voltak honn. Ennek gondjait az .alatt a bárónénak testvére, gróf Toldalaghy Józsefné vitte.
Ez a felsőbb ház a régi hadadi vár udvarán épült, jó izléssel és erősen; Ovál palotája igen szép. — A megholt báró a vár köveiből egy oldalépületet állita, és a mi köve megmaradt, elhordatá, hogy kertje lehessen, a hol a torony állott. A vár képe még fenn van; azt a 3 testvér Wesselényinek 4-dik testvérek Ferencz, a Warlens-ben gyalog német seregek hadnagya, hagyá rajzolatban. Ez a szeretetre méltó ifjú Valencianus alatt esett el az öcsém companiájában 1792-ben. Egy ágyúgolyó elhordá mindkét lába szárát. Az öcsém kivitető a csata helyéről, s rimánkodott neki, engedje levétetni használhatatlan csontjait, de kérése sikertelen volt. A 20 esztendős ifjú: teljes maga megadásával hala el.
A három életben maradt testvér Wesselényinek atyja Farkas volt, s ez már 21 esztendes korában, a mint azt egy olajban festett képen látám, főispánja vala Közép-Szolnoknak Erdélynek nem volt nagyobb pénzű ura. Jó fej; bolondságnak nézte a bolondságot, elvonta magát a füsttől és lármától, s némely philosophustól abban különböze, hogy ez nagy gazdagságban érte be magát kevéssel; mely irigylendőbb sors, mint mikor bennünket arra a bölcseségen kívül a szükség kényszerít. Embereitől szerettetett, s ez jele az ő szíve jóságának; szerettetett másoktól is közönségesen, mely ismét nagyságát mutatja. Erdély nem felejtheti, hogy ennek az úrnak Horác volt a breviariuma. Midőn cselédjétől könyvét kivánta, ez érté, hogy Horác-ot kell neki hozni; Ez viszont feje jóságát bizonyíthatja előttünk. — Gyermekei halála után festtették képét, s kezébe adaták a kedvelt írót. Élete megegyezett mestere tanításával: Non vixit male, qui natus, moriensque, fefellit.
Ma reggel menni akartam, de szíves tiszteletemet érdemlő gazdám nem ereszte, s én örömest maradék. Ily háznál öröm nekem mulatni. Az igen excellens fortepianó egész nap csenge, s Mons. Ménard megint hallatá franczia és olasz énekeit. Estve elővevénk a derék telescopiumot, s nézénk a hold foltjait s a Saturnus gyűrűjét. — A báró bennünket iskolai esztendeinek s elméje s charactere kifejlődésének történeteivel ismertete meg, s az ily beszéd alatt örömest felejtém, hogy az elmult éjjel nem aludtam, most pedig túl valánk éjfélen.
Végét érém erdélyi utamnak, s úgy rekesztem be, a mint óhajtottam. Itt a Miklós csókja volt utolsó, melylyel eleresztetem: bár nálunk a tiédet vehetnem üdvezlőben legelőbb!
Mely irigylést érdemlő szerencse juta nekem, hogy Erdélyt láthatám, és hogy így láthatám! Hálával telik el szívem irántatok, kiknek oly szép örömöket köszönhetek, s leginkább ti irántatok, andrásfalvi és zsibói .barátnéim és barátim s teirántad, nemeslelkű Cserei! Majd ha átlépek Gencs és Nagy-Károly közt a határon, visszatekintek az elhagyott dombok felé s áldást könyörgök az annyi jó és nagy fiak, az annyi jó és nagy leányok szülőföldjére.
Jó föld! tiszták és nem tiszták mindenhol vagynak, nálunk, mint nálatok s nálatok, mint nálunk. De te valóban nem vagy úgy elromolva, mint mi. E vallással térek el innen, s ezt mondom majd azoknak, kik ide jőnek, hogy meglássanak, s reménylem, hiszem, a mit én érzék, érzeni ők is fogják.