Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 57
Ipolyságh, jun 12.
Megtörtént a mitől rettegék: a bátyám nincs többé. Egy másodszori kemény csapás egyszerre vete véget szép életének. Én ágya mellett voltam, s örvendek, hogy szemeinek befogásával én tehetém körülte az utolsó szolgálatot. Egy néma csók, melyet könyűk nélkül, de kővé vált szívvel nyomtam hideg kezére, volt szomorú tolmácsa hálámnak, tiszteletemnek.
Holnapután fogjuk szent tetemeit általadni a földnek, a szerint, a hogy azt maga kívánta: nem kriptába, hanem azon diófa alá, melyet első ifjúságában ültetett, minden czifra emlék nélkül. — Az a közönséges szomorúság, mely itt mindent, cselédjeit s alattvalóit elfoglalta, szükségtelenné teszen minden pompát, melylyel hiúságát az ál szomorúság szokta leplezni.