Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 56
Most csak azt, hogy a bátyámat életben lelém. Nagyon el vagyon gyöngülve; s mind az orvos mind én is attól rettegünk, hogy a szél, mely bal részét megsújtotta, egy újabb csapást adhat neki, s eloltja életét.
Oly tikkadtan, oly elerőtlenedve érkezém ide ma reggel, hogy másnak karjára vala szükségem, midőn neki elébe léptem. Kibeszélhetetlen az az elgyöngülés, melylyel én néztem őtet, s ő viszont engemet. Lassadán meggyűltek könyűi, s mind a mit mondhatott, e két jelentős szóból álla: Szegény öcsém! — Láttam, hogy ez az ellágyulás neki ártalmas, s oly szín alatt, hogy álomra vala szükségem, engedelmet kértem tőle ágyba mehetni.
Mihelyt a húgomat magára hagyhatod, kérlek, siess ezt a tiszteletünkre méltó öreget jelenléted által megvigasztalni. Csókold őtet nevemben, őtet, s a kedves most szülöttet!