Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 32
| ← Bácsmegyei Marosihoz | Bácsmegyeinek öszveszedett levelei szerző: Kazinczy Ferenc Bácsmegyei Marosihoz | Bácsmegyei Marosihoz → |
Nem írok neked semmit azon öröm felől, melylyel a bátyámat megölelém. Az öröm nékem oly buborék, mely azon pillantatban enyész el, melyben támadott.
Tisztelem a bátyám kegyét irántam, de ő nem érzi, hogy szerfelett gondoskodván fájdalmaimnak enyhítéseken ezen kevés idő alatt is sokat elgyötrött. El akar szórni, s mindég hord magával egy házból más házba. Különben, úgymond, sem én nem békélhetek meg a világgal, sem a világ nem velem. Önként vetem magamat vezérlésének alája: de ah! azok a ti együttléteitek nem nyugtathatják meg annak szívét, a ki hidegen borzad vissza, midőn az örök tolongásban embert keres s vázat lel. Estveli gyülekezeteitekből hányjátok ki a hiuság ürét, az elsőségenkapást, a birtok és születés büszkélkedését s több ezekhez hasonló nyavalyásságaitokat, melyek az arany és gyémánt alól is kitetszenek. Ha ezt nem tészitek, úgy hasztalan minden igyekezet, s annyira mentek, mintha egy vakonszülöttnek, ki előtt az emberi test alkotványa felől hosszasan prédikáltatok, egy-két pillantatig megnyitnátok szemét, s sántáknak és bénáknak csoportjokba vezetnétek. A kit álnokságtok szemessé teve, azt többé édeskés szóval meg nem fogjátok csalhatni, s inkább hagyjátok magára, hogy a természet szemléltében igya az élesztő poharat. Ha őtet ez nem vezeti vissza a világba, ha ez nem nyitja meg szívét, óh, úgy az örökre zárva marad! úgy neki használhatatlanok a ti csillogó együttléteitek — csömört szül az néki s ásítozást.