A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/VIII. Hamis gazdasági szellem
szerző: Berzsenyi Dániel
VIII. Hamis gazdasági szellem
Nemzetünknek mindenkor egyik fő és igen szép szellembélyege volt az, hogy mindenben nem annyira a hasznosra, mint inkább a szépre, s a szépnek nemei között pedig főként a férfias és pompás szépre szokott ügyelni; mely szellembélyeg igen nyilván szól nemcsak az egész nemzeti viseletbül, de még a magyar gazdasági barmokbul is, amit nemcsak a páratlan szépségű és pompájú szarvasmarha és szép ló, de még a nagy villásszarvú magyar juh és hosszú, sima, fejér, kanyult fülű disznó is nyilván mutat.
Így nézze meg akárki a magyarnak ökör- és lóhajtását, összehasonlítva egyéb nemzetek ügyetlen hajtásaikkal, látni fogja e részben is a magyar szellem egész nyilatkozatát; s látni, hogy a magyar inkább fantáziás, mint számolgató nemzet. Mely nemzeti tulajdonság nagy hivatal ugyan a legszebb emberiségre; de gazdasági tekintetben, hacsak különös okossággal nem párosul, gyakran kártékony szokott lenni. Mert a fantáziás ember csakugyan gyakran közelít a fantasztához, s ha legtisztább ésszel s legnyugodtabb lélekkel van is, mégsem tud oly huzamos, oly hideg és pontos latolgató lenni, mint a fantáziátlan.
Innét van, hogy a hidegebb s gyakran nagyon is tajbász svábok között oly sok takaros, pontos, minden legkisebb szegre és szalmaszálra ügyelő gazdákat lelünk, milyent a magyarok között hasztalan keresnénk. Mert a magyar többnyire, kivált fiatalságában, majd gazdaságát felejtve másutt kalandoz, majd ha gazda akar lenni, nem elégszik meg azzal, hogy csak takaros jó gazda legyen, hanem egyszersmind nagy és cifra gazda is kíván lenni, amibül aztán számtalanszor nagyon is ellenkező szokott kisülni.
Innét van, hogy a Columellának ezen bölcs intése: „Exiguum colito”, tán semmi nemzetnél annyira felejtve nincs, mint nálunk; úgyhogy fölötte kevés találkozik a magyar gazdák között olyan, ki ezen józan és hasznos gazdasági elvet igazán értené és követné. Sőt igen gyakran azt látjuk, hogy azok majd mindig több marhát tartanak, mint amit illendőn tudnának tartani; s majd mindig több földet akarnak munkálni, mint amit illendő szorgalommal munkálni győznének. Mely nagy céltalanságnak elég gyakran is tapasztaljuk azon szomorú következéseit, hogy a sok rosszul tartott marha haszon helyett bőrével, a sok rosszul munkált föld búza helyett gazzal, s az egész nagy gazdaság nagy szegénységgel fizet.
De az ily erőltetett, hamis nagy gazdaság nemcsak a gazdát szokta megrontani, hanem sokszor megrontja a jobbágyokat is. Mert az ily gazda minden földeit maga akarván munkálni, nemcsak jobbágyinak elegendő földet nem ád, de azokat kénytelen gyakran zsarolni s azáltal elerőtleníteni és aljasítani.
Pedig minden nemzetek példái bizonyítják, hogy nemcsak a gazdaságnak, de a földnek egész becse a földművelő nép műveltségével, gazdaságával együtt nől és fogy; s bizonyítják, hogy egyedül az ily nép emelheti mind az egyes, mind az egész nemzeti gazdaságot oly föntebb virágzatra, mint azt több pallérozott országokban látjuk, de látjuk néhol hazánkban is.
Mert vagynak tájaink, hol a magát jól bíró, szorgalmas jobbágy annyi esztendei árendát ád a földért, mennyit azért másutt még örökben sem adnának; s vagynak oly sváb faluink, hol az uraságnak nem hajdúkra, de még hajdúra sincs szüksége; hanem bémegy az öregbíró a tiszthez, s megkérdi, hány embert állítson.
Ily helyeken lehetne aztán a sok bírói zárok nyitásárul gondolkodni; nem pedig ott, hol a nép ostobasága és szegénysége miatt minden tavasszal éhség van, s a legnagyobb dolog idejében a jobbágy csak üres hasát mutatja a hajdúnak.
Mivel pedig az ily népveszély másrészrül azon fonák okoskodásbul is ered, mely szerint sokan azt hiszik, hogy minél butább a nép, annál hasznosabb: kérdést nem szenved, hogy ezen balvéleményt is úgy kell tekintenünk, mint nemzeti szorgalmunk egyik legkártékonyabb pusztítóját.
| ←VII. Mesterségi és kereskedési hiányok | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul VIII. Hamis gazdasági szellem | IX. Durva bánás a jobbágyokkal→ |