A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/VII. Mesterségi és kereskedési hiányok
szerző: Berzsenyi Dániel
VII. Mesterségi és kereskedési hiányok
Valamint a mi svábaink leginkább csak azért jobb gazdák, mint a magyarok, mivel a mezei gazdaságot holmi mesterséggel és kereskedéssel kötik össze; úgy az egész ország mezei gazdasága is csak úgy emelkedik illendő tökélyre, ha azt tudományok, mesterségek, kereskedés egymással kezet fogva gyámolítják.
Mikor ellenben a mesterségi és kereskedési szorgalmak vagy eléggé nem gyámolják, vagy tán nyomják is a mezei gazdaságot: akkor az egész nemzeti lét csak olyan, mint egy sápadt cifra dáma, ki fölpiperézi ugyan magát külföldi cicomákkal, de annak gyomrát az erőtlenségi nyavalák minden nemei fojtogatják.
Ilyen pedig a mi egész álladalmunk. Mert nem elég az, hogy a magyar mezei gazda a mesterségek szűke miatt mindent drágán s többnyire mindig rosszat kénytelen venni; de még az a nagy veszély is pusztítja azt, hogy földünk legtöbb jövedelme külföldi portékákra kél, mely a nemzettül örökre elvész; s nem elég, hogy a nemzet maga kereskedést nem űz, és a rajtunk nyert pénz oly idegen kezekbe megy, melyekbül mezei gazdaságunkra soha semmi vissza nem szivárog; de még az a nagy rossz is nyom bennünket, hogy a külföldi csecsebecsét nagyon is szeretjük, melyekbül természet szerint önkint foly mind a pénztelenség, mind a rossz gazdaság; mert valamint mindennek, úgy a mezei gazdaságnak is pénz a lelke.
Ugyanezért ideje volna, hogy a naponkint szegényedő nemesség e részben magárul gondolkodna, s ha az ember- és pénzszűke miatt gyárokat nem állíthat, legalább alakítana magábul holmi kereskedőtársaságokat, amihez minden bizonnyal meg van érve, csak kezdő legyen.
Való ugyan, hogy kereskedésünk körülményei nem igen kedvezők; de nem is azt akarom én mondani, hogy angolok legyünk, elég volna nekünk, ha egyszer csak azt tehetnénk is, hogy ne lennénk egészen a zsidók zsebjében; amit pedig megtehetnénk mihelyt egyesületekbe lépnénk, mert minden testben rejtezik gyógyerő, csak azt fölfedezni és munkáltatni kell; különben pedig ha oly szabad lesz is kereskedésünk, mint az angolé, ha magunk nem kereskedünk, csak azok maradunk, amik voltunk, mert nem elég a szabad kereskedés, hanem szükség, hogy a nemzet maga kereskedjék, különben mások használják azt.
Használni kell tehát azt, ami van, és úgy, amint lehet; lehet pedig, mert én úgy hiszem, hogy azon pénznek, melyet az idegenek minden vámaink mellett is rajtunk nyernek, csak felét magyar erszényekbe rakhatnánk is, minden bizonnyal rövid időn más arcot venne magára mind erszényünk, mind mezei szorgalmunk, de még egész szellemünk is, ami pedig ily tekintetben fontosabb az erszénynél.
Ha pedig a nemzet sem kereskedni, sem gyárakat állítani nem tud, akkor szükség annak a fényűzést határokba szorítani: mert nemzetünk fantáziás szellemébűl önkint foly a fényűzésre való nagy hajlandóság, mely nálunk oly nagy is, hogy nemcsak nemeseink többnyire értékeiken felül pompáznak, de még a magyar köznép is annyira módiz sok tájakon, hogy a paraszt asszonyok és leányok ruháját csak a szabás választja meg az úri asszonyokétul; valamint a legények is már mast nem elégednek meg az előbbi férfias öltözettel, hanem külföldi selyem nyakravalókat, külföldi tarka és erőtlen szövetekből készült mellényeket stb. kezdenek viselni.
Mely szerint ha addig is pénzetlenek voltunk, míg csak a főrend pompázott, vajon mik leszünk akkor, ha a milliók is külföldiskedni kezdenek? Valóban, könnyű a felelet.
A fényűzés hasznos lehet ott, hol annak szükségeit vagy egészen, vagy legalább nagyobb részben honi szorgalom szerzi; mert itt nem egyéb az, mint a pénzforgás gyorsítója; de midőn az ekeszarvon kívül alig van egyéb a nemzet kezében, s mégis külföldiskedik, akkor valójában a pénzforgás oly gyors, hogy azt nem kezünkkel, de még szemünkkel sem foghatjuk meg, s gyakran minekelőtte learatnánk a búzát, már annak ára London körül jár.
A divat és fényűzés még a módi szerekkel bővelkedő országokban is nagyon elerőtleníti a nemességet; de ott a bennmaradó pénz majd gazdag árendások által, majd más utakon visszaszivárog a mezei gazdaságra; nálunk ellenben csaknem az egész mezei gazdaság pompával, módival és pénzetlenséggel küszködő nemesség kezében veszelődvén, azt csak a legmódibb uzsorák cicomálják föl néha; de az ily cicomák csak Centaurus ruhái Herkulesen.
A barbarus módi és luxus oly zsarnokai a nemességnek, melyek annak nemcsak minden ajtait és ablakait, de minden léptét és falatját török adó alá vetik, s ezáltal egész életét és gazdaságát örökös pénztelenséggel kínozzák még ott is, hol a honi szorgalom a veszélyt enyhíti; hol pedig az sem enyhíti, ott természet szerint a nemesség nem egyéb, mint azon barbarus zsarnokok cifra ispánya.
| ←VI. Népképzeti elvek | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul VII. Mesterségi és kereskedési hiányok | VIII. Hamis gazdasági szellem→ |