A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/IX. Durva bánás a jobbágyokkal
szerző: Berzsenyi Dániel
IX. Durva bánás a jobbágyokkal
Valamint többnyire minden emberi szépnek és jónak, úgy a népszorgalomnak is egyik főösztöne és rugója a becsületérzés. Ez teszi a vitéz előtt a halált könnyűvé, az izzadó munkás előtt a nehéz dolgot játékká, s ez teszi, hogy az, minden nagy terhei mellett is, nem elégszik meg a szükségessel, hanem szünet nélkül többre törekedik.
De mivel e jóltévő ösztön csak úgy munkálhat élénk erővel a népben, ha azzal emberileg bánunk, s azáltal éreztetjük vele emberi méltóságát és felejtetjük szolgaságát; nagyon szükség kimondanunk, hogy az a mód, mellyel sokan köztünk jobbágyaikkal bánni szoktak, éppen nem dajkája ezen jóltévő ösztönnek.
Mert ha meggondoljuk, hogy néhol a legcsekélyebb tisztviselők vagy uracskák is a népnek semmi becsületet nem adnak, hanem azokkal szabadon gorombálkodnak, még az előljárókat is tézik, lehuzatják stb., éppen nem lehet csudálnunk, ha ily durva bánásmód mellett a népben a becsületérzést, s azzal együtt a néperény legszebb nemeit elfojtva látjuk.
Holott igen természetes az, hogy ily bánásmód által a nép magát megvetettnek látván, abban minden becsületérzés elfojlik, s végre a gyávább nép önmagát is megveti és egészen elhagyja, amit szegény tót népeink igen nyilván mutatnak; ha pedig a nép szilajabb, akkor abban az ily bánásmód az egész becsületérzést fölfordítja, meghamisítja és gonoszítja, elannyira, hogy az ily ember nem a jóban, hanem a rosszban keres becsületet, mint ezt magyaraink között bőven tapasztalhatni.
Ezért minden nagy gazdák, valamint minden nagy vezérek a popularitást, népeikkel való szép bánást mindenkor fontos dolognak nézték, mert ezek nemcsak öszszeférnek a legszigorúbb fenyítékkel, de azt némüleg még erősítik is, éppen azért erősítik, mivel enyhítik. Lehet az embernek parancsolni, de nem azt megvetni és lealacsonyítani; mert a megvetés az alacsonyt még alacsonyabbá, a becsületérzőt pedig ellenséggé teszi. Az ember mind a nyeregben, mind az eke mellett érzi a maga méltóságát, s tud az mind ott, mind itt minden lépten-nyomon használni és ártani, mihelyt akar, akar pedig, mihelyt szeret avagy gyűlöl, s nagyon balul gondolkodik, ki többet vár a gyűlölettül, mint a szeretettül.
Minden emberi társaságnak és szövetségnek boldogító lelke a szeretet, s ez teszi még az úri és szolgai viszonyokat is boldogítókká, s lehet tapasztalni, hogy a jobbágy a maga tartozásait nemcsak örömest megadja a véle szeretettel bánó úrnak, de azt még ajándékozza is, valamint ellenben tapasztalhatni azt is, hogy a véle rosszul bánót gyakran megbosszulja.
Igen érti a nép, hogy nem lehet mindenki úr; de érzi azt is, hogy a szegényt megvetni és gorombasággal illetni senkinek oka nincs. Nem ok nélkül voltak tiszteletben a bölcs rómaiaknál a Saturnaliák, valamint a görögöknél a sok népmulatságok; de nagyon szép bélyegvonal a spanyol főrendnél is az, hogy ott a cseléd, dolgát végezvén, az urakkal szabadon társalkodik.
| ←VIII. Hamis gazdasági szellem | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul IX. Durva bánás a jobbágyokkal | X. Falusi faépületek és azok sűrűsége→ |