A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/X. Falusi faépületek és azok sűrűsége
| ← IX. Durva bánás a jobbágyokkal | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul szerző: Berzsenyi Dániel X. Falusi faépületek és azok sűrűsége | XI. Céltalan szőlőszaporítás → |
Tudván azt, hogy minden, ami a földművelő népet szegényíti, az egyszersmind az egész mezei szorgalmat gátolja; tehát kétségkívül gazdasági szorgalmunk hátramaradásának okai közé tartozik az is, hogy földművelőink épületei fölötte rosszak és úgy össze vagynak tömve, mintha nálunk a föld oly szűk és drága volna, mint Londonban.
Sok drága időt és erőt megemészt az nálunk, hogy nemcsak a parasztoknak, de a kisebb uraknak is épületi oly romlékonyak, hogy azokat szünet nélkül tatarozni s újra meg újra építeni kell, ami mindenkor a gazdaság nagy hátramaradásával szokott történni, annyival is inkább, mivel a gazda nem pénzzel, hanem maga erejével kénytelen építeni.
De azonkívül sok veszélynek és inségnek oka az is, hogy az épületek sűrűsége miatt sok falu porrá égvén, a közjó nagy kárával számtalan javak füstbemennek, számtalan jó gazdák utolsó szegénységre jutnak; mert még az a rosz szokás is többnyire megvan a falukon, hogy minden takarmány és marha házak tövében tartatik, mely szerint tűz esetében a gazdának csak rajtavalója marad.
Egész szívbül kell tehát óhajtani, hogy e részben is valamely bölcs törvény segéljen a népen; mert bizony számtalan nyomorúságokat okozó fonákság az embereket úgy összebujatni, kivált oly országban, hol a földnek nagyobb része munkálatlan hever, hogy évenként ezer meg ezer polgár vagyona és szerencséje tűz prédája legyen. A bölcs görögöknél még a méhházakra is ügyelt a törvény, s meg volt határozva, hogy egyik méhház a másikhoz háromszáz ölnél közelebb ne legyen. Hát nálunk nem volna-é méltóbb ok legalább a házakra ügyelni, s azoknak illendő tért rendelni? s ha a milliókat elseprő tűzi veszedelmeket el tudnánk is felejteni, nem elegendő ok-é csak az is, hogy számtalan helyeken az embereknek még kis kertjek sincs, úgyhogy nem csak a parasztok, de sok helyen még a magyar szent korona tagjai sem tudnak fokhagymát termeszteni?
Ami pedig a falusi épületek romlékonyságát illeti, mivel az leginkább onnét van, hogy magyarok között az építeni akaró pénzen sem kapván építő mesterembert, csak maga kénytelen utva-futva, és úgy, amit tud, holmit összeáklálni; tehát fölötte hasznos volna a székelyeknek azon bölcs szokását, mely szerint ott a gazda, ha építeni akar, vendégséget ád a helybeli gazdáknak, s az egész község egyesült erővel, egyszerre fölépíti annak házát, a magyarok között is törvény által divatba hozni.
Mely jó szokást, úgy hiszem, még jóltévőbbé lehetne intézni olyformán, ha az építő a vendégség helyett a község munkájának árát a falu közpénzéhez adná, vagy ha le nem fizethetné, arrul annak kamatolna. Mert így nemcsak az építők gazdaságai sokat nyernének; de idővel a falusi köztárok is úgy megnőlnének, hogy azokkal a község több esetekben nagyot segíthetne magán, s haszon volna csak az is, hogy így a nép összetartásra s egymásnak gyámolására szoknék.
Így az épületek romlékonyságára nézve, miért nem lehetne azt törvénnyé tenni, hogy minden ezután épülendő falubeli házak, kőbül vagy mórbul és cserépfödélre legyenek? Mert ha ezt a szegény svábok a legmeddőbb helyeken is meg tudják tenni, miért nem a gazdagabb földön lakó magyar? De mivel a nép annyira függ szokásaitul, hogy az, ha magára hagyatik, örökre csak az marad, ami volt; tehát szükség azt e részben is a maga javára szorítani és segíteni, olyformán, hogy minden falunak kötelessége legyen esztendőkint az üresebb tavaszi időben néhány napokon bizonyos számú téglát, válogot és cserépzsindelt közerővel vetni, s az ifjak nagyobb részét az építéshez kívántató mesterségekre nagyában megtaníttatni, kik aztán a törvényhatóságok által meghatározott forma és ár szerint építenék a parasztházakat, melyekre nézve csak azt jegyzem meg, hogy a kéményes konyhákat koránt sem kell szaporítani, mert a tapasztalás mutatja, hogy a füstös avagy kéménytelen konyhák által igen ritkán történik tűzi veszedelem, a kéményesek által pedig nagyon is gyakran. De nagyon hasznosak a füstös konyhák annyibul is, mert azokbul a füst megjárván a háztető minden fáit, azokat majd romolhatatlanokká erősíti, a hélat legjobb hús-, hal- és sajtfüstölővé teszi, s azonkívül a meleg füstös konyha igen egészséges téli szobául is szolgál.
| ←IX. Durva bánás a jobbágyokkal | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul X. Falusi faépületek és azok sűrűsége | XI. Céltalan szőlőszaporítás→ |