30. szonett
Ha néma s édes gondjaim elébe
A mult idők emlékét fölidézem:
Sohajra költ sok bírtnak eltünt képe,
Sok régi búm újjal tetézve lészen;
A könyfeledt szem új könyben feredhet’
Sir-éj ölébe hullt barátimért:
Szerelmemet, a régen elfeledtet
Sirathatom, s mindent, mit veszni tért;
Keserghetek megint elmúlt keserven,
Átélve szórul szóra, kínra kínt;
És mintha volna még lefizetetlen,
Az elnyögött baj felnyöghet megint:
De im, a közbe’, rád gondolva lelkem,
Búm megszünik, vesztésim’ visszanyertem.