125. szonett
Mi haszna tartsak baldachint neked,
Tisztelve téged csak külső jelekkel?
Széles lobort minek építgetek,
Ha összedől, alig emelkedett fel?
Hányszor, ki puszta külső bájt imád,
Többet veszít mint nyerni is reméle;
Hiú édért jó tápot ád,
S mig élvezi, szegényebbé lesz véle.
Nem! hű szivben tisztellek téged én:
Fogadd szegény, de önként-adományom’.
Magam’ s a mim van lábadhoz tevén,
Kölcsönben érte csak szived’ kivánom.
El, gyáva rágalom! rút mérgivel,
A hű szivet nyelved nem éri el!