Ördög (Magyar mythologia) 2.
Alakjára nézve az ördög ellentétben ismét a jó istenségnek tulajdonitott világosségi elemnél fogva, mint a setétség, gonosz szelleme: fekete, a km. fekete mint az ördög E. 4242, nem is ördög ha nem fekete, és: ördög ha fekete E. 6053; a népd. (3. 220) mesében fekete lélek, u. o. 2. 341 füstös mi egyiránt fekete kormos szine, vagy tüzes, füstös pokoli lakával, l. alább összefügg, így a keleti regékben, Firdusinál (Gör. i. h. 1. 11) a rosz divek vezére fekete, ellenben a jóké fehér; a classicus mythos daimonjai és geniusai közt is fekete a rosz, fehér a jó. Horat. ep. 2. 2, 189 genius albus et ater (l. Gerhard üb. däm. 10); régibb iróinknál: Zrínyi (zr. 69): hasonlit ördögöt feketeségével; gyüjt. 44. meséb. éjjel a szomszédba menő leányt, a fehér, vörös, kék lovas után, előtalálja egy fekete ember, fekete ruhában, fekete lovon, fekete kutyával, ki a mese szerint maga az ördög. Honnét a fekete állatok tulajdonai, m: fekete kakas, kecskebak, ló, holló, eb st. (l. al.), és ezen formák alatt lappang ismét, saját alakja: a holdfogyta éjjelen vészt károgó kisértetes hollók, (Mednyánszyky erz. 2), fekete kakas, (gyüjt 18), fekete és veres kutya (Gaal 313, gy. 44, 76) mint (u. o. 42. sz.) a setét pokoli mének, az ő jelenségére veendők. A németb. is: helle-rabe ― ördög, ófranc.: c'est uns debles, uns borbiax (Grim. 949); a holló itt nem csak fekete színe, de mythosi idevágó képzeteinél fogva az ördög tulajdonságai kifejezésére alkalmaztathatott; mint Odin s a valkyriakat a hadba kisérő hollók, az előbbinek különösen saját szent madarai és küldöttei voltak, úgy az ördögnek is mint a halál, had, dögvész istenségének megfelelnek, s mythosunkban is, ily kitünő sas, turul, holló hadnemtői tündéri alakokkal tálalkozandunk (l. IV c.), épen így indokolva találandjuk a tátos, ebnél st., véle összefüggő állati képzeteket (l. VIII); nevezetes e tekintetben a farkas is: a palóc juhásznál, hasonlón az ördöghöz, neve elkerülésével, melynek említése szinte úgy mind az ördögé, őt előidézhetné, és szerencsétlenséget okozhatna, — az: isten ne adj: isten ments, az isten őrizz, szólásokkal jelentetik; így a finnben is (Schröt. fin. run. 77, 163) a medve, farkas neve, rettegő tisztelettel elkerülve, csak a rosz fiának, kitérőleg mondatik; miért azok a finn roszszellem, ördög ― hiisi-nyája, ki a farkasokat és medvéket, mint juhokat őrzi, hajtja (Ganand. 14). — Ezen állati alakoknál fogva tulajdonít néki a néphit különös kiválóbb állati tagrészleteket, így: füles és farkas, a népd. (2. 340) mese: füles és farkasnak mondja az ördögöt, u. o. (3. 293) nagy fülűnek, és a km. ördögöt fogott azt is jó fülest D. a füllentés, m. fen: ördög súgás ― hazudság, gy. 18: tányér talpú, láncos farkúnak nevezi magát az ördög, visszatérő folytonos rímekben, minők már a mesék régi s eredeti nyomaikint ismeretesek; de legélénkebben róla a regék általános és folytonos ismétlésekben visszatérő vonása ló v. kecske lába és szarváról, mi az idegen, változó, leplezett, sokszor kellemes alakban megjelenőnek (l. alább), egyedüli ismertető jele, midőn a véletlenül szellőztetett süveg alól kibújik, vagy a bosszú köpeny alul kilóg, vagy legalább csak a maga után hagyott lónyomból st. észrevehető; egyiránt még szörnyebb állati test, tagrészleteket tulajdonítanak néki a mesék, a népd. (3. 293), egyik lába mint a struc madáré um. a másik mint az ököré, kézujjain arasznyi körmökkel. Eltekintve már a más népeknéli, ezekkel egészen azonos képzetektől, egyiránt találkozik ismét azokkal a régibb keletiregékben is Firdusinál (Gör. 2. 135, 431) a divek: gyakori ló és vadszamár alakja, vagy vadállatok részletei összeállításából képezett szörny alakjuk, u. o. (155): fejük mint krokodilé, elefánt testtel, tigriskörmökkel, szőrösen benölve; az 1001 éjben 33 e. bika, szamár állati képleteik, Hammernál (geisterl. 18) ismét a dzsinek hal és sárkány alakjai jőnek elő. — De mind e képletekben már nyilván hason régi mythosi nyomok foroghatnak fen, minők a hindu avatári jelenségek, egyes istenségeknek különös emberi, és még inkább állati formákbani megtestesülésérőli tanok, vagy hogy csupán egyes állati tagok által bizonyos jelentőség fejeztetik ki, mint a hellen és római mythos kecske, és ló lábú, fark és szarvakkali faunjai és satyrjai által, a német mythosb: a lúd lábu Bertha, és farkkali Huldra, a szlávb. kecske fejű Triglav ― háromfő, hol azután ily istenségek főbblények alakjai vitettek át az ördögre; vagy hogy már bennök is általában a rosz szellem v. istenség hasonló alakokban előjött. Saját mythosunk egyiránt tud, ha nem is határozott polytheisticai ily istenségekről, de legalább szinte állati alak, és tulajdonságokkal képzelt főbblényekről, valamint tisztelt állatokróli hitképzetek nyomaival alább találkozandunk; nálunk is tehát ezek vonásai átmehettek az ördögre, valamint azt más mythosokban történtnek látjuk, hahogy már eredetileg ősvallásunkban hasonló képzetekkel nen birt volna, a mi egyes vonásokban a mint még felismerhető, alig lesz kétségbe vonható; míg a másokra nézve későbbi keverék eredetük és elszármazásuk kijelelhető.
Ezen állati, máris nagyrészt szörnyetegi képleteket előállító alakokon kivül még más sajátlagibb e nemü torz és szörnyi alakot festő vonásokban is, birjuk régi népies képzeteit. Igy az ördög régi, kiváló tulajdonságai egyike a néphitben a: sántaság, a sánta ördög, a km. az ördögök közt is a sánta a leglatrabb B. 5810, ördögben is legroszabb a sánta, és kifog a sánta ördögön is E. 6070. Dugonics 2. 42 szerint a vén asszonyok a leghamisabbnak tartják; a németb. der hinkende teufel. franc. diable boiteux, (Pulszky tageb. 1. 91): ezen görbe lábán ismeri meg az uriasan öltözött ördögöt a branyiszkói molnár, (gy. 44) a sánta és legfeketébb ördög, ki a pokol ajtaján kopogó fiút bébocsátja; u. o. (42) ezen sánta ördög, mint a pokol legfőbb ura, az asztallábához van láncolva; az ehhez hasonló, terjedt idegen mythosi képzetek magyarázatául felhozatott már a hagyomány, hogy midőn sz. Mihály a Luciferrel küzd, őtet a pokolba taszítva töri el lábát; de a mythosokban is hasonló, m. a Zeus által letaszított Hephaistosról; és saját meséink is (népd. 3. 224), ámbár nyilván már bohós fordulattal, ily sajátságos okot akarnak tudni: hogy az ördög kalugyerré lett fiját, agyon akarván ütni, buzogánya saját lábszárát csapja le, s azóta egész háznépével sántít; — mily vonásokban olykor szinte mélyebb okozatos, habár ma máris eltorzított eszme lappang. — Az iszonyatosba térnek a rólai képzetek, mint: vörös lángoló szakállal (gyüjt. 42.) — mi már a villámló mennydörgő istenség attributuma. (l. Grimm és I c.) — melynek minden szála egy egy taréjos kígyóvá változik, (népd. 3. 222) üstökéből tűz parázs húll, borzas hajú, homlokából szarvak állnak ki (295); igy festi Zrinyi (zr. 34):
Kigyókbul áll haja, s kötelőznek fején;
véres mérges tajték foly ki az két szemén
dohos kénkűpára jün ki rút gégéjén. Miben már a pokoli ördög mellett előtte a classicus Alekto furia képe áll; de így a finnben is: a kigyók a hiitolafi-hiisti ― ördög hajtekercsei és szakálszálai (Schröt. 47, 162). — Majdnem túlzó torzításkint állnak ismét az ördögnek mondáinkban hasonló szörnyképlelekbeni ábrázolásai, mint: a népd. 3. 294, midőn az ördögküzdő néphős Pihari az ördögöt várja: előlép egy vastag ördög, szeme mint a taligakerék, szája mint a repedt ég, midőn a tüzes istennyila szalad ki belőle, oly magas hogy csak nyolcadrétben bujhat bé a házba, fogai mint a kidűlt bedűlt házoldal, oldalbordái mint a felfordított szénásszekér, képe mint a záporesőtől össze vissza árkolt, völgyelt hegy; midőn a ház ajtaját berúgja, ezer darabra szakad; de az öregebb ördög még hatalmasb, ez milliom darabra pazdorjázza, lépése alatt a tornác márványkövei szétporlanak, a belépő szarvai az általellenes ház oldalát szúrják ki felé, fülei mint a három hónapos csökös tinó lehúzott bőre, savó szeme a jobb válla hegyén ragyog, ujjain araszos köröm, feje bár olyan mint egy görög láda, de az oly magosan beért um. az aërba, hogy csak egy kenyérkovásznak látszott, midőn a véle megküzdő embert felkarolja, az a falu tornyát is lába alatt látja. — Bár ezekben a torzítás túlcsigázása, és ismét mintegy a bohósba átmenete jelentkezik, mind a mellett sajátságos eredetiségű, és csak is hason e nemű keleti regék képeivel, minőkhöz a nyugati mondai gyüjteményekben hasonlót nem ismerek, találkozik meglepőleg, így p. az 1001 éjb. 9 a roszszellem dzsin alakja: lába a földet, feje a leget éri, arca mint a farkasé, előfogai mint kutyáé, többiek hasonlók a sziklához, szája a pokolhoz, orlyukai mint a trombita, fülei mint a nyilak, nyaka hasonló a tömlőhöz, szemei a lámpához. Firdusinál (2. 155) a gonosz div nagy mint a hegy, arca fekete, teste szőrös, nyaka mint a sárkány torka, két vadkanfog áll ki szájából, szemei hasonlók a vérforrásokhoz, borzas haja a tűzhöz, kétszer hetven rőf hosszú, tizenhét széles, keze malomkövet markolhat körül, u. o. (135) egy más feje mint az elefánté, fehér szemű, végtelen hosszú ajkú, nyaka mint a tevéé st. Valamint itt a dagályos baroknak vélhető torz alakok teljesen találkoznak az ördögrőli sajátságos hasonló mondai képleteinkkel, úgy látandjuk már ezen találkozást általában, a további óriási, tündéri, és főbblényi alakjaink és képzeteinkre nézve, — közelebbnek a keleti, mintsem a nyugati hason, bár sokban szinte igen közeljáró képletekhez. — De már mint ezekben az ördögrőli képzet némileg az óriásival érintkezik, úgy még inkább elvegyül az a sárkány és más tündéri, rémi, lidérci alakokkal, ezeket azonban itt elhagyva, helyükre választjuk el.