<poem> Elsirattuk a falevél-éréssel. Há! mit teszek árván maradt szüvemmel.
Virágáért szomorkodik a mező, Koronáját busulgatja az erdő. Én meg téged szomorgatlak, jó lélek, Szivecskédet, szerető lelkecskédet.
Kertecskémben hangicsáló kis madár, Árva vagyok, te is csak úgy maradtál. Csaljunk egyet, menjünk a temetőbe. Nagy búbánat van úgy is a szivünkbe.
Énekeljünk egy szomorút szivünkből, Sirassuk meg kedvesemet mindkettűl. Hadd hallja meg halhatatlan álmába, Há! hogy örökké sir a lelkem utána!
59. Én vagyok a falu rossza egyedül Engem ugat meg a kutya messziről. Bepanaszlom az Istennek magának : Mért tartanak engem világ rosszának.
Nem szerettem életemben csak egyet, Azt is elvették tőlem az irigyek. Nem kivánok én azoknak egyebet: Próbálják meg az én bús életemet!
60. Én vagyok az a gerlicze, A ki párját elvesztette; Egy vadgalamb elkergette Szerelmünket irigyelte.
Kis kertemben cserfa ződül Tetejibe vadgalamb ül. Hogyne sírnék a babámér' ? Mikor ő is a párjáér?
