A kevély (1789)

A kevély szerző: Csokonai Vitéz Mihály

1789 (A kevély-1794)

Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen,
     Mindent megvét s útál szemeivel mélyen.
Felemeli orrát a többiek felett,
     Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet.
Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja,
     Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja.
Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban,
     Mintha csak ő volna ember e világban.
Sajnálja a főldre bocsátni lábait,
     Útálván a véle testvér főld porait.
Nem méltóztatik ő kimondani a szót,
     Az u-t o-nak mondja, a-nak teszi az o-t.
Ezt is foga között szűrve kell kitenni,
     Különben parasztos s comis fogna lenni.
Sőt még nagy lelkének az esik terhére,
     A Teremtőt azért veszi crisisére,
Hogy amely levegőt a szegény kilehell,
     Úri tüdejének ugyanazt színi kell.
Most is a' derogál dagályos szivének,
     Hogy róla a múzsák verseket kőltének.