XXVIII. Hát érdeklődik még irántam?...
szerző: Reviczky Gyula
Hát érdeklődik még irántam?...
Én azt hittem, rég elfeledt.
S lám, lám, kiváncsi, mit csinálok
S a régi hangon ír kegyed.
Mulatva töltöm éjszakáim',
Szilajság most az én sorom,
És mámoros fővel gyakorta
Koczintok önre, asszonyom!
Bohókás czimborák körében
A bort s a mámort éltetem.
Pohárcsengés, szilaj dalok közt
A bú nem fog ki kedvemen.
De néha mégis, tudj' az ördög,
Oly vaczkor-ízü a borom,
S kaczagni kezdek, hogy a könnyem
Csordul ki tőle, asszonyom!
Emlékszem-é még önre néha?...
Igaz, szép volt, jó volt kegyed.
De én ezzel már nem törődöm,
Tanulgatván az életet.
Virág a hűség, hervadandó,
S ha már elhervadt, eldobom,
Vagy összetépem, hogyha tetszik...
Világ folyása, asszonyom!
Ne szóljon a multról! - Szerettem
Tán egykor önt; megengedem.
De a ki válni tud, felejt is;
Igy esik ez meg rendesen.
Álmodni?... Ah, milyen nevetség!
Biz' én semmit sem álmodom.
Kábult fővel fekszem le reggel
És délig alszom, asszonyom!
Emlékszik?... Ah, de jobb, ha ön sem
Emlékszik immár semmire.
Bolond ember törődik azzal,
Mit nem lehet elérnie.
Bünhődöm én is, hogy e furcsa
Világot meg nem szokhatom.
Virággal, napsugárral élek;
De kenyerem nincs, asszonyom!
Fi donc! - kiáltja s szinte hallom,
Hogy gúnyolódik és nevet.
Ez illik önhez!... Nem halok meg,
Gunyoljon bátran engemet.
Ugyis, ha mostan összejönnénk,
Kigyúlna arczán s arczomon
A szégyen és ön rám se nézne,
Mert rossz ruhám van, asszonyom!