Vita:A fénybogárról

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikiforrásból
Információ erről a kiadásról
Eredeti kiadás:
Forrás: MEK[1]
Szerkesztő(k): Zlajos
Feldolgozottsági szint: Ellenőrizve és kijavítva
Megjegyzések:
A szöveg pontosságát ellenőrizték: Zlajos 2009. január 18., 18:14 (CET)


A fénybogárról
szerző: Tompa Mihály
1845

A vers címe első megjelenésekor »Rege a fénybogárról« volt és szövege így hangzott:

Volt a derűs tavasznak egy
Bájos leánya régen,
Kit szült a hajnaltól, fehér-
Liljom nyiló ölében,
Hogy majd ha völgyen és tetőn

Lomb és virág elasznak:
Élné tovább rövid korát
Anyjának, a tavasznak.

Mi bájt csak adhatott az ég,
S a buja föld határa,
A bűbájos tekintetű
Szülő varázslatára:

Ajándokát, melyet nyere
A természet nevében,
Mind egyesíté a leány
Tündéri kellemében.

A naptól kért arany sugárt,
S adá fürtűl fejének,
Dalból szövé ajkit, szemét
Kékjéből tiszta égnek.
Jó illat volt lehellete,
Habjáték szűzi teste...
De nincs halandó képzelet,
Mely bájait lefesse!

Azonban a kalászos nyár
Megérkezvén hevével,
Halálra vált a szép tavasz
Ezernyi kellemével;
Reá hervadt virága hullt
Halotti szemfedélnek,
Elnémult völgyön és tetőn
Bánatjában az ének.

Az árva lány örömtelen
Járt széjjel a vidéken;
De nem talált vigasztalást
A földön és az égen.
Anyját nem adta vissza már
A föld kisült határa,
S rá gyilkolón lövele a
Nap égető sugára.

És homlokáról hervadón
Hullott alá füzére,
A hajnal harmatcsöpje sem
Szolgált enyhűletére.
S mely támadott, midőn a bús
Szülő végsőt lehellett,
Nem bírta felfrisíteni
A hűvös esti szellet.

Beteg, nagyon beteg leve,
S midőn érezte végét:
Bejárta még utószor a
Bérc és mező vidékét,
És a magános éjszakán
Amerre lépe, jára.
Fájdalmának köny-csepje hullt
A földnek pázsitára.

És meghalt egy bokor tövén;
De merre könnye hullott,
A barna éj vidékein
Száz kékes fényke gyúlott.
S mely szép szeméből folyt alá,
Szűz csepje a könyárnak
Adott imígyen életet
A tünde fénybogárnak.