A fénybogárról
| A fénybogárról szerző: Tompa Mihály |
Te nyáréj szeme!
Te élő smaragd!
Te földi csillag!
- Hol vetted magad?
-------------
Bájos leánya
Volt a kikeletnek;
Napsugár szőve
Fürtűl a főre;
Mit lomb takargat
Szüz teste harmat.
Szemének álmán:
Tündéri látvány
Játéki születnek.
Járása: gyöngéd
Szellők lebegése;
Mosolya: ifju
Rózsák feselése.
És megjön a nyár,
A nap süt, éget;
S a szép kikeletre
Hoz gyászos véget.
- Nem szól a csurgó
Halmok vidékin, -
Hervadt koszorúján
Nincs illat és szin.
Árván maradt a
Tavasz leánya;
S diszét buvában
Elveszti, lehányja.
Magát elrejtve
A rengetegbe,
Kietlen barlang
Homályán lappang,
S zuhatag mellett; -
De nem lel enyhet.
Nem védi cser, szil,
Mint a tüzes nyil:
A nap sugára
Lövelve reája.
Ő is beteg lesz,
S érezve végét:
Bejárja éjjel
A bérc vidéket,
És mig bucsúzik,
Bágyadt szemének
Könycseppje elhull...
- S a köny megéled...
Belőle kékes
Smaragdfény árad,
Életet adván
A fénybogárnak.
-------------
Te földi csillag,
Te nyáréj szeme!
Fénylő rövid élted
Könycseppből leve!