Ugrás a tartalomhoz

Vita:A dalnok (Tompa Mihály)

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A lap feldolgozottságának foka
A Wikiforrásból
Információ erről a kiadásról
Eredeti kiadás:
Forrás: MEK[1]
Szerkesztő(k): Zlajos
Feldolgozottsági szint: Ellenőrizve és kijavítva
Megjegyzések:
A szöveg pontosságát ellenőrizték: Zlajos 2009. január 18., 17:58 (CET)


A dalnok
szerző: Tompa Mihály

A vers szövege első megjelenésekor ez volt:

A dalnok, ihletett kebellel
Ragadva lantját, fölkele:
S eláradott a hon határin
Varázshatalmu éneke.

És im a hőseket feledség
Sötét borúi nem fedék,
Nagy tetteikben ősapáit
Látá a késő nemzedék.

A régi nagyság s hír sugára
Ragyogtanak fel énekén;
S mert nem lelé, mit lantja zengett,
Sohajtott... s bús köny ült szemén.

Az andalító dal hatalma
Megbájolá a szíveket:
Midőn az esti hold világán
Zengett szelíd szerelmeket.

Megénekelte a virágdús
Tavasznak ifjú kellemét;
Megénekelte a tavaszban
Az édes ajkú fülmilét.

De megszakadt a húr, s az ének
Búsan reszketve elhala;
Az énekesre éjt borítván
A néma sírok angyala.

S ki fellengő lángszellemével
Ezer világokat ölelt:
Sorban a köznap emberével,
Nyugalmat egy szűk sirba' lelt.

Ott alszik ő... feledve alszik,
Felette, vad kórót terem
A megzengett hon szégyenére,
Az emlék-puszta sírverem.

Rajt a leány gondos kezekkel
Virágokat nem öntözött;
Nem zenge dal... bús őszi szél sír
A hervadt sír-kórók között.

De a tavasz zöld szőnyeget von
Dombjára, és a fülmile:
Hajnalhasadtán s alkonyatkor:
Keservét róla zengi le.

Megbeszélés indítása a(z) A dalnok (Tompa Mihály) lapról

Megbeszélés indítása