Vita:A belgák és a hold

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Forrás:http://epa.oszk.hu/00000/00022/00171/05504.htm

Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 7. szám · / · Figyelő Kosztolányi Dezső: Baudelaire és a belgák

A belgáknak a mostani ellenségüknél volt egy nagyobb ellensége. Ez egy nagyon nagy francia költő: Baudelaire. Élete utolsó szakában Belgiumba ment. Életrajzírói szerint pénzt és megértést, új olvasóközönséget akart itt keresni és csöndet. Egyiket sem találta meg. A kis polgári és kispolgári országocskában minden sértette őt, aki a polgáriasság merő tagadása volt. Idegbetegsége is súlyosbodott. Ennek különben egyik tünete a környezettel való elégedetlenség, a helyváltoztatás szükségérzete. "Any where out of the world - írta Baudelaire régebben - bárhová, csak nem ebbe a világba. Ez az élet kórház, ahol minden beteget gyötör a vágy, hogy ágyat változtasson. Az egyik a kályhával szemközt akar szenvedni, a másik pedig azt hiszi, hogy majd az ablak mellett gyógyul meg." Szegény - nem is tudta, mennyire reá vonatkozik ez. Nem gyógyult meg a kályhával szemközt s az ablakhoz ment: a zajos Párizsból - az idegbetegek struccpolitikájával - a csöndesebb Brüsszelbe menekült. Mert útja már menekülés volt. Kényelmes azt hinnünk, hogy a környezetünk a betegségünk oka és új élet reményeivel új környezetet keresünk. Akkor természetesen csalódunk. De még mindig nem látjuk, hogy bennünk van a betegség csírája. Az új környezet a bűnös. Baudelaire is bosszút áll rajta. A belgák a bűnbakok. Mindent, ami belül fájt neki, kifelé vetített és tárgyiasított s hátrahagyott irataiban (Queuvres posthumes, Mercure de France 1908) a szegény belgák oly izgága, epés, vitriolos bírálójának mutatkozott, amilyen ma még az ellenséges tollforgatók közt sem akad. Belgium akkor még önállótlan kis ország volt. Nem volt sem Maeterlinck-je, sem Verhaeren-je. Számára nincs is pardon. Könyvet tervezett róla. A vázlat minden szava szitok és gúny, sokszor elevenre tapintó, sokszor csak diákos, kabarészerű tréfa, de mindig jellemző a bíráltra és a bírálóra.

Mi a vád a belgák ellen? Azokból a kusza töredéknek maradt írásból, amiket a beteg költő papirosra vetett és az új kiadó rendszeresen csoportosított, a következőket olvassuk ki: Megírandó könyvének több címe van. Az igazi Belgium, A meztelen Belgium, A nevetséges főváros, A majmok fővárosa. A belga nők piszkosak, póznaszerűek, még a legkisebb nőcskék melle is több mázsát nyom, olyanok, hogy csak a "fagyút és disznózsírt faló kozák"-nak lehetnének ínyére. Némelyik rothadtvirág-szagú, a másik kos-szagú. Brüsszel pedig mosószappan-szagú. A házakat, a járdákat még akkor is mosószappannal sikálják, mikor szakad az eső. Arcuk sápadt és borvirágos. Nem tudnak főzni. A régi flamand eszem-iszom azonban ma is otthonos náluk. Lázítóan családiasak és ocsmányul gazok, szemérmetlenek. Házaik törékenyek. Folyton zajonganak, fütyülnek. A fütyülés nemzeti vonásuk. Nemzeti szobruk: a pisseur és a vomisseur. Nem tudnak franciául, csak negélyezik a francia műveltséget. Nincsen művészetük és művészük, csak Rops és - Leys. "Egyik festő a napot, a másik a havat, a harmadik a holdfényt, a negyedik a bútorokat, az ötödik a szövetet, a hatodik a virágokat festi - és ezt a munkafelosztást végtelenig aprózzák... Van egy festőjük a bazsarózsákra. Egy másik festőt megróttak, mert mindent akart festeni." A belga építészet a jou-jou stíl, az építész a harangtoronyba csecse ebédlőharangot akaszt, a háztetőkre lovas szobrot. Nem folytatom tovább a vádirat ismertetését. Baudelaire mindent általánosít és mindennel elégedetlen.

Csáth Géza barátom hívta föl a figyelmemet arra, hogy Maupassant utolsó írásaiban - különösen a "Le Horla"-ban - az érzéki észrevételek rendkívül erősek, élesek, nyilallóak, rikítóak, majdnem bántóan finomak. Az író panaszkodik is, hogy mindent kifejezhetetlenül, rejtelmesen és izgatóan szépnek lát. Baudelaire hasonló hyperaesthesiá-ban szenvedett, de az ellenkező végletben mozog, különösen ezekben az írásaiban s mindent kifejezhetetlenül, rejtelmesen és izgalmasan szépnek érez. Annyira, hogy haragos, gyűlölő múzsája is megszólal. Tizenkét verset írt ebben a korszakában Amaenitates Belgicae címen. Ezekben fröccsen legmagasabbra az indulat és a szenvedély zavaros szökőkútja. Oly roppant ez az indulat, hogy néha megmosolyogtat, az érthetetlensége folytán, minthogy öntudat alatt lappangó okait nem ismerjük, néha azonban - gyakrabban - megdöbbent. A legjobbak le se fordíthatók és nem is közölhetők. Hármat - a magam mulatságára - magyarra tettem. Irodalmi kuriózumként itt közlöm:

A belgák és a hold

Kerek e földön nincs oly furcsa nép,
Mint a belgák. Láttára a szép dolognak
Megnyúlik a képük, tompán dohognak;
Nekik botrány és kihivás a szép.

Ejts tréfaszót, s a szemük megmered,
Akár a zsirba sülő árva halnak;
Mondj meghatót: nevettükben meghalnak,
Mutatva, hogy ők mindent értenek.

A fénytől is félnek nagyon a belgák,
Olykor látom, mikor a holdvilág ég,
Hogy ülepükre csüccsennek a balgák

Köröttük sár, csömörletes okádék,
S tökrészegen csak ugatják a holdat?
Nyavalya töri őket, úgy csaholnak!

Epitáfium

Rops műterme számára, amely Brüsszelben koporsókat gyárt

E koporsókat nézem én.
Mind mahagóni-költemény.
Műasztalos cifrázta fürge kézzel;
Milyen ékszertok! s jaj, micsoda ékszer

Itt a halottak pimaszok,
A flamand hullák, a gazok
Beszennyezik majd, hogy belépörögnek
Minek ilyen tok az ilyen dögöknek!

A belga civilizáció

A belga az civilizált:
Tolvaj, de agyafurt kivált,
Nagyon gyakran szifilizált.
A belga az civilizált.
Nem tépi szét a húst körömmel;
Az asztalánál nagy örömmel
Használ villát meg kanalat
A belga a korral halad;
De mancsán zsir van és maszat.
Van inge és van drága kis
Kalapja, van nadrágja is,
Első a tivornyába is;
Pont úgy okádik, mint egy angol;
Járdára piszkol, ha csatangol,
Papol sok új és ferde tanról,
Akárcsak nálunk az arasznyi
Kis bolyhos; sőt - - -
Mint a majom buja, zilált
A belga az civilizált.

Az utóbbi verset magam cenzúráztam meg, nehogy a kényesebbek ízlését sértse. Kérem is az olvasót, ne tekintse a verseket és a leközlésüket ízetlen csúfolódásnak, a szerencsétlen, legyőzött belgák ellen, sem ellentmondást kihívó, részvétre hangoló tettnek, a belgák mellett, de tekintse egyszerűen érdekességnek, amelyet a mai háború vetett fölszínre: irodalmi dokumentumnak, egy lángész sátáni szeszélyének.

új forrás:
Információ erről a kiadásról
Eredeti kiadás:
Forrás: Kosztolányi Dezső:Idegen költők I. 521.oldal
Szerkesztő(k): Zlajos
Feldolgozottsági szint: Teljes szöveg 75%.svg
Megjegyzések:
A szöveg pontosságát ellenőrizték: Zlajos 2009. szeptember 14., 15:12 (CEST)