Vesztegzár a Grand Hotelben/Negyvennegyedik fejezet

← XLIII. fejezet

Vesztegzár a Grand Hotelben szerző: Rejtő Jenő

XLV. fejezet →

XLIV

Amikor Dzsilda villanyt gyújtott, felkiáltott ijedtében. Egy félig szőrös ember állt vele szemben, táskával a kezében.
- Hallgass! Kicsempésztél valakit a vesztegzárból! Ezért Szumbavára visznek.
- Könyörgöm, sahib...
- Egy módon megmenekülsz! Legkésőbb másfél óra múlva itt leszek egy hölggyel. Ha lemegyünk a csatornába, akkor titok marad az, ami történt. Ha nem vagy itt másfél óra múlva, akkor feljelentelek.
- Itt leszek, sahib.
Félix felment a lépcsőn, kezében a kistáskában Marjorie ékszereit vitte. A sötétben, mialatt Doddy a ráccsal vesződött, elcserélte az ékszertáskát Dzsilda neszesszerével.
A kihalt földszinti folyosón megállt egy ajtónál.
Hallgatódzott. Egy síri, rekedtes hang ezt mondta éppen.
- Hiába... voltam két napig... külön... Én is elvesztem... Ez egy ragályos átok volt...
- Sajnálom, Hacker... - szólt egy másik síri hang. - Már nem... utálom magát... A halálos magányomat... megosztotta... Köszönöm...
- Én nem...
Gyufa sercent. Az egyik rágyújtott.
- Tudja... - lihegte gyenge hanggal Bruns - sok mindent... másképp csinálnék... ha... ha nem kellene meghalnom... Aljas barom voltam... Pedig annyi pénzem van... annyi... és... nem tettem soha... semmi jót... Most már késő... Valaki megátkozott...
- Én mindig azt hittem, hogy ez marhaság...
- Én is... Most kiderült, hogy mégsem az. A harmadik mimóza után... most meg kell halnom...
- De hát, hogy jövök én... ehhez... minden külön mimóza nélkül?!...
- Inklinál... az átokra...
Mély sóhaj.
- Rosszul csináltam, Hacker...
- Szédülök... Mr. Bruns...
- Ne mondja... Bruns... Hermann Thorn vagyok... De nem használom... ezt a nevet... Köröznek egy... régi rablóvezért... Kairóban kiraboltam a hajópénztárt... Most már megmondhatom.
Csend...
- Hol vannak a régi... szép idők.
Félix kopogtatás nélkül belépett, és gyorsan így szólt a két meglepett emberhez:
- Röviden, nincs időm. Legyenek olyan hálásak, és ne érdeklődjenek irántam. Nincs semmi bajuk. Az átok ostobaság. A cigaretta meg van mérgezve. Ne szívják. Igyanak szeszt és feketét, két nap alatt kutya bajuk...
- Honnan... tudja?
- Egy konkurens csempész rendszeresen mérgezi a cigarettáit. Jobbulást.
Kisurrant, és becsukta az ajtót.
Bruns sárgás, zsírosan verejtékes, halálosan beesett arca csodálkozva meredt az ajtóra.
Azután összenéztek Hackerrel. Két halálfej. Mert a másik is leromlott állapotban volt. A szemei két sötét foltból világítottak bágyadtan. De máris felkapta az egyik üveg pálinkát, és a szájához szorította.
- Gazemberek... - sziszegte Bruns. - Ezt az angol ügynökök tették... De megkeserülik... mert ha igaz, hogy meggyógyulok, akkor jaj nekik... Héé! Tegye le azt az üveget, maga pióca!
- Mi? - lihegte elégedetten Hacker - az imént még azt hittem, hogyha meggyógyul, akkor vasárnapi iskolát fog nyitni.
- Hülyeség! Elsüllyeszteni a hajóikat... a gazoknak... mit vigyorog?
- Csak... gondoltam... - csuklott - App... ropó: nem akar énekelni?
- Nem!
- Pedig... én jó titkára vagyok...
- Maga nem a titkárom! És nem is lesz soha!
- De... gondolja meg, Mr. Hermann Thorn...
Bruns az ajkába harapott, és csendesen mondta:
- Különben lehet, hogy alkalmazom...
Másnap a maláriások mellett két heveny alkoholmérgezést is bejegyzett Markheit a naplójába.