Vesztegzár a Grand Hotelben/Harmincadik fejezet
XXX
[szerkesztés]Kopogtak. Markheit tanácsos lépett be, két egészségügyi katonával. Komor volt, és igen hűvös hangon mondta:
- Egy haldokló utolsó kívánságát teljesítem...
- Decker! - kiáltotta rémülten a leány.
- Igen. Közel van a véghez. A pulzusa jelenleg alig tapintható. Naponta megállok egy percre a betegszoba küszöbén, és egy rajongó segédorvos, aki önként van ott mellette, jelent mindent, ma azt mondta, hogy szerinte Decker mondani szeretne valamit, de gyenge. Megpróbálkozott kámforral...
- Nagyon... szenved...?
- Érdekli, kisasszony, hogy ön miatt milyen helyzetbe került?... A testét fekélyek borítják, a hóna alatt tojásnyi dudorok, az arca alig látszik, bőre még a Palmira olaj alatt is szörnyen éghet...
- Elég... kérem... - lihegte Maud.
Sergius kiegyenesedett.
- Itt egy bűnös van, kérem... Én...
- Akkor önre is vonatkozik, amit mondok. Ez a nagylelkű tudós eljött ide, hogy megmentse Borckman kisasszonyt a fegyháztól, és visszaszerezze az állam jogos tulajdonát. Most haldokolva is csak arra kért a segédorvos útján, hogy ne tegyek jelentést a vallomásáról, próbáljam előbb szépszerével visszaszerezni a vegyszer leírását. Megtettem. Itt vagyok. Adja át a füzetet, én leviszem Deckernek, és futni hagyom önt. Ha nem, akkor Decker nevében feljelentést teszek...
Ijedten néztek össze a herceggel.
- Kérem... A füzetet... Valaki elvitte.
- Szóval nem adja ide?
- Higgye el kérem, hogy nincs nálam... De ha egy napig vár...
- Helyes. Várok egy napig. Azt hiszem, Decker is így tenne. De azután: nincs pardon!
Biccentett és ment.
- Mit fogunk tenni? - kérdezte Sergius.
A leány nagyon határozottan felelt:
- Visszaadjuk Deckernek, ami az övé, és vállaljuk a sorsunkat...