Váratlan vendég
Atyját virrasztva és látva már Harpagon,
hogy a fehér ajak a halál kínja közt ráng:
"Van elég, úgy hiszem - mondja álmatagon -
fenn a padláson régi deszkánk."
"Széppé formált az Úr - selypíti Célimène -
és a szivem se rossz, magától értetőleg!"
A szíve! (ily szivek, mint sonka ha kemény,
az örök tűzön újra főnek!)
A zsurnaliszta, vak gőggel fáklyázva, szól
a szegényhez, akit lelki sötétbe fojtott:
"Hol a földi bajok Egyengetője, szólj,
ki a Szépet teremti, s boldog?"
A vak kéjenc szivét legjobban értem én,
ki ásít éj-napon, s fejét a falba csapva
sír tehetetlenül: "Rátérek az erény
utjára: holnap lesz a napja!"
Az óra halk szava pedig így szól: "Hamar
megérett a bünös! Intettem balga testét.
Az ember vak, süket s törékeny, mint a fal,
ha férgek fogai kikezdték!"
S aztán jő Valaki, akit mind tagadott
s gúnyos gőggel beszél: "Szentségtartómból éppen
elég sok fekete ostyát áldoztatok
a vidám fekete misékben!
Meghitt templomaim lettetek, únt szivek
s titkon tolongtatok farom csókjára rondán.
Ismerjetek ma rá Sátánra, hogy nevet,
mint a világ, győzve, gorombán!
Azt hittétek talán, leálcázott csalók,
hogy a Mester eszén túl lehet járni tudni?
S díj nektek majd a gaz játékból dupla lóg:
gazdagnak lenni s mennybe jutni?
Kell hogy a vén vadászt fizesse préda dús,
aki sokáig ült s ki nem mozdult a lesbűl;
viszlek ma hát velem, megúnt társai bús
munkámnak, a sürűn keresztül,
viszlek a néma föld, a szirtel sűrüjén
keresztül s ős tömeg hamvain testeteknek
egy palotába, mely nagy mint én, és kemény,
s egyetlen kőből született meg,
a Bűnből született, s kemény és nem mozog,
s amelyben gőgön ül, kínom és diadalmam!"
- Ekközt egy fennülő Angyal ajkán azok
dicsőségéről zeng a dallam,
akiknek szíve így szól: "Áldott ostorod,
Uram! a Szenvedés magasztal áldva téged!
Szivünkkel könnyedén játszik erős karod,
de végtelen a Bölcseséged!"
S az égi Trombita oly édesen kiált
szent ünnepestjein az örökös szüretnek,
hogy tőle mindazok szivében, kiket áld,
mennyei mámorok születnek.