Várad: villanyváros!…

Várad: villanyváros!… szerző: Somlyó Zoltán

                             Juhász Gyulának

Ki ifjú éveim kristálypoharát, eme drága várost,
elferdült ajkaimhoz vinni: beteg vagyok, szegény vagyok –
szerelmem szégyenfájáról, hol fázva függök,
szememnek foszló fénye, ím, feléd ragyog!

Voltam valaki köztetek a derűs és dévaj Biharban!
És ó, be sírtam, ó, be nyögtem sok-sok vészben és viharban!
Voltam veletek egy bánat és egy öröm,
ama csillogó és bútól ittas körökön…

S leszünk még egyek sebben, lobban, fakó ravatalban!
Leszünk még kocsmaasztalok között penész a falban!…
És lesz még szenteltvízbe mártva mi kezünk,
mellyel az átkok tört vizein evezünk…

Ma már csupa fehérség bennem, ami szín…
Ó, vörhenyeges hársak!… Ó, csöndes napi kín!…
Ó, vak, tompa sikátor!… Ó, lázzal ködös est!…
Ó, Kékmacska! Rossz csapszék! Ó, tiltott női test!…

Ó, téli villanyváros! Ó, balladás allé!
Ó, rossz hotelszobában könnyel hűs tealé!
Ó, város: villanyváros! szívemnek villanya!
Ó, Nagyvárad: királyi és dús álomtanya…

Búcsúzom most tetőled, ki Meát ringatád.
Búcsúzom most tetőled, ki hangját hallhatád.
Búcsúzom most tetőled, ki hordtad földeden.
Búcsúzom most tetőled, ki adtad őt nekem…

Mea, szívemnek hölgye, de én züllött vagyok!
Mint holt gazda kutyája, oly vert, ütött vagyok.
Mea selymei lágyak, de szíve csontkemény –
Ó, Várad, villanyváros, látnád: mi lettem én…