Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. XII. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. XI. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
NEGYEDIK RÉSZ. XII. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. XIII. FEJEZET. →

XII. FEJEZET.

A harmadik kérésről.

Legyen a te akaratod.

I. Miért következik mindjárt az Isten országának kérése után, hogy legyen az ö akarata?

Mivel azt mondja Krisztus Urunk:^[1] „Nem minden, a ki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyeknek országába; hanem a ki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyekben van, az megyen be mennyeknek országába;” mindenkinek, ki ama mennyei országba be kíván jutni, kérnie kell Istentől, hogy legyen az ő akarata. Azért tétetett e kérés ide, mindjárt a mennyország kérése után.

II. Mily módon foghatjuk fel e kérés valódi értelmét?

Hogy pedig megértsék a hívek, mily szükséges nekünk az, a miért e kérésben könyörgünk és mily sok üdvös ajándékban részesülünk annak megnyerése által: mutassák ki a plébánosok, mily sok nyomorúság és ínség áradott az emberi nemre az első szülők bűne által.

III. Miféle bajokat hozott az emberi nemre első szülőnk vétke?

Isten u. i. a teremtett lényekbe kezdettől fogva beoltotta saját javuknak óhajtását, úgy, hogy némi természeti hajlammal keressék és kívánják végczéljokat, melytől, ha külső akadály közbe nem jő, soha el nem térnek. Kezdetben az emberben ezen vágy az Isten mint az ő boldogsága szerzője és szülője után annál kitűnőbb és rendkívülibb volt, mivel észszel és ítélőtehetséggel bírt. De míg ezen a természettel velük született szerzetet a többi, észszel nem bíró teremtmények megtartották, melyek valamint kezdetben természetüknél fogva jóknak teremtettek, úgy azon állapotban és minőségben megmaradtak s maiglan is meg vannak: a szerencsétlen emberi nem irányát eltévesztette; mert nemcsak az eredeti igazságnak azon javait veszté el, melyekkel Istentől természetének lényegén fölül elhalmoztaték és felékesítteték, hanem elhomályosító a szívébe oltott kiváló törekvést is a jóra.^[2] „Mind elhajlottak, úgymond a próféta, mindnyájan haszontalanokká lettek: nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs”. Mert^[3] „az ember szívérzései és gondolatai hajlandók a gonoszra már ifjúságától”, elannyira, hogy innét könnyen megérthetni, hogy senki sem képes önmagától üdvösét gondolni, hanem mindenki hajlandó^[4] a rosszra és az emberek rossz kívánságai megszámlálhatlanok, miután hajlanak és égő vágygyal ragadtatnak a haragra, gyűlölségre, kevélységre, nagyravágyásra s majd mindenféle rosszra.

IV. Ámbár sok nyomorral van elhalmozva az ember, állapotát mégsem ismeri.

Jóllehet folyton küzdünk ezen bajokkal, mindazáltal nemünk legnagyobb szerencsétlensége abban áll. hogy azok között igen sok van, a mi nekünk rossznak sem látszik; a mi az emberek nagy nyomorúságára mutat, kik, a vágyak és kívánságoktól megvakíttatva, nem látják be, hogy, a miket üdvösöknek gondolnak, legtöbbnyire kárhozatosak: sőt inkább amaz ártalmas rosszakra, mint valami óhajtandó és kívánatos jóra ragadtatnak; azoktól pedig, a mik valóban jók és tisztességesek, mint veszedelmesektől visszaborzadnak. E bal véleményt és ferde ítéletet kárhoztatja Isten, midőn így szól:^[5] „Jaj nektek, kik a gonoszt jónak mondjátok és a jót gonosznak, a sötétséget világossággá tevén és a világosságot sötétséggé; a keserűt édessé tevén és az édeset keserűvé.”

V. Miként állítja szemeink elé a szentírás ezen nyomorúságunkat?

Azért a szentírás, hogy szemeink elé állítsa nyomorúságunkat, azokkal hasonlít bennünket össze, kik az ízlés ép érzékét elvesztették; minek következtében az egészséges eledelt megvetik s az ellenkezőt kívánják. Összehasonlít továbbá a betegekkel: mert valamint azok, míg a betegségből föl nem gyógyulnak, az egészséges emberek tisztét és kötelmeit nem végezhetik: úgy mi Istennek kedves cselekedeteket az isteni kegyelem segélye nélkül nem teljesíthetünk.

VI. A természet megromlott állapotában mily nagy az emberek erőtlensége arra, hogy valami jót tehessenek.

Ha ezen állapotban valamit tehetünk is, az mind csekély és a mennyei boldogság elnyerésére kevés vagy épen semmi fontossággal sem bír. De Istent méltón szeretni és tisztelni, nagyobb és fenségesebb valami, mintsem mi földhöz tapadtak azt emberi erővel elérhetnék, hacsak az isteni kegyelem által nem segíttetünk.

VII. Az isteni dolgokban egészen hasonlók vagyunk a gyermekekhez.

Az emberi nem nyomorult állapotának kifejezésére igen alkalmas amaz összehasonlítás is, melylyel hasonlóknak mondatunk a gyermekekhez, kik magokra hagyatva, meggondolatlanul kezdenek mindenbe; gyermekek vagyunk, mondjuk és oktalanok, hiábavaló beszédre és haszontalan cselekedetekre vetemedők, ha az Isten segélyét megvonja tőlünk. Mert így dorgál bennünket a bölcs:^[6] „Meddig szeretitek kicsinyek a gyermekséget, meddig kívánják a bolondok azt, mi nekik ártalmas.” És az apostol^[7] így int: „Ne legyetek gyermekek értelemre nézve.” Mindamellett nagyobb hibában és tévedésben forgunk, mint ama gyermekkor, mely csak emberi okosság híjával van, melyhez azonban idővel önmagától eljuthat, míg mi az isteni bölcsességet, mely az üdvösségre szükséges, hacsak Isten nem vezérel és nem segít, meg nem szerezhetjük; mert ha Isten segélye nincs velünk, az igazi jókat elvetve, önkényt rohanunk a veszedelembe.

VIII. Ekkora rossz ellen minő gyógyszert ajánl e kérés?

És ha valaki a lelki vakságtól Isten ereje által megszabadul s az emberek ezen nyomorúságát belátja, érzékeinek fásultsága megszűnvén, észreveszi a tagoknak törvényét, fölismeri az érzékiségnek a lélekkel ellenkező kívánságait és megfontolja természetünknek rosszra való hajlandóságát: lehetetlen, hogy ily nagy baj ellenében, mely a természet bűnös volta miatt nyom bennünket, a legnagyobb szorgalommal alkalmas gyógyszert ne keresne és amaz üdvös rendszabályt ne óhajtaná, mely szerint a keresztény embernek életét intéznie és alkalmaznia kell. Ez tehát az, a miért könyörgünk, midőn így kérjük az Istent: „Legyen a te akaratod.” Mert midőn az engedelmességet megtagadva és Isten akaratát megvetve, ezen nyomorúságokba estünk: Isten e nagy bajok ellenében azon egyedüli gyógyszert adta nekünk, hogy egykoron az Isten akarata szerint éljünk, melyet vétkezve megvetettünk s minden gondolatunkat és cselekedetünket ahhoz mérjük. Hogy ezt elérhessük, esedezve kérjük Istentől: „Legyen a te akaratod.”

IX. Azoknak, kik megigazulván Istennek engedelmeskednek, szintén szükséges e kérés elmondása.

Ezt pedig azoknak is buzgón kell kérniük, kiknek lelkében már uralkodik az Isten és kik az isteni világosság sugaraitól már megvilágosítvák, úgy, hogy e kegyelem jótékony befolyása következtében Isten akaratának hódolnak. Ámde ha ily állapotban vannak is, mégis saját kívánságaik harczolnak ellenük ama rosszra való hajlandóságnál fogva, mely az érzékekbe van oltva úgy, hogy, ha bár megigazulunk is, mindazáltal nagy veszély fenyeget itt bennünket mimagunk részéről, nehogy félrevezettetve és elcsábíttatva a „kívánságoktól, melyek^[8] tagjainkban harczolnak,” újólag letérjünk az üdvösség útjáról. E veszélyre figyelmeztetett Krisztus Urunk ama szavakkal:^[9] „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”

X. A rossz kívánság, melyet tökéletesen kiirtani senki sem képes, még a megigazultakban is megvan.

Mert nem áll az embernek hatalmában, még annak sem, ki Isten kegyelme által megigazult, testi kívánságait úgy lecsillapítani, hogy azok soha többé föl ne támadjanak, mivel t. i. az Isten kegyelme meggyógyítja ugyan a megigazultak lelkét, de nem testét is, melyről írta az apostol:^[10] „Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, az az: testemben, a jó.” Mert mihelyt az első ember az eredeti igazságot, mely, mint valamely fék, zabolázta kívánságait, elvesztő: az ész tovább nem bírá azokat az engedelmességben úgy megtartani, hogy meg ne kívánják azokat, a mik az észszel is ellenkeznek. Azért írja az apostol, hogy a bűn, az az: a bűnnek élesztője, az ember ama részében lakik, értésünkre, adván, hogy az nem ideiglenesen, vendégképen tér be hozzánk, hanem, míg élünk, mint testünknek lakosa, állandóan megmarad tagjaink hajlékában. Azért belső és külső elleneinktől szünet nélkül ostromoltatva, könnyen beláthatjuk, hogy Istenhez kell segítségért folyamodnunk és kérnünk, hogy teljesedjék bennünk az ő akarata. Most már e kérés értelmét kell a híveknek kifejtenünk.

XI. Mily értelemben vétetik e kérésben Isten akarata?

Mellőzvén itt sokat, a miket Isten akaratáról tudós férfiak hasznosan és bőven fejtegetnek, azt mondjuk, hogy itt az akarat az úgy nevezett akarat-nyilvánulás, vagyis a helyett vétetik, a mit Isten tennünk parancsolt vagy tiltott. Azért itt az akarat szó magában foglalja mindazt, a mi a mennyei boldogság elnyerésére tartozik, akár a hitre, akár pedig az erkölcsökre vonatkozik: végre mindazt, a mit Krisztus Urunk önmaga vagy egyháza által tennünk parancsol vagy tilt. Mely akaratról ekképp nyilatkozik az apostol: „Azért ne legyetek oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Isten akarata.”^[11]

XII. Mi a harmadik kérés értelme?

Midőn tehát kérjük: „Legyen a te akaratod,” a mennyei Atyától mindenekelőtt azon képességet kérjük, hogy az isteni parancsoknak engedelmeskedhessünk s neki szentségben és igazságban szolgálhassunk minden napjainkban; hogy mindent az ő tetszése és akarata szerint tegyünk, hogy tiszteletben tartsuk azon kötelességeket, melyeket a Szentírásban ügyel műnkbe ajánl; hogy az ő vezetése alatt és segítségével mindent teljesítsünk, a mi azokhoz illő, kik nem a test ösztönéből, hanem Istentől születtek, követvén Krisztus Urunk példáját, „ki engedelmes lett a halálig és pedig a keresztnek haláláig”^[12] hogy készek legyünk bármit kiállani, mint az ő akaratától csak legkevésbé is eltérni.

XIII. Kik lángolnak főképen leghőbb buzgalommal és szeretettel azokért, a miket itt kérünk?

Nincs senki, ki forróbb buzgalommal és szeretettel lángolna e kérés iránt, mint az, a kinek megadatott azoknak rendkívül nagy méltóságát belátni, kik Istennek engedelmeskednek. Mert az fölfogja e mondat elvitázhatlan igazságát, hogy: Istennek szolgálni és neki engedelmeskedni, annyi, mint uralkodni. „Ki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyekben vagyon, az az én atyámfia és húgom és anyám,”^[13] úgymond az Ur; az az: a szeretet és jóakarat minden kötelékei a legszorosabban fűznek ahhoz engemet. Alig van a szent férfiak között egy is, ki e kérésben foglalt felséges ajándékot buzgalommal ne kérte volna Istentől, és mindnyájan ugyan kitűnő, de igen sokszor különféle imádsággal éltek: kik közöl nézzük csak Dávidot, e bámulandó és gyönyörködtetően zengő zsoltáros királyt: mily különféle hangot használ e kérés kifejezésére. Mert majd így szól: „Vajha utaim a te igazságaid megőrzésére lennének intézve;”^[14] majd pedig: „Vezess engem parancsaid ösvényére, mert kedvelem azt.”^[15] Némelykor így: „Lépteimet igazgasd beszéded szerint és ne uralkodjék rajtam semmi igazságtalanság”^[16] Ide tartoznak ama szavai is: „Adj érteimet nekem, hogy megtanuljam parancsaidat. Ítéleteidre taníts meg engem. Adj értelmet, hogy tudjam bizonyságaidat.”^[17] Sokszor ugyanazon értelmet más szavakba öltözteti, máshogyan fejezi ki. E helyek figyelműre méltók s a híveknek megmagyarázandók, hogy mindnyájan megértsék, mily sok fontos és üdvös dolog foglaltatik ezen kérés első részében.

XIV. Mit jelentünk még e kéréssel?

Második helyen, midőn kérjük: „legyen a te akaratod,” a test cselekedeteinek megutálását fejezzük ki, melyről írja az apostol:^[18] „Nyilvánvalók pedig a test cselekedetei, melyek ezek: paráznaság, tisztátalanság, szemtelenség, bujaság” stb., és:^[19] „Ha a test szerint éltek, meghaltok;” s kérjük az Istent, hogy ne engedje azokat tennünk, a miket az érzékek, a kívánság és gyarlóság sugallnak, hanem hogy akaratunkat az ő akaratához szabjuk. Távol vannak ezen akarattól az élvezetekbe merült emberek, kiknek szívei és gondolkozásmódja a földiekhez tapadnak. Mert a kívánságtól hanyatt-homlok ragadtatnak annak bírására, a mit megkívántak és a rossz kívánság ama gyümölcsében helyezik a boldogságot, úgy, hogy boldognak mondják azt, a ki, akármit kíván, elnyeri. Mi ellenben azt kérjük Istentől, hogy, mint az apostol mondja:^[20] „a testet ne ápoljuk a kívánságok szerint,” hanem hogy legyen az ő akarata.

XV. Jobb azt kívánni, hogy az történjék meg, a mit Isten akar, mint az, a mit mi kívánunk?

Jóllehet nem könnyen szánjuk rá magunkat, hogy azt kérjük Istentől, hogy kívánságainkat ne teljesítse, mert a lélek ezen elhatározása nehézséggel jár, mivel, ha ezt kérjük, úgy látszik, minmagunkat némileg gyűlöljük, a mit aztán bolondságnak mondanak azok, kik egészen a testhez ragaszkodnak. De mi örömest fogadjuk még a bolond elnevezést is Krisztusért; Ő az ugyanis, ki azt mondja:^[21] „A ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát;” főkép mivel tudjuk, hogy sokkal jobb azt kívánni, a mi helyes és igazságos, mint elérni azt, a mi az észszel, az erénynyel, Isten törvényeivel ellenkezik. És valóban rosszabb helyzetben van az, a ki eljut ahhoz, a mit vaktában és a testiség ösztönéből megkívánt, mint az, a ki meg nem nyeri azt, a mi után, mint helyes dolog után sóvárgott.

XVI. Azokat sem kell kérni Istentől, a mik a jámborsághoz nem tartoznak.

De nemcsak azt kérjük, hogy ne adja meg Isten, a mit magunk szántából kívánunk, midőn kívánságunk nyilván rossz: hanem, hogy azt se adja meg, a mit a világosság angyalának képébe öltözött ördög tanácsa- és sugallatából néha mint jót kérünk. Egészen helyesnek és szeretettel teljesnek látszik az apostolok fejedelmének^[22] ama buzgalma, melylyel az Urat a halálra menés szándékáról lebeszélni igyekezett: s mégis keményen megdorgáló őt az Ur, mivel emberi érzelmektől s nem isteni bölcsességtől vezéreltetett. Mi lehetett volna az Urra nézve látszólag szeretettel teljesebb ama kívánságnál, melylyel a szent férfiak, Jakab^[23] és János, a vendégszeretetet még mesterüktől is megtagadó szamariaikra neheztelve, hozzája fordultak, hogy ama kemény szívűeket és emberteleneket égi tűzzel veszítse el? De Krisztus Urunk megfeddette őket, mondván: „Nem tudjátok, minő lelkitek vagytok? Az ember fia nem jött lelkeket veszteni, hanem üdvözíteni.”^[24]

XVII. Midőn kérésünkkel Istenhez fordulunk a természet fönntartására szükségesek megadásáért, főkép úgy kell azokat kérni, hogy csak úgy nyerjük el azokat, ha Isten is akarja.

Nemcsak akkor kell pedig kérnünk Istent, hogy legyen meg az ő akarata, midőn, a mit kívánunk, rossz, vagy rossznak látszik; hanem akkor is, midőn tettleg nem rossz, úgymint; mikor az akarat a természet amaz első hajlamát követi, hogy kívánja azokat, mik a természet fönntartására szolgálnak és visszautasítja, a mik azzal ellenkezőknek látszanak. Azért, midőn ilyesmit kérni akarunk, mondjuk lélekből: „legyen e te akaratod!” kövessük őt magát, kitől az üdvösséget s az üdvösség tanítmányát nyertük, ki, – jóllehet a kínoktól és a keserű haláltól természetes félelemmel visszaborzadott, – mindazáltal a legnagyobb kínoktól való iszonyodásban is saját akaratát az Atya Isten akarata alá veté, mondván: „Ne az én akaratom, hanem a tied legyen.”^[25]

XVIII. Minthogy Isten segítsége nélkül a bűnt nem kerülhetjük el, e kérésben azt is kérjük.

De annyira meg van romolva az emberi nem, hogy ha elnyomjuk és Isten akarata alá vetjük is a kívánságot, mégis Isten segítsége nélkül, – melylyel a gonosztól védelmeztetünk és a jóra vezettetünk, – a bűnöket kerülni nem bírjuk. Azért e kéréshez kell folyamodnunk s Istent kérnünk, hogy ő maga végezze be bennünk, a mit megkezdett; nyomja el a kívánság szilaj gerjedelmeit, hajtsa az ész uralma alá a vágyakat s alkalmazzon végre bennünket egészen az ő akaratához. Kérjük egyszersmind, hogy az egész föld kereksége jusson el Isten akaratának megismerésére, hogy annyi század és nemzetség előtt elrejtett isteni titok ismeretes és nyilvánvaló legyen mindenekelőtt.

Miképpen mennyben, úgy a földön is.

XIX. Mit jelent e záradék?

Továbbá ezen engedelmesség alakját és meghatározását kérjük, hogy t. i. az ama szabály szerint intéztessék, melyet az égben mind a szent angyalok megtartanak, mind a mennyei lelkek többi kara követ: hogy valamint ők önként s legnagyobb örömmel engedelmeskednek az isteni felségnek, úgy mi Isten akaratának, mint maga leginkább akarja, örömmel hódoljunk.

XX. Istennek nem jutalomért, hanem Iránta való szeretetből kell engedelmeskedni.

Ama szolgálatban és buzgalomban, melyet Isten iránt mutatunk, végtelen szeretetet és kitűnő hódolatot kíván tőlünk az Isten, hogy, habár a mennyei jutalmak reményével szenteljük is egészen neki magunkat, mégis azért reméljük azokat, mivel az isteni fölségnek tetszett, hogy azon reménységet tápláljuk. Azért egész reményünk az Isten iránti szereteten alapuljon, ki szeretetünk jutalmául az örök boldogságot rendelő. Mert vannak, kik szívesen szolgálnak valakinek, de csak a jutalomért, melyre szeretetüket irányozzák. Vannak továbbá, kik csak szeretet- és tisztelettől indíttatva egyedül annak, – kit szolgálnak, – jóságára és erényére tekintenek, melynek meggondolása és csodálásából boldognak tartják magokat, hogy szolgálatokat neki szentelhetik.

XXI. Ugyanezen záradék egyéb értelmezései.

Amaz ellentét; „Miképpen mennyben, úgy a földön is,” ezt is jelenti. Mert nekünk leginkább arra kell törekednünk, hogy Isten iránt engedelmesek legyünk, mint a boldogok lelkeiről mondottuk, kiknek dicséretét az ő hódolatteljes engedelmességükért ama bizonyos zsoltárban így zengi Dávid:^[26] „Áldjátok az Urat minden erősei: ti szolgái, kik az ő akaratját cselekszitek.” Ha valaki sz. Cyprián^[27] szerint magyarázva e záradékot, azt mondja: „mennyben” az az: a jók és jámborokban; a „földön” az az: az istentelenekben és gonoszakban: mi az ő véleményét is helybenhagyjuk, hogy az „ég” alatt a lelket, a „föld” alatt pedig a testet kell érteni, hogy mind mindenek, mind minden mindenben Isten akaratának hódoljanak.

XXII. Miképp foglaltatik e kérésben hálaadás is?

E kérés hálaadást is tartalmaz. Mert az Ő legszentebb akaratát tiszteljük és legnagyobb örömtől áthatva dicsőítjük és magasztaljuk őt műveiért, mivel bizonyosan tudjuk, hogy mindeneket jól cselekedett. Mert mivel tudjuk, hogy Isten mindenható: szükségkép következik, hogy mindenek létét az ő akaratából számlázottnak ismerjük el. Midőn pedig Őt egyszersmind legfőbb jónak állítjuk, a mint valóban az is, ezzel megvalljuk, hogy minden műve jó, mintán mindeneket ő maga saját jóságában részesített. Ha mindenben Isten szándékát föl nem fogjuk, mégis minden kételyt és habozást félre tevén, mindenben az apostollal valljuk: hogy: „kikutathatatlanok az ő utai”^[28] De főkép még azért is tiszteljük Isten akaratát, mivel a mennyei világosságra méltatott bennünket. Mert „minket a sötétség hatalmából kiragadván, általvitt az ő szerelmes Fiának országába.”^[29]

XXIII. Mit kell e kérésitől elmélkedésre fordítanunk?

De, hogy utoljára megmagyaráztassék, a mi e kérésről való elmélkedéshez tartozik: vissza kell térnünk arra, a mit elején megérintettünk, hogy a népnek e kérés kifejezésében törődött és alázatos szívűnek kell lennie, megfontolván a kívánságoknak az Isten akaratával ellenkező és a természetben rejlő erejét; meggondolván, hogy őt e tekintetben a teremtmények mind fölülmúlják, melyekről írva van; „Mindenek szolgálnak neked:^[30] s hogy nem más, mint gyarló gyengeség, mely Isten előtt semmi kedves dolgot nemcsak be nem végezhet, de nem is kezdhet, hacsak Isten segítsége által nem gyámolíttatik. Mivel pedig, mint mondottuk, nincs semmi felségesebb és jelesebb, mint Istennek szolgálni s az ő törvénye és parancsai szerint élni: a keresztény emberre nézve lehet-e kívánatosabb, mint az Úr utain járni, semmit sem nem gondolni, sem nem cselekedni, a mi Isten akaratával ellenkeznék? Hogy pedig ezt sajátjává tegye s a mellett híven megmaradjon, állítsa szemei elé a sz. könyvekből azok példáját, kiknek, mivel törekvéseiket Isten akaratához nem alkalmazták, minden kedvük ellen történt.

XXIV. Mily nagy hasznot húzhatunk ezen kérés fölött való elmélkedésből a békességes életre?

Végül inteni kell a híveket, hogy nyugodjanak meg Isten egyszerű és föltétlen akaratában; a ki méltóságán alóli helyzetben látszik lenni, tűrje békével sorsát, ne lépjen ki sorából, hanem azon hivatásban maradjon meg, melyre hivatott s vesse alá saját ítéletét Isten akaratának, ki jobban gondoskodik rólunk, mint magunk kívánhatnék. Ha családi bajok, ha testi betegség, ha üldözések vagy más viszontagságok és kellemetlenségek sanyargatnak bennünket: legyünk erősen meggyőződve, hogy ezek közöl semmi sem érhet bennünket Isten akarata nélkül, mely legfőbb oka mindennek; azért nem kell szerfölött megindulnunk, hanem csüggedetlen lélekkel viselnünk és buzgón imádkoznunk: „Legyen az Úr akarata”, felkiáltván szent Jobbal: „Amint az az Úrnak tetszett, úgy lőn: legyen áldott az Úr neve.”^[31]

1. Mát. 7, 21.
2. 52. zsolt. 4.
3. Móz. I. K. 2, 21.
4. Rom. 7, 19. s. k.
5. Iz. 5, 20.
6. Példab. 1, 22.
7. I. Kor. 14, 20
8. Jak. 1, 14.
9. Mát. 26, 41.
10. Rom. 7, 18.
11. Efez. 5, 17.
12. Filipp. 2, 8.
13. Mát. 12, 50.
14. 11. zsolt. 5.
15. 118. zsolt. 35.
16. Ugyanott 133. v.
17. Ugyanott 73. v. 108. zsolt.
18. Gal. 5, 19.
19. Rom. 8, 13.
20. Rom. 13, 14.
21. Mát. 16. 14.
22. Mát. 16, 22 és k.
23. Luk. 9, 54.
24. Ugyanott 55. 56.
25. Luk. 22. 42.
26. 102. zsolt. 21.
27. Sz. Cypr. az Úr imáds.
28. Rom. 11, 33.
29. Kolossz. 1, 13.
30. 118. zsolt. 91.
31. Job 1, 21.