Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
NEGYEDIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.
VIII. FEJEZET.
Hogyan kell imádkozni?
I. A népet az imádkozás legjobb módjára oktatni kell és mit tesz lélekben és igazságban imádkozni?
Igen sok függ attól, hogy imádkozzunk: mert ámbár az ima jó és üdvös, mindazáltal, ha jól nem alkalmazzuk, semmit sem használ; mert gyakran nem nyerjük el azt, a mit kérünk, azért, mint szent Jakab mondja,[1] mivel rosszul kérjük. Azért tanítsák meg a lelkészek a hívő népet mind a magán, mind a nyilvános ima legjobb módjára. A keresztény ima szabályait Krisztus Urunk tanításából tudjuk. Tehát „lélekben és igazságban”[2] kell imádkozni. Mert a mennyei Atya olyanokat keres, kik őt lélekben és igazságban imádják; ilyképpen pedig az imádkozik, ki benső és buzgó szívbeli áhítattal imádkozik; a mely [ 448 ]szellemi imával a szóbelit nem zárjuk ki. Azonban méltán azon imának tulajdonítunk elsőséget, mely buzgó lélekből fakad, melyet Isten, ki az emberek legtitkosabb gondolatait is ismeri, hall, ha szájjal nem nyilváníttatik is. Meghallgatta azon Annának,[3] ki Sámuel anyja volt, benső imáit, kiről olvassuk, hogy mindig csak sírva és ajkait mozgatva imádkozott. Így imádkozott Dávid is; mert így szól:[4] „Neked szólott szívem, az én arczom téged keresett.” Ilynemű példákat gyakran találnak, kik a sz. könyveket olvasgatják.
II. Miben áll a szóbeli imának legfőbb haszna?
A szóbeli imának pedig saját hasznossága és szükségessége van. Mert a lélek buzgalmát gyullasztja és az imádkozó vallásosságát táplálja; a miről sz. Ágoston Próbához így írt:[5] „Némelykor szavakkal és más jelekkel élénkebben serkentjük magunkat ama szent vágy öregbítésére.” Néha lelkünk égő vágya és áhítata kényszerít, hogy szavakkal adjunk kifejezést érzelmünknek; mert ha a lélek örömtől áradozik, illő, hogy a nyelv is örvendjen és valóban méltó, hogy oly bőséges lelki és testi áldozatot tegyünk, mint az apostolok szoktak imádkozni, miként az „Apostolok Cselekedeteiből” és az apostol több helyéből tanuljuk.
III. A magán imában nem oly szükségesek a szavak, mint a nyilvánosban.
Az imádkozásnak két módja van, a magán és nyilvános ima; a magán imával élünk, hogy a benső buzgóságot és áhítatot előmozdítsa; a nyilvános imában, mely a hívek vallásosságának táplálására rendeltetett, bizonyos és meghatározott időben a szavak használata nem mellőzhető.
IV. Lélekben egyedül a keresztények imádkoznak és a hosszas imákat nem kell kerülniük.
E szokást pedig, lélekben imádkozni, mely a keresztények sajátja, a hitetlenek épen nem gyakorolják; kikről így szól Krisztus [ 449 ]Urunk:[6] „Imádkozván sokat ne beszéljetek, mint a pogányok: mert azt vélik, hogy sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hasonlók hozzájuk; mert a ti Atyátok tudja, mire van szükségtek, mielőtt kérnétek őt.” Ámbár pedig a sok beszédűséget tiltja, mindazáltal a hosszas imákat, melyek a lélek égő és tartós áhítatából fakadnak, nemcsak nem kárhoztatja, sőt saját példájával is buzdít bennünket ezen imára, úgymint, ki nemcsak éjeket töltött imádságban, hanem ugyanazon szavakat háromszor ismételte.[7] Annyi azonban áll, hogy a szavak puszta hangoztatása Istent meg nem indítja.
V. A képmutatók imáit megveti az Úr.
A képmutatók sem imádkoznak lélekből, kiknek példájától visszariaszt bennünket Krisztus Urunk, midőn mondja:[8] „És mikor imádkoztok, ne legyetek, mint a képmutatók, kik a zsinagógákban és az utczák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy láttassanak az emberektől. Bizony mondom nektek, elvették jutalmukat. Te pedig, mikor imádkozol, menj be kamarádba és ajtóbetéve imádd Atyádat a rejtekben; és Atyád, ki lát a rejtekben, megfizet neked.” A kamara, melyről itt szó van, az ember szívét jelenti; melybe nem elég belépni, hanem szükséges azt be is zárni, hogy kívülről a lélekbe ne nyomuljon és ne folyjon valami, a mi az ima tisztaságát megzavarhatja; mert a mennyei Atya, ki mindenkinek érzelmét és titkos gondolatait látja, az imádkozó kérelmét akkor teljesíti.
VI. Ha kérésünk azonnal nem teljesül, azért az áhítat eme gyakorlatával nem kell felhagynunk.
Az imához továbbá szükséges az állhatatosság, a melynek hogy mily nagy hatása van, Isten ama bíró példájával bizonyítja,[9] ki, ámbár sem az Istent nem félte, sem az embereket nem tisztelte, az özvegy állhatatossága és türelme által meggyőzeire annak kérését teljesítette. Tehát állhatatosan kell Istent kérni és nem kell követni azokat, kik egyszer-kétszer imádkozván, ha meg nem nyerik, a mit kérnek, az imában kifáradnak: mert ezen kötelességben nincs helye a kifáradásnak, mint Krisztus [ 450 ]Urunk és az Apostol példája tanítja. Ha néha akaratunk abban megfogyatkoznék, kérjünk Istentől erőt az állhatatosságra.
VII. Krisztus megparancsolta, hogy ha valamit a mennyei Atyától kérni akarunk, az ö nevében kérjük.
Azt is akarja az Isten Fia, hogy az ő nevében intézzük az Atyához imádságunkat; melynek az ő érdeme és pártfogónk kedvessége oly erőt kölcsönöz, hogy a mennyei Atya azt meghallgatja. Mert ő maga mondja szent Jánosnál:[10] „Bizony, bizony mondom nektek: ha mit kérendetek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és megnyeritek, hogy örömötök teljes legyen;" és ismét:[11] „Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megcselekszem azt."
VIII. Az imában a szentek buzgalmát kell utánozni és a kéréshez hálaadást kapcsolni.
Utánozzuk ama forró buzgóságot, melylyel a szentek imádkoztak. A kéréshez pedig hálaadást is kapcsoljunk az apostolok példája szerint, kik eme szokást folytonosan megtartották; mint az Apostolnál látható.
IX. Hogy az ima buzgó és hatályos legyen, böjtölést és alamizsnálkodást kell hozzá csatolni.
Az imához böjtölést és alamizsnálkodást kell csatolnunk. A böjtölés bizonyára a legszorosabb összeköttetésben áll az imával; mert kik étellel és itallal igen elteltek, azok elméje annyira el van nyomva, hogy sem Istenre gondolni, sem az imádság tartalmára vigyázni nem képesek. Továbbá az alamizsnálkodás is szoros viszonyban van az imával. Mert az, kinek midőn tehetségében áll jót tenni azzal, ki más könyörületességéből él és még sem segít felebarátján és testvérén, azt merné mondani, hogy szeretettel bír? vagy hogyan kérheti Isten segélyét az, kiben nincs szeretet? hacsak, midőn bűnei bocsánatát kéri, egyszersmind szeretetért nem esd Isten előtt. Azért Isten rendelése, hogy az emberek [ 451 ]üdvén eme hármas gyógyszerrel legyen segítve. Mert midőn a vétekkel vagy Istent bántjuk meg, vagy felebarátunkat sértjük, vagy magunknak ártunk: a szent imával kiengeszteljük Istent; az alamizsna által eleget teszünk az embereken ejtett sérelmekért; a böjtölés által pedig saját életünk szennyét töröljük el. S habár mindenik a bűnök minden egyes neme ellen hasznos, mégis különösen az említett bűnök ellen hathatósak.