Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. V. FEJEZET.

← NEGYEDIK RÉSZ. IV. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai NEGYEDIK RÉSZ. V. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. VI. FEJEZET. →

V. FEJEZET.

Kikért kell imádkozni.

I. Nincs senki e világon, a kiért nem volna szabad Istenhez imádkozni.

Miután a hívő nép megtanulta, miket kell kérnie, arra is meg kell tanítani, kikért kell imádkoznia. Az ima pedig kérésből és hálaadásból áll; azért előbb a kérésről szóljunk. Imádkoznunk kell tehát mindenkiért az ellenségeskedés, nemzetiség vagy vallás minden különbsége nélkül. Mert akár ellenség, akár idegen vagy hogy hitetlen legyen valaki, mégis felebarátunk, kit mivel Isten parancsa szerint szeretnünk kell, következik, hogy érte imádkozni is tartozunk, minthogy az ima a szeretet kötelme; erre vonatkozik az apostol amaz intelme:^[1] „Kérlek benneteket, hogy minden emberért mondassanak imák.” S ezen imában először azok kérendők, a mik a lélek üdvére tartoznak, s aztán, a mik a testére.

II. Kikért kell főkép imádkozni?

Az ima e kötelmét legelőször a lelkipásztorokért kell teljesítenünk, mire az apostol saját példájával int bennünket; mert azt írja kolosszaiakhoz,^[2] hogy imádkozzanak érette, hogy az Isten megnyissa neki a beszéd ajtaját; így ír a Tesszaloniakaiakhoz^[3] is. Azonkívül az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk:^[4] „Az anyaszentegyház pedig szüntelen könyörög vala Péterért.” Mely kötelességre szent Vazul is figyelmeztet bennünket az „Erkölcsökről”^[5] czímű könyveiben. Imádkoznunk kell azokért, úgymond, kik az igazság igéjének elöljárói. Másodszor, ugyanazon apostol szerint, imádkoznunk kell a fejedelmekért. Mert mindenki tudja, mily hasznosak a közjóra az istenfélő és igazságszerető fejedelmek. Kérni kell tehát Istent, hogy, a kik a többi emberek fölött vannak, olyanok legyenek, a milyeneknek lenniök kell. Akadunk szent emberek között olyan példákra is, melyek arra intenek, hogy a jókért és jámborokért is imádkozzunk. Mert ezeknek is szükségük van mások imádságára, a mi Istentől van rendelve, hogy, érezvén, miképp szükségük van a gyengébbek imáira, kevélységre ne vetemedjenek.

III. Megmuttatik, hogy ugyanazt saját ellenségeinkért, s az anyaszentegyház ellenségeiért is kell tennünk.

Azonkívül megparancsolá az Úr, hogy imádkozzunk azokért,^[6] „a kik üldöznek és rágalmaznak bennünket.” Sz. Ágoston^[7] is bizonyítja, hogy apostoloktól öröklött szokás azokért, kik az egyházhoz nem tartoznak, imádkozni és könyörögni, hogy a hitetleneknek hit ajándékoztassék, a bálványimádók az istentelenség tévelyéből megszabadíttassanak, a zsidók a lelki sötétség eloszlatása után az igazság világosságát megismerjék, az eretnekek kijózanodván a katholikus tanítás szabályait megtanulják, a szakadárok az anyaszentegyházzal, melynek egységétől elpártoltak, az igaz szeretet köteléke által összefűződve ismét egyesüljenek. Hogy mily erővel bírnak ily emberekért a szívből fakadó imák, kitűnik azon minden rangú emberek számos példáiból, kiket Isten naponkint a sötétség hatalmából kiragadva, átvisz szeretett Fiának országába és a harag edényeiből a könyörületesség edényeivé tesz. Hogy ebben legtöbb hatása van a jámborok könyörgésének, senki sem kételkedhetik, ha józan felfogással bír.

IV. Hogyan lehet ezen jótéteményt a holtakra is kiterjeszteni?

Az imák pedig, melyek a holtakért mondatnak, hogy a tisztítóhely tüzéből kiszabaduljanak, apostoli tanításból származtak, miről bővebben szólottánk, midőn a szent miseáldozatról értekeztünk.

V. Azoknak, kik halálos vétket követnek el, mások imája nem használ.

Azokra nézve pedig, kik halálosan vétkeznek, az imáknak és könyörgéseknek alig van valami haszna. Mindazáltal a keresztény szeretet követeli, hogy azokért is imádkozzunk és könnyeinkkel törekedjünk Istent irántuk megengesztelni.

VI. Miképp kell érteni a szentírásban előforduló átkokat?

Az átkok pedig, melyeket a szent emberek az istentelenek ellen mondanak, a sz. atyák magyarázatai szerint vagy azoknak megjövendölése, a mik rajtok beteljesülendők valának, vagy pedig a bűn ellen használtattak, hogy az emberek mentek maradván, a bűn semmisüljön meg.

VII. Miben áll a hálaadás?

Az imának második részében adjunk legnagyobb hálát Istennek az ő isteni és számtalan jótéteményeiért, melyekkel az emberi nemet mindig elhalmozta és naponkint elhalmozza. Ezen hálaadási tisztet pedig főkép a szentekért teljesítjük, mely által Istent különösen dicsérjük azok győzelméért és diadaláért, melyet az ő jóságából minden belső és külső elleneiken kivívtak.

VIII. Azon üdvözletek között, melyeket Istennek a szentekért adunk, melyik áll első helyen az egyházban?

Ide tartozik az angyali üdvözlet első része, midőn azt imádkozzak: „Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között.” Mert Istent legfőbb dicséretek és hálaadásokkal magasztaljuk, hogy a szent Szüzet a mennyei ajándékok teljességével felruházta és magának a Szűznek azon különös szerencse fölött örömünket fejezzük ki. Ezen hálaadáshoz pedig Isten szentegyháza méltán fűzött imát és Isten szent anyjának segítségül hívását, melylyel ájtatosan esedezve hozzá folyamodunk, hogy Istent velünk bűnösökkel közbenjárása által kiengesztelje, s mind a jelen, mind az örök életre szükséges jókat megnyerje. Nekünk tehát, Éva száműzött maradékainak, kik e siralom völgyéljen lakunk, a könyörületesség anyját és a hívő nép szószólóját segítségül kell hívnunk, hogy érettünk bűnösökért esedezzék és imádságunk által segedelmet és pártfogást nyerjünk tőle, kinek, hogy egyrészt Isten előtt kitűnő érdemei vannak, másrészt pedig, hogy készséggel akar az emberi nemen segíteni, istentelenség és gonoszság nélkül senki kétségbe nem vonhatja.

1. I. Tim. 2, 1.
2. Kolossz. 4, 3.
3. I. Tessz. 5, 25.
4. Ap. Csel. 12, 5.
5. Sz. Vaz. Erkölcs. könyv. 56 szab. 5. f.
6. Mát. 5, 44.
7. Sz. Ágost. 109. lev. 2. fej.